VAJDA ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! A Költségvetési bizottság elnökeként nagy érdeklődéssel vártam a 2023. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat benyújtását. Most dől el ugyanis, hogy mi a kormány kiemelt célja, és hogyan akarja elkölteni a magyar adófizetők pénzét. Az is eldől, hogy valójában minden olyan szép és jó‑e, ahogyan a Fidesz állítja, vagy beszélhetünk‑e megszorításokról. A számok ugyanis beszédesek, és sosem hazudnak, bár néha azt érezhetjük, hogy a Pénzügyminisztériumban mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a lehető legkevesebbet beszéljenek. És erről egyébként papírjuk is van önöknek, hiszen elemzők kimutatásai szerint a magyar az Unió egyik legkevésbé átlátható költségvetése.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az összkép alapján azonban egészen gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy egy brutális megszorító csomag körvonala rajzolódik ki a büdzsében, még úgy is, hogy hurráoptimista feltevésekre alapozták a javaslatot, olyannyira, hogy már a Költségvetési Tanácsnak is ‑ egyébként rá nem jellemző módon ‑ már-már nyílt kritikával kellett illetnie a tervezetet. A tanács szerint ugyanis kisebb csodának számító csillagállásnak kell összejönnie a világban ahhoz, hogy reális legyen a 4,1 százalékos GDP-emelkedés.
A Költségvetési Tanács emellett sürgette a kormányt, hogy állapodjon meg az Európai Bizottsággal, mert a hazánknak járó 40 milliárd euróra Magyarországnak nagyobb szüksége van, mint eddig bármikor. Emellett a tanács dokumentumából kiolvasható, hogy a Pénzügyminisztérium igencsak összecsapott formában nyújtotta be a tervezetet a tanácsnak, mert majd tucatnyi alkalommal hiányolták a részletes adatokat, az egyes számok alátámasztását.
Tisztelt Országgyűlés! A kormány a versenyszférában 11,6 százalékos, míg a közszférában mindössze 5,5 százalékos átlagos béremeléssel számol, a nyugdíjasok számára is csak 5,2 százalékos emelést tud ígérni. Hol van ez a boltokban tapasztalható két számjegyű, brutális áremelkedésekhez képest? ‑ különösen, hogy az élelmiszerárak esetében ez a növekmény még több is lehet. A kormány tehát megint az embereken, a családokon akar spórolni, mert így, a kampány után már látszik, hogy mindezt, amit főleg hitelből odaadtak az embereknek, már neki is látnak visszavenni. Mi ez, ha nem megszorítás?
Világosan látszik az is, hogy a Fidesz-kormány továbbra sem segít azokon, akik már most nélkülöznek. Sokan nem tudják, hogy miből fogják jövőre akár az alapvető élelmiszereket hétről hétre megvásárolni. Ez tehát a létbizonytalanság költségvetése. Bezzeg, ha elvenni kell az emberektől, akkor a kormány nem fogja vissza magát. A létbizonytalanság költségvetésében csak egyvalami biztos: a brutális megszorítás. Az embereket sújtó adó- és illetékbevételekből drasztikusan többet akarnak behajtani. Önök többet préselnek be minden olyan adóból, amit a dolgozók és a nyugdíjasok fizetnek meg, de vissza szinte semmit sem adnak. A kormány maga szolgáltat minderre bizonyítékot azzal, hogy már évek óta nem közli, hogy mennyit szán jóléti kiadásokra. Az igazságot persze nem lehet eltitkolni, mert bármekkora jólétet hazudnak is az egyre jobban elszegényedők szemébe, a Fideszt most is könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát, mert a költségvetés számaiból pontosan látszik az igazság.
Jövőre a GDP-nek csupán 23,6 százaléka jut jó-léti kiadásokra, ami az idei 24,6 százalékhoz képest is csökkenést jelent. Tudják, mennyi volt 2010-ben, a gazdasági válság idején, az MSZP-kormány munkája során a jóléti kiadások aránya? Megmondom önöknek: 31,1 százalék. Tehát a jóléti kiadásokon belül is minden szegmensnél visszavágják önök a kiadásokat, hiszen a GDP arányában az oktatásra 37 százalékkal, az egészségügyre 14 százalékkal, a nyugdíjakra 31 százalékkal fognak kevesebbet fordítani jövőre, mint tettük ezt 2010-ben. Ezzel önök miért nem példálóznak, amikor a múltat emlegetik, hogy csaknem harmadával költenek kevesebbet jóléti kiadásokra, a rászoruló magyar családok megsegítésére, mint az MSZP tette 2010-ben? Akkor, amikor ráadásul az azt megelőző nyolcvan év legnagyobb gazdasági válságában vergődött az egész világ.
Ezzel szemben mi van ma a Fidesz-KDNP kormányzása alatt, a világszerte tapasztalható gazdasági fellendülés időszakában? A szociális ellátások nagy része a következő évben is változatlan marad. Egy forinttal sem emelték kormányra kerülésük óta a családi pótlék, a gyes és a gyed összegét, ahogy a nyugdíjminimum is megalázóan alacsony maradt. Ezek az összegek azóta töredéküket érik az infláció, a forint romlása és az élelmiszerek árának emelkedése miatt. Hogy is mondta Orbán még 2014-ben? (Sic!) Idézem: „A pénzromlással ellopják a pénzt az emberek zsebéből, mivel a bérből és nyugdíjból élők juttatása egyre kevesebbet ér.” Ha mindez akkor igaz volt, akkor most tízszeresen igaz. Ezt miért nem emlegetik? Vagy csak ellenzéki korukban voltak ilyen bátrak? Kormányzásuk során miért nem tesznek ellene?
Tisztelt Ház! A létbizonytalanság költségvetésében önök írják le feketén-fehéren, hogy kevesebb gyerek születésére számítanak. Ez világosan látszik, hiszen kevesebbet akarnak adni anyasági támogatásra, gyesre, gyedre, de még bölcsődeépítésre is. Itt van leírva, ez a Fidesz-kormány terve. A szülés után járó egyszeri anyasági támogatás előirányzata 12 százalékkal csökken; kevesebb pénz, tehát kevesebb gyerek. Így aztán hiába az a sok családvédelmi akcióterv, ez nem családtámogatás. A Fideszen kívül mindenki látja, hogy ez a családok cserben hagyásának a terve. Hát, hogy tervezzenek így jövőt a magyar családok?! Erre a bizonytalanságra?
Pedig a pozitív példáért nem is kell messzire menni. A nem is olyan régen még válságkezelési labornak tekintett Ausztria például minden lakosa 100 ezer forintnak megfelelő segélyt kap az áremelkedések miatt. Önök utoljára egyébként akkor hivatkoztak Ausztriára, amikor duplájára emelték a miniszterelnökük fizetését, mondván, túl keveset keres ő az osztrák kancellárhoz képest. Pedig én már akkor sem értettem az összefüggést. Egy ápolónő, egy tűzoltó, rendőr, közalkalmazott, eladó, gyári munkás, kisvállalkozó talán nem keres keveset osztrák kollégájához képest?
(12.20)
Hát, dehogynem! Csak éppen ők nem tudják egy tollvonással megduplázni a fizetésüket, bármennyire is megérdemelnék. Éppen ezért mi azt mondjuk, ne csak a miniszterelnök megduplázott fizetését igazítsuk az osztrák viszonyokhoz, hanem az emberek támogatását is. A Fidesz-kormány ne csak Orbán jólétét biztosítsa, hanem a magyar nép jólétéről is gondoskodjon!
Az MSZP ezért dolgozott ki a költségvetéshez módosító javaslat formájában egy létbiztonsági csomagot, hogy valóban megvédjük a magyar családokat a lecsúszástól. És kérem, ne mondják nekem, hogy erre nincs pénz! Olyan, soha nem látott luxust tapasztalunk lépten-nyomon minden kormányközeli kötélbarátnál, amire sosem volt példa ebben az országban. Ennek a csomagnak az anyagi forrását tehát többek között a fideszes oligarcháktól beszedett milliárdokból meg lehet oldani.
De a Fidesz-KDNP valahogy mégis mindig olyan megoldásban gondolkodik, mely szerint kizárólag azoknak a szereplőknek kell hozzájárulniuk a válság kezeléséhez, amelyeknek az ellenzékhez van köze. Pedig higgyék el, hogy itt már az ellenzéki pártok és önkormányzatok megsarcolása nem lesz elegendő a helyzet megoldásához. A mostani válságos helyzetben tehát minden fideszes oligarchának, vagy ha jobban tetszik így: nemzeti tőkésosztálynak is hozzá kell járulnia a válságkezeléshez. Csak egy példa: a fideszes oligarchák 12 legnagyobb építőipari cégének 1021 milliárd, egymillió millió forint árbevétele volt 2021-ben, túlnyomó többségében közpénzből. A miniszterelnök apjának bányacége 1,8 milliárd forintos adózott eredményt ért el, amit osztalékként ‑ még egyszer: 1800 millió forintot! ‑ ki is vettek a cégből. Hát, mi az extraprofit, ha nem ez?! Ezek valahogy mégis mindig kimaradnak a különadók sorából.
Világosan látszik tehát: lehetne miből adóztatni a fideszes oligarchákat. A fideszes milliárdosok 12 éve gazdagodnak az állami és uniós pénzekből. És akkor még nem is beszéltem arról a fideszes javaslatról 2006-ban, amikor ők karcsúsítani akarták az állami kiadásokat, hogy a miniszterek, államtitkárok és szak-államtitkárok fizetését a 2002-es szintre csökkentették volna. Sőt, egy szintén 2006-ban készült javaslatuk a költségvetési hiány elszaladásakor büntetésként elvonta volna a kormánytagok fizetésének egy részét. Hol vannak ma ezek a javaslataik?!
De rendelkezésre áll a fedezet másik lába is, nevezetesen: az európai uniós források. Igen, azokról a Magyarországnak járó támogatásokról beszélek, melyek megszerzését az egekig csapó korrupció sodorta veszélybe. Európa gazdagabb országai ugyanis már nem bírják nézni, hogy ezek a pénzek a magyar költségvetésből egyenesen a nemzeti tőkésosztály, tehát a fideszes oligarchák magánzsebeiben landolnak. 40 milliárd euróról van szó, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim! 40 milliárd euróról, 16 000 milliárd forintról, 16 millió millió forintról! A GDP egynegyedével játszanak önök. Minden magyar háztartás 4 millió forintot kaphatna az Uniótól, ha önök nem lopnának végre.
Tisztelt Képviselőtársaim! Én a magam részéről a kampányban vállalt javaslatomat teszem majd hozzá a költségvetéshez. Kezdeményezem a tömegközlekedés áfájának nulla százalékra csökkentését a jelenlegi 27 százalékról. Ez érint mindenkit, aki ma például a MÁV, a Volán, a BKK járatait használja. Az EU-szabályok szerint erre lehetőség van. Akik ma Magyarországon vonatoznak, buszoznak, villamosoznak, metrót használnak, tavaly kb. 41 milliárd forint áfát fizettek az államnak. Ez a 2021-es teljes áfabevételnek valamivel több mint fél százaléka.
Hogy miért kell a nullaszázalékos áfa a tömegközlekedésben? Mert így például egy budapesti havibérlet 9500 helyett 7500 forintba, egy miskolci havibérlet 7700 helyett alig 6 ezerbe kerülne. Vagy például egy vonatjegy Győrből Budapestre mintegy 650 forinttal lenne olcsóbb. A nullaszázalékos áfával lényegesen olcsóbb lenne a tömegközlekedést használóknak az eljutás egyik helyről a másikra, a munkába, az iskolába, az orvoshoz, mert sokaknak gondot okoz a mai árakon kifizetni az utazás költségét. A tömegközlekedés olcsóbbá tétele mindenkinek jó, és a nullaszázalékos áfa költsége szinte kerekítési differencia az ország költségvetésében.
Tisztelt Ház! Végül, összegezve az eddig elmondottakat: teljesen világos, hogy ez a költségvetés anyagi bizonytalanságba taszítja az ország pénzügyi nehézségekkel küzdő felét, dolgozókat, nyugdíjasokat, kisvállalkozókat, családokat, szinte mindenkit. Ezért az MSZP szerint ezt a költségvetést nem szabad végrehajtani, mert ez az egész országgal szembeni bűn lenne. De van megoldás: az MSZP létbiztonságcsomagja enyhítést hoz a létbizonytalanság költségvetésébe. Olyan, a valóban rászoruló családokat megsegítő intézkedésekről van szó, melyek más országokban már működnek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), sőt némely javaslatával ellenzéki korában még a Fidesz is egyetértett.
Kérem, támogassák tehát a fideszes oligarchák helyett az emberek javát szolgáló módosító javaslatainkat. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)