ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Tilki Attila Képviselő Úr! Nem abban van köztünk vita, amit ön gondol, hogy szerintünk a vidék nem fontos, hogy a falvaknak nyújtott támogatás nem fontos. Ha köztünk vita van, akkor abban van, hogy mi azt mondjuk, hogy egyébként Budapest is fontos, meg a nagyváros is fontos, meg a kisváros is fontos, amelyeknek önök viszont kifosztják és tönkreteszik az önkormányzatait. A mi választóink ugyanúgy elvárják, hogy őket is elsőrendű állampolgároknak tekintsék, mint a vidéken élő magyar választópolgárok. Mi az önök politikáját emiatt bíráljuk. Nem amiatt bíráljuk, hogy adnak fejlesztési lehetőséget a falvaknak, a vidéknek. Mi is adtunk, és egyébként amit ön állít, bizonyíték nélkül ilyet mondani, az rágalmazás és becstelenség, akkor, ha nem tudja ezt bizonyítani. Akkor is, ha a bíróság ezt nem ítélné meg, vállalom ezt az erkölcsi ítéletemet.
Ady Endrét idehúzni ebben a dologban, arra meg azt tudom mondani, hogy a magyar kultúra történetének súlyos félreismerése. Olvassa el Az úri (sic!) szérűn című versét is, nagyon tanulságos lesz önnek, azt gondolom.
A másik bajunk pedig ezekkel a programokkal az, amit már képviselő asszony említett, hogy ezeket a programokat nagyon sok fideszes képviselő személyes kiváltságként, személyes adományként osztogatja. Vannak, akik már lebuktak vele, mint Boldog képviselő úr vagy Simonka képviselő úr, és lesznek, akik még le fognak vele bukni előbb vagy utóbb, de ha van probléma, akkor ezekkel a projektekkel van probléma, hogy nem oda és nem azokhoz kerülnek, akiknek vidéken szüksége lenne rájuk. (Nacsa Lőrinc: Most mondta!)
Ami meg Nacsa képviselő urat illeti: tisztelt képviselő úr, én értem, hogy fontosak önöknek az orosz gazdáik, fontos az, hogy a Roszatom ebben a nehéz időszakban is megkeresse a betevőjét, azt a pénzt, amit aztán esetleg vissza is osztanak a megfelelő magyar partnereknek, de az a helyzet, hogy egy, a 2030-as évek végén megépülő atomerőmű a mai energetikai gondokon semmit nem segít. (Taps az ellenzéki sorokból.)