DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Politikai Igazgató Úr! De, veszélyezteti, önt erőteljesen félretájékoztatták. Tudja, mi veszélyezteti az állomány stabilitását? Ha ezek az emberek leszerelnek ‑ éppen ezt nézzük élőben. 200 ezer forint nettó alatt visznek haza a kollégák, tessék már megérteni! Hozhat nekem 2010-es meg 1862-es statisztikákat is, ez nem normális dolog, ez nem életpálya, ez nem hivatás!
Végezetül hadd idézzek önnek valamit, és erre kérném a válaszát. Az egyik nagy feladat a rendészeti területen mindenekelőtt a hivatásos állomány illetményrendezése. Bár az elmúlt időszakban jelentős egyszeri támogatást kaptak a kollégáim, szeretném, ha ez rendszeressé válna, és beépülne a későbbiekben a havi ellátmányukba. Ehhez megfelelő kormányzati támogatás és megfelelő parlamenti támogatás szükséges. Kérem a képviselőket, a bizottságot, hogy ebben támogasson bennünket. Ezt Pintér Sándor mondta most, a mostani kinevezés előtti meghallgatásán.
Szeretném hát kérdezni önt mint a miniszterelnök politikai igazgatóját, hogy van‑e a belügyminiszternek politikai támogatása ahhoz, hogy tisztességes illetményemelést kapjanak a rendvédelem területén. Várom válaszát.