ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Politikai Igazgató Úr! Örömmel fordulnék az egészségügyi kormányzathoz, ha létezne ilyen, de önök ezt megszüntették.

Egyébként értem, hogy önt nem hatja meg azoknak az embereknek a sorsa, akik egyébként a fizetésük feléről kellett hogy lemondjanak, hiszen az ön által vezetett alapítvány a MOL szuperextraprofitjából, tehát az adófizetők által befizetett rendkívül magas benzinárakból 36 milliárd forintot kapott. Az ön munkavállalóinak nincsenek ilyen problémái, mint ahogy persze az államtitkároknak sem, a jelentősen megemelt fizetésükkel.

De azt kell mondanom, hogy azoknak az embereknek a számára, akik a papíron létező béremelések és a valóságosan is nagyon is létező infláció mellett napi megélhetési gondokkal küzdenek, és most a havi fizetésük jelentős részét nem kapták meg, ők nem veszik ilyen könnyen ezt a dolgot. Szeretném megkérdezni, hogy mikor vonják felelősségre azokat, akik ezért a botrányos esetért felelősek, és mikor fizetik ki az elmaradt béreket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage