DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy fontos javaslat, amely valóban az egységes belső piac megteremtése irányába hat az Európai Unióban; a hatékonyság, a gyorsaság, a törvényesség, ezt szolgálja. Nyilván sok problémát okozott az, hogy az Európai Unión belül is még határok vannak, mások a jogszabályi környezetek, és ennek a gazdasági tevékenységek során a gazdasági társaságok esetében az egységesítése mindenféleképpen egy fontos szakmai feladat, hiszen maga a gazdálkodás is sokkal jobban fog működni, sokkal jobban tudnak gazdálkodni, sokkal hatékonyabban tudnak gazdálkodni a szervezetek, ha egységes szabályozásról beszélhetünk az Európai Unión belül.
Ezért volt fontos az, hogy az Európai Unió lépett is ezen a téren a tőkeegyesítési társaságokkal kapcsolatosan. Mik is ezek a társaságok? A jegyzett tőkével és a jogi személyiséggel rendelkező társaságok, amelyek a társaság kötelezettségeinek fedezésére kizárólag a társaság vagyonával felelnek, azaz személyesen nem vonhatók felelősségre a társaság tagjai, tehát a kft., a részvénytársaság, az európai részvénytársaság és a törvényben meghatározott szövetkezetek tartoznak ide.
A fő probléma volt a társaságok határokon átnyúló átalakulása, szétválása, egyesülése, és erre kellett egy új uniós keretet létrehozni, egy új uniós szabályozást, amire is megszületett ez a 2017/1132. számú EU-s irányelv, amely a határokon átnyúló átalakulásról, egyesülésről, szétválásokról szól, illetve ezeket szabályozza leginkább. Ennek az átültetési ideje 2023. január 31., tehát még bő egy év áll a rendelkezésünkre, és ez került most ide ennek a javaslatnak a keretében, hogy ezt az irányelvet átültessük a magyar jogba is. Látjuk, hogy ez a javaslat elsősorban, mint említettem, az átalakulásra vonatkozó, a határokon átnyúló szétválásokra vonatkozó szabályokat tartalmazza, illetve újraszabályozza a határokon átnyúló egyesüléseket is.
A javaslat több esetben is az irányelvben meghatározottaknál szigorúbb vagy további szabályozásokat vezet be, a magyar jogi környezetnek megfelelően. Úgy gondoljuk, hogy erre valóban szükség is van. A javaslat határokon átnyúló átalakulásnak azt a jogügyeletet tekinti, amelynek során a cégnyilvántartásba bejegyzett korlátolt felelősségű társaság vagy részvénytársaság mint tőkeegyesítő társaság jogi személyiségének megőrzése mellett jogutód nélküli megszűnés, végelszámolás vagy felszámolás nélkül a társaság formáját a jogutód fogadó tagállamának joga szerinti társasági formává alakítja át úgy, hogy legalább a székhelyét áthelyezi a jogutód tagállamba. A belföldi átalakuláshoz hasonlóan a társaság legfőbb szerve dönt ezekben a kérdésekben. A társaságnak mindezek után ki kell dolgoznia és közzé kell tennie egy átalakulási tervezetet, amely tartalmazza az átalakulással kapcsolatos legfontosabb információkat, így a társaság vagy a táraságok tervezett formáját, a létesítő okiratot, az átalakulás javasolt menetrendjét, a tagoknak és hitelezőknek kínált biztosítékok részleteit, az átalakulás hatását a munkavállalókra, ami nagyon fontos, hiszen hogy lesz‑e munkahelyük, nem lesz, nagyon lényeges kérdés.
A javaslat könyvvizsgáló általi ellenőrzési kötelezettséget ír elő a társaságtól független könyvvizsgáló részvételével. A javaslat a tagok és munkavállalók tájékoztatása érdekében előírja, hogy a határokon átnyúló átalakulást végrehajtó társaságnak jelentést kell készítenie mind a tagok, mind a munkavállalók számára.
(14.50)
A javaslatot a Cégközlönyben kell közzétenni, az átalakulással összefüggő adatok nyilvánosságát biztosítani kell, az irányelv értelmében a közzétett információknak átfogóknak kell lenniük, és lehetővé kell tenniük az érintettek számára a határokon átnyúló tervezett művelet értékelését is.
A javaslat a hitelezők számára lehetővé teszi, hogy a határokon átnyúló átalakulás tervezetének közzététele után fel tudják mérni a joghatóság, az alkalmazandó jog határokon átnyúló, átalakulás következtében történő megváltozásának esetleges hatásait is. Az átalakulási tervezet és jelentések alapján a társaság legfőbb szerve minősített többséggel dönt arról, hogy jóváhagyja‑e az átalakulási tervet, valamint határoz a létesítő okirat elfogadásáról, az esetlegesen szükségessé váló módosításokról.
A javaslat egyértelműen kimondja, hogy a határokon átnyúló átalakulás végrehajtásának egyik jogkövetkezménye az, hogy az átalakulás eredményeképpen létrejött magyar társaság a jogelőd társaságnak az általános jogutódja lesz, tehát ez az irányelv fontos szabályokat hoz, és ezzel valóban az egységesebb belső piac kialakulása felé lép az Európai Unió és ezzel Magyarország is. A hatékonyság, gyorsaság, törvényesség, ezek a legfontosabb pontok. Azt gondoljuk, hogy ez mindenféleképpen támogatandó. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket.