SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Szószóló Asszony! Először is, szeretném elismételni, hogy Magyarország Kormánya már a háború kirobbanását követően világossá tette Magyarország álláspontját: elítéljük az Ukrajnát ért orosz katonai agressziót. Kiálltunk és ki is állunk Ukrajna mellett, és minden létező segítséget, minden létező támogatást megadunk azoknak az embereknek, akiknek háború elől kell menekülniük, akik Magyarországra jönnek, vagy Magyarországon keresztül szeretnének eljutni a végső úti céljukra.

Mind a mai napig mintegy 740 ezer menekültet engedtünk be Ukrajna területéről közvetve vagy közvetlenül, akiket elláttunk, akik számára biztosítottuk a biztonságos továbbutazás lehetőségét, vagy lehetőséget biztosítottunk arra, hogy hosszabb távon itt maradjanak. Akik hosszabb távon maradnak, számukra az ellátás mellé munkát ajánlunk, a gyermekek iskoláztatásáról és óvodai ellátásáról pedig hiánytalanul gondoskodunk. Szeretném leszögezni, hogy ez erkölcsi és jogi kötelességünk is, hiszen akiknek háború elől menekülniük kell, hová tudnának menni, mintsem a szomszédba, és mi itt Magyarországon az ellátást és a védelmet biztosítjuk mindenki számára, akinek menekülnie kell a háborúból.

(14.50)

Tisztelt Szószóló Asszony! Szeretném önt tájékoztatni arról, hogy a magyar kormány közreműködésével elérte a 2 ezer tonnát a Magyarországról Ukrajnába szállított humanitárius adományok mennyisége. Ez Magyarország történetének legnagyobb és legjelentősebb humanitárius akciója, amelyet természetesen mindaddig ‑ mindaddig! ‑ folytatni fogunk, ameddig arra szükség van. Bízunk a háború mielőbbi befejezésében, bár azt látnunk kell reálisan, hogy az események sajnos nem ebbe az irányba mutatnak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy a legutóbbi varsói donorkonferencián a kormány egy 37 millió euró értékű, öt pontból álló humanitárius támogatást ajánlott fel, amelynek egyik eleme egy iskola újjáépítése, mégpedig a Borodiankától mintegy 10 kilométerre. Az ökomenikus segélyszolgálattal közösen azonosítottuk ezt az intézményt, amelyet készen állunk újjáépíteni abban az esetben, ha az ukrán hatóságok azt jóváhagyják.

Tájékoztatom önöket, hogy 130 ukrán beteg gyermek speciális kórházi ellátására vállaltunk kötelezettséget. Ez az együttműködés azzal fog megkezdődni, hogy a Csernyihiv megyei kórházakból 44 gyermek érkezik majd a Heim Pál Gyermekkórházba. Csernyihivben jelenleg is folyamatosak a légitámadások, ezért a gyermekek indulása késik, amennyiben azonban a biztonsági körülmények azt lehetővé teszik, elindulnak, és akkor itt, Magyarországon számukra a megfelelő ellátást biztosítani fogjuk. Mint ahogy felajánlottuk létszámkorlátozás nélkül is a sérült, sebesült ukrán katonák számára a magyarországi egészségügyi ellátást, a kórházi kapacitásaink rendelkezésre állnak. Amint az ukrán hatóságok azt kérik, ezeket a kapacitásokat azonnal a sérült, sebesült ukrán katonák ellátásának rendelkezésére tudjuk bocsátani. Mint ahogy megkezdtük az előkészületeket a mobilházak kiszállítására Kárpátaljára is, ahol egyre nagyobb problémát okoz a belső menekültek ellátása jelentette kihívás. A kárpátaljai megyei kormányzósággal, illetve a megyei tanács vezetésével már folyamatosak az egyeztetések a kiszállítás részleteiről.

Ugyanígy rendelkezésre áll a költségkeret arra, hogy ezer olyan fiatalt fogadjunk magyarországi egyetemeken ösztöndíjjal, akiknek a háború miatt kellett félbeszakítani a tanulmányaikat Ukrajnában. A jelentkezési határidőt július végéig kitoltuk annak érdekében, hogy azok az ukrán fiatalok is tudjanak jelentkezni, akik most végeznek középiskolában, tehát nemcsak a tanulmányokat megszakító fiatalok, hanem a szeptemberben az egyetemi tanulmányokat megkezdeni szándékozó, de a háborús körülmények között Ukrajnában erre nem képes fiatalok számára ösztöndíjat biztosítunk, összesen ezernek, a fiatalok érkezését tehát szeptember elejére várjuk. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage