MENCZER TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! (Zaj. ‑ Az elnök csenget.) Mindenekelőtt, ha megengedi, rögzítsük azt, hogy itt ma reggel, délelőtt, a napirend előtti vita során volt hét darab ellenzéki felszólalás, hat baloldali és egy a Mi Hazánk részéről; feltételezzük, hogy ők nem baloldaliak még. (Felzúdulás a Mi Hazánk soraiban. ‑ Derültség.) Tehát volt hét darab ellenzéki felszólalás, és senki nem beszélt a békéről a magyar baloldal sorai közül, a magyar ellenzékből, senki nem mondta azt, hogy ezt a háborút be kell fejezni, hogy a béke mennyire fontos, senki nem beszélt erről.
Ennek két oka lehet: az egyik az, hogy ez ‑ mármint a béke és a háború befejezésének fontossága ‑ a magyar baloldalnak nem fontos; ez lehet az egyik ok. Ennél van egy rosszabb ok is, az, hogy ők háborúpártiak, nem akarják azt, hogy a háború befejeződjön (Arató Gergely: Ez nem igaz!), hanem a háború folytatását támogatják. És de ‑ hiába kiabál közbe Arató képviselő úr ‑, ez igaz, tudjuk, hogy igaz, hiszen el is mondták jó néhányszor ‑ erre még kitérek ‑, hogy háborúpártiak, és a háború folytatását támogatják.
Tisztelt Képviselő Asszony! Mi a béke pártján állunk, a kormány és a kormánypártok, és hadd mondjam azt, hogy az elmúlt napokban olvastam egy rövid mondatot, amely kiválóan és jeges őszinteséggel összefoglalja azt, amit a háborúpártiak gondolnak, és ez így hangzik: nincs itt a béke ideje. Ez az, amit a háborúpártiak gondolnak. Emberek halnak meg a szomszédságunkban, magyarok is, ezt ‑ már hogy magyarok is meghalnak ‑ elfelejtik a mi nyugati barátaink. Legalább itt, a magyar parlamentben mondjuk el azt sokszor és rendszeresen, hogy ebben a háborúban az ukránok és az oroszok mellett magyarok halnak meg.
Tehát mi pontosan tudjuk, hogy miről van szó, mégis azt mondják a háborúpártiak, hogy nincs itt a béke ideje. Emberek halnak meg, vagy ha nem halnak meg, akkor megsérülnek, megrokkannak, családok mennek tönkre, és a háborúpártiak azt mondják mégis, hogy nincs itt a béke ideje. Egész Európa energiaválságtól szenved, ostoba szankciókat látunk, a háború és az ostoba szankciós politika inflációt jelent, mindannyian ettől szenvedünk, és a háborúpártiak mégis azt mondják, hogy nincs itt a béke ideje.
Tisztelt képviselő asszony, a háborúpártiak azt mondják tehát, hogy a háborúnak folytatódnia kell addig, ameddig Ukrajna nem győz. Ez azt jelenti, hogy a háborúpártiak egy katonai eredményhez kötik a háború végét, egy olyan katonai eredményhez, amely nem tudjuk, hogy mikor jön el, ha eljön egyáltalán. Tehát a háborúpártiak a háború folytatását és a szenvedés elnyújtását szorgalmazzák, akarják és támogatják.
És még valami: amikor a magyar baloldali képviselők azt mondják ‑ és itt visszatérek a korábbi bekiabálásokra ‑, hogy miért mondjuk, hogy ők háborúpártiak, vagy hogy önök háborúpártiak, miért mondjuk ezt. (Közbeszólások az ellenzéki oldalról. ‑ Szabó Timea: Na, miért? Mondd meg!) Azért mondom ezt, mert önök azt állítják… (Az elnök csenget.) Önök azért támogatják a háborút, mert Ukrajna érdeke a háború folytatása. Én ezt ugyan kétlem, de egy ukrán politikustól még el tudnám fogadni, csakhogy én magyar politikus vagyok, és Magyarországot képviselem, és Magyarország érdeke a béke.
Tehát felteszem azt a kérdés, hogy amikor azt mondják, hogy a háború folytatását akarják, mert Ukrajna érdeke ez (Arató Gergely: Nem mondjuk! ‑ Dr. Harangozó Tamás: Hazudsz! Ülj le!), akkor miért mennek szembe a magyar érdekkel. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból. ‑ Az elnök csenget.) Miért mennek szembe a magyar érdekkel, és miért nem Magyarországot teszik az első helyre? Számunkra, a kormány és a kormánypártok számára mindig Magyarország az első, Magyarország érdeke a béke, és soha nem fogjuk a háborút és a háborúpártiakat támogatni.
És van itt még valami, tisztelt hölgyeim és uraim (Zaj. ‑ Az elnök csenget.), nevezetesen az, hogy a baloldallal nem az a baj, hogy a kormányt támadják, hiszen ma reggel sem hallhattunk semmilyen olyan politikai bravúrt, ami elháríthatatlan lenne, nem találkoztunk visszaverhetetlen intellektuális támadásokkal és teljesítményekkel. Az a baj, hogy önök a magyar érdeket támadják. A magyar érdeket támadták a migráció vonatkozásában is, amikor a biztonságról beszéltünk ‑ és ez megint az asztalon van ‑, a koronavírus kapcsán is, amikor oltásellenesek voltak (Arató Gergely: Ez sem igaz!), és amikor háborúpártiak és szankciópártiak, akkor is a magyar érdek ellen lépnek fel. (Zaj. ‑ Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Önök azt állítják, hogy minden tisztességes ország küldene fegyvert és küld is ‑ ezt Tordai Bence mondta ‑, Gyurcsány Ferenc pedig azt mondta, hogy aki nem akar meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Önök háborúpártiak, mi pedig békepártiak vagyunk (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból: Idő!), és soha nem fogjuk Magyarország elé helyezni más ország érdekeit. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(10.40)