DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Európát ma gazdasági mélyrepülés, demográfiai katasztrófa és élelmiszerválság fenyegeti. Lesújtók az ukrán háború következményei, nemcsak a hadviselő felek számára, de Európa és a világ egésze kárára is.
Az ukrajnai háború és az ellátási láncok körüli káosz az egekbe lökte a világpiacon már tavaly emelkedésnek indult élelmiszerárakat a búzától az árpán át a napraforgóig. Nem meglepő, hogy az egyik legfontosabb kérdés, amely foglalkoztat mindenkit, hogy lesz‑e globális éhínség. Május óta ugyanis csökkenésnek indultak az árak, az energia ugrásszerű drágulása azonban akadályozza az élelmiszerárak további csökkenését. Az árak csökkenése nem jelenti egyébként azt, hogy az élelmiszerválság véget ért volna, azok a tényezők ugyanis, amelyek az áremelkedéshez vezettek, napjainkban változatlanul fennállnak. Az energetika teljes körű politikai és gazdasági válsággá vált, mert minden mindennel összefügg.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tudniuk kell, hogy amíg a magas olajárak a szállítási költségeket növelik, addig az elszabadult árú földgáz, amely alapanyaga a műtrágyagyártásnak, annak a költségét növeli, sőt már az előállítását is veszélyezteti. Ez pedig azzal a következménnyel jár, hogy a növénykultúrák kulcstápanyagából, vagyis a nitrogénműtrágyából már most hiány van, és ez a hiány csak fokozódni fog.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Oroszország a világ első számú nitrogénműtrágya-exportőre, a foszfor- és káliumműtrágya kivitelében pedig a második helyen áll. A szintén nyugati szankciókkal küzdő orosz szövetséges Fehéroroszország ugyancsak jelentős műtrágyagyártó, és a két ország együttesen a növényeknek fontos kálium globális exportjának több mint a 40 százalékát adja. Az orosz-ukrán háború hatodik hónapja után műtrágyahiány keletkezett az egész világon, mivel annak ára olyan magasra szökött, hogy egyes gazdálkodók már nem képesek azt megfizetni. A műtrágya árának drasztikus emelkedése még nehezebb helyzetbe hozza az élelmiszer-exportőr országokat, melyeknek így fokozott kihívást jelent majd a terméshozam újbóli felfuttatása, és amennyiben nem lesz megoldás erre a problémára, akkor a megfizethetőségválság a jövőre az élelmiszerhiány válságává válik.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az agrárgazdálkodók a terméshozamok növeléséhez használják a műtrágyát, a hiány miatt azonban annak tartósan magas lesz az ára. Ebben az esetben pedig a csökkenő hozam miatt a betakarítás is csökkenni fog, mely csak tovább súlyosbítja az élelmiszerválságot. Az elszabadult energiaárak egyébként bedönthetik a magas energiaigényű iparágakat is Európában. A műtrágyagyártás mellett az acélipar, az alumíniumipar, a cukoripar is válságban van, a lista pedig még messze nem teljes, tisztelt hölgyeim és uraim.
Az energiaválság mezőgazdaságra gyakorolt hatása tehát beláthatatlan következménnyel jár. Brüsszel pedig fittyet hány minderre. Folyamatosan újabb és újabb szankciókban, embargós csomagokban gondolkodik. Az elmúlt nyolc hónap keserves tapasztalatai bebizonyították, hogy a szankciók nemhogy kényszerítik Oroszországot háborús céljainak feladására, de a már egyébként is globális méretűvé eszkalálódott energiaválságot és élelmiszerválságot csak még tovább súlyosítják. António Guterres, az ENSZ főtitkárának nyilatkozata szerint a háború élelmiszer-biztonságra, energiaszektorra és pénzügyekre gyakorolt hatása rendszerszintű, az példátlan éhínséggel és nyomorral fenyeget, társadalmi és gazdasági káoszt hagy maga után.
Az elhúzódó háború és az energiaválság újabb világgazdasági válsághoz vezethet, ezért ebben a kritikus nemzetközi helyzetben a magyar kormány legfontosabb feladata továbbra is Magyarország békéjének és biztonságának megőrzése, valamint az ország energiaellátásának biztosítása. Mint ahogyan azt Orbán Viktor miniszterelnök úr kijelentette a múlt héten: elég volt az elhibázott brüsszeli szankciókból. Legyen béke, legyen vége az orosz-ukrán háborúnak! Ez Magyarország, ez Európa és az egész világ érdeke. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)