SEBŐK ÉVA (Momentum): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! Tilki úr felszólalására szeretnék reagálni. Én is vidéki képviselő vagyok, szeretnék egy kicsit mesélni arról, hogy ezek a beruházások hogyan történtek meg nálunk.
Beszélhetünk például a dombegyházi fejlesztésről, ahol szennyvízrendszert építettek ki. Ez annyira jól sikerült, hogy a korábbi 3-5 ezer forintos vízszámlák helyett 15-20 ezer forintos vízszámlákat kapnak az ott lakók. Beszélhetünk Gyopárosfürdőről is, ahova valóban ömlött a pénz. Jelenleg annyira jól sikerülnek a dolgok, hogy van egy beszakadt tetejű gyógyfürdőnk, vannak tavaink, amelyek lassan teljesen pocsolyává válnak, a turizmus gyakorlatilag teljesen leállt.
Tudom, én halmozottan hátrányos helyzetű térségből jövök, mert Simonka György áldást nélkülöző tevékenysége zajlott a választókörzetemben, és azért ennek látszanak a nyomai: fejlődés nem volt, az AKG, amely az egyik legnagyobb munkáltató volt a térségben, bezárt, a turizmus többé-kevésbé leállt, új nagy munkáltató nem érkezett a térségbe, az elvándorlás továbbra is folyamatos, sőt egyre inkább pörög föl. Ezt érték el. Köszönöm szépen.