SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sorrendben most már a harmadik ellenzéki felszólalóként bizonyos területeket, témákat, megjegyzéseket nyilvánvalóan szükséges lesz ismételni, hiszen az előttem felszólaló ellenzéki képviselőtársaim jól rámutattak mind a szakmai, mind a politikai problémákra ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása kapcsán.
Mi van itt előttünk ismételten? Megint egy salátatörvény-csomag. Ahogy Gyüre Csaba képviselőtársam elmondta, minden egyes ilyen vitában mindig el szoktuk mondani a kormány képviselőjének, az előterjesztőjének, hogy nem az a baj a salátatörvény-csomagokkal, amikor egy törvénycsomagba beraknak most, ebben az esetben 26 törvény módosítását, ha jól számoltam, és 121 paragrafusig terjedő nagy, monstre szöveget, nem az a baj vele, mert mi valamiért, elvi okokból ellenezzük az ilyet, hanem egész egyszerűen azért, mert sem szakmailag, sem a nyilvánosság számára ezek nem kezelhető helyzetek, vagy pontosabban, a kormány számára nagyon is kezelhető. Hiszen értjük azt, hogy a sok-sok-sok javaslat közé be lehet csúsztatni olyat, amit hátha nem vesz észre sem a nyilvánosság, sem az állampolgárok, illetve el lehet játszani azt a trükköt, most is eljátssza az előterjesztő kormány, hogy minden tíz rossz javaslatra, az ellenzék szempontjából károsnak tartott javaslatra betol egy olyat, amit mi is támogatnánk akár, mert jónak, előremutatónak, hasznosnak tartjuk ‑ most is van ilyen ‑, és természetesen előállítja azt a politikai csapdahelyzetet, hogy na de akkor mit kezd az ellenzék ezzel a helyzettel.
Ismét elmondom, ahogy minden ilyen vitában elmondtam, hogy ha egymással össze nem függő törvényjavaslatokat összepakolunk egy csomagba, az soha semmikor nem fogja azt eredményezni, hogy ez egy átlátható, normális, demokratikus működés legyen, merthogy nem azt a célt szolgálja, de ezt egyébként nem is feltételezem az előterjesztő részéről.
Itt most ebben a javaslatban, tehát a 26 törvény módosítása kapcsán azt mondja az előterjesztő, hogy a visszajelzések alapján meg a gyakorlati tapasztalatok alapján van szükség a módosítások jelentős részére. Ez azért sántít, mert jó néhány olyan törvényt nyitunk meg újra itt, és újra fogjuk módosítani, amelyet pár hónapja már módosítottunk, meg azelőtt is módosítottunk. Van olyan törvény, amelyet évente háromszor-négyszer is módosítunk. Egész egyszerűen elképzelhetetlen az, hogy minden egyes pillanatban hirtelen előáll valamiféle ellenállhatatlan erő, ami miatt módosítani kell egy törvényt, nyilván az előkészítési munkában van gond. A kormány egyszerűen képtelen arra, hogy úgy előkészítsen ilyen anyagokat, beadványokat, hogy abban egyszer s mindenkorra összefűzze az addigi tapasztalatot, javítsa, amit javítani kell, és aztán esetleg, netalántán évekig ne kelljen hozzányúlni a dologhoz.
Például itt vannak a különböző bíróságokat érintő, a bíróságok működését érintő törvények, aminél különösen fontos lenne, hogy egy stabil, kiszámítható jogrend legyen ebben az országban, és annak fontos alapja lenne, hogy az azt megteremtő vagy megteremteni szándékozó törvényeket nem módosítgatjuk. Például itt is az elmúlt másfél évben, azt hiszem, hatodjára, de lehet, hogy hetedjére módosítjuk azt a törvényt is itt most. Ez nem járja, tisztelt képviselőtársaim, illetve kormánypárti előterjesztő urak.
De ugyanúgy fölvetem, amit minden egyes ilyen vitában fel szoktam vetni, hogy ebből a javaslatcsomagból sem derül ki, mint ahogy annyi minden másból sem szokott, csak itt esetleg államtitkár úr megjegyzéséből tudunk következtetni arra, hogy vajon egyeztették‑e egyik-másik-harmadik ágát bármiféle szakmai szervezettel, képviselőkkel. Ha már a közjegyzőket érintő módosítás bekerül, akkor ilyenkor a Közjegyzői Kamarával van‑e egyeztetve vagy sem. (Dr. Völner Pál bólint.) Most bólint államtitkár úr, ennek örülök, csak minden egyes ilyen vitában kénytelenek vagyunk megjegyezni, hogy előrébb lennénk, ha ez magában az előterjesztésben is valamilyen módon megjelenne. Sem a honlapjukon nincs fenn, sem ebben az előterjesztői szövegben erre nincsen utalás.
Ahogy az elején mondtam, ebben a csomagban is tíz rossz javaslatra esik egy jó. Hogy mondjak jót is, és ahogy az előttem szóló képviselőtársam is mondta, Harangozó Tamás, a bírák jubileumi jutalma általunk is egy támogatandó, jó dolog. Ha ezt külön behozták volna, ha ez külön törvényjavaslat lenne itt előttünk, akkor merem állítani, hogy a DK is egyhangúlag megszavazná, de így, hogy belecsomagolták, és mindjárt mondom azokat a pontokat, amelyek olyan súlyúak, amelyek politikailag egész egyszerűen nem vállalhatók, nem képzelhető el a támogatásuk, így természetesen ez az előbb említett konfliktus elő fog állni ennek a törvénynek a szavazása kapcsán is.
Két dolgot emelnék ki igazából. Az egyik az, amit szintén említettek előttem képviselőtársaim, hogy két hatóságnak a vezetőjét mostantól nem a miniszterelnök fogja kinevezni, hanem a köztársasági elnök, az a köztársasági elnök, akinek lejár a mandátuma jövő tavasszal. Az ellenzék több módon is kezdeményezte azt, hogy hozzuk olyan helyzetbe az országot, hogy ne történjen az meg, hogy úgy választ a parlament köztársasági elnököt újabb öt évre, hogy egy hónappal később parlamenti választásokra fog sor kerülni, és bizony ám, simán lehetséges ‑ én reménykedem is benne ‑, hogy hatalomváltásra kerül sor. Magyarán, egy hónappal az állampolgárok véleményének kifejezése előtt a Fidesz még képes lesz bebetonozni valakit a köztársasági elnöki pozícióba újabb öt évre. Ezzel is még egy pozícióba olyan embert helyez tartósan, aki utána meg tudja nehezíteni, sőt meg tudja akadályozni a létrejövő, a jelenlegi ellenzéki pártokból, erőkből álló új kormány helyzetét, egész egyszerűen az ország kormányozhatóságát. Ezt a javaslatot lesöpörték bizottsági szinten is, és itt is a hozzászólásokban ezeket lesöpörték most.
Értjük, hogy miért. Azért, merthogy kell egy biztos pont 2022 áprilisa után is ebben a rendszerben, még egy további biztos pont, és így aztán most ezzel a törvénymódosító csomaggal elérnék, hogy ennek a két említett hatóságnak a vezetőjét is ez a köztársasági elnök nevezze ki. Magyarán, arra készülnek, de legalábbis megteremtik a jogi feltételeit, hogy ha a jövő évi választásokon, az országgyűlési választáson önök vereséget szenvednek, és így aztán a miniszterelnök nem tudja már kinevezni az önöknek kedves kádereket ezeknek a hivataloknak az élére, akkor majd meg tudja tenni az önök által, még a választás előtt egy hónappal bebetonozott köztársasági elnök. Ez csak ezt a célt szolgálja.
A két hatóságból az egyik az, amiről hosszabban beszélnék, ez a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága. Önmagában lehetne erről sokat beszélni, és amikor a vita zajlott ennek a létrehozásáról, akkor bizony meg is tettük azt képviselőtársaimmal. Szóval, ez egy állatorvosi ló. Azt csinálta a Fidesz, hogy mindent belepakolt egy hatóság, egy állami hivatal mögé, ahonnan ő lopni tud, de úgy mindent egyben. Mert nézzük, hogy mi van ott: idetartozik a dohánytermékek kis- és nagykereskedelmének az ellenőrzése. A teljes trafikmutyival kezdte a kormányzását ez a kormány, a végét meg úgy fejezte be, hogy a dohánytermékek kereskedelmi ellenőrzéséről létrehozta többek között ezt a hatóságot. Aztán idetartozik a Bírósági Végrehajtói Kar felügyelete. A Szerencsejáték Felügyeletből a szerencsejáték-szervezés engedélyezését is idetették, ehhez a hatósághoz. A felszámolók névjegyzékét, illetve egyáltalán a felszámolók csapatát is felügyeli ez a hatóság, és azokat a koncessziós eljárásokat, amikben az állam részt vesz, vagy az állam is ott van, azokban az eljárásokban is ez a hatóság jár el.
(13.50)
Tehát nem túlzás azt mondani, hogy minden egyes feladatkör, tényleg lehet végigmenni ezeken a bulletpontokon statútumában, minden egyes feladatkör olyan, amiről hosszan tudnánk regélni, hogy hogyan vesz ki a Fidesz ebből pénzt, hogyan lop, hogyan teremti meg a saját hátországát tartósan ezekből az egyébként állampolgárok által befizetett pénzből. És akkor ennek az elnökének megtették Biró Marcellt, aki Orbán Viktor közeli munkatársa volt, négy és fél milliós havi fizetéssel felügyeli azt, hogy a Fidesz hogyan tud ebből még a hátralévő mintegy fél évben, hét hónapban minél több pénzt kivenni, mindezt természetesen kilenc évre bebetonozva, tehát ő sem mozdítható el csak úgy, hiába jön esetleg jövő tavasszal egy újabb kormány ebben az országban.
Most ennek az egyébként is nagyra hízott és sok pénzt lenyúló szervezetnek a hatókörét még inkább kiterjesztik, mert berakják azt, szintén képviselőtársam említette, hogy a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat jogutódja is lesz ez a hatóság. Tehát gyakorlatilag a bányafelügyelet is Magyarországon mostantól ezekbe a fideszes kezekbe kerül, ismét mondom, egy kilenc évre kinevezett, ciklusokon, több mint két cikluson átnyúló ember kezébe kerül, és marad ott egészen odáig, amíg azt gondolják, hogy ő ott tud maradni. Mindezt teszik úgy, tényleg szemérmetlenül, hogy mindannyian tudjuk, ez az ország azzal él, kel és fekszik, hogy így mondjam, hogy tisztában vannak azzal, hogy Orbán Viktor apjának milyen bányavállalkozása van, hogy milyen építkezésekhez szállítják onnan a követ meg a sódert. Hosszan lehet tudni, most már lassan 30 éve, hogy miből volt pénze arra az Orbán családnak, hogy egyáltalán el tudják kezdeni ezt a vállalkozást. Tényleg csak az idő rövidsége miatt nem lehet most ezeket kifejteni, de az egész ország tisztában van vele, és önök most akkor ezt a tevékenységet még így a választások előtt fél évvel bepakolják ebbe a fideszes csókos által vezetett korrupciós főhatóságba. Rettentően gratulálok, tényleg!
Mondhatnánk, hogy ez a legdurvább pontja ennek a törvényjavaslatnak, de még nem is jutottunk oda, mert azért a legdurvább pontja számomra, számunkra valóban a legfőbb ügyész megbízatása megszűnésével kapcsolatos rendelkezés. Abszolút egyetértek előttem szóló képviselőtársammal, lehet azzal érvelni, és meghallgattuk ezt az érvelést most az elmúlt percekben, hogy erre csak technikai okok miatt van szükség, hiszen eddig is így jártak el, meg akit kétharmaddal választanak, azt kétharmaddal lehet leváltani, de valahogy mégis 30 évig senkinek nem hiányzott ez a rendelkezés ebből a törvényből, illetve nem kellett ezt leírni. Most azt gondolták, megint csak azt mondom, a választások előtt fél évvel, hogy le kell írni azt, hogy márpedig Polt Pétert úgy lehet leváltani, hogyha legalább a kétharmad megszavazza ezt itt, ebben a teremben.
Értem én, tisztelt kormánypárti képviselőtársak, hogy közeleg a bukás, értem én azt, hogy erre készülniük kell. Teljesen logikus a maguk módján ez a fajta gondolat, és az is, hogy ez megjelenik a törvényben, ez teljesen rendben van. Na de akkor mondjuk ki, én sokkal jobban szeretem a nyílt beszédet, mondják azt, hogy ez azért kell, és minden egyéb intézkedés, amit még ebbe a törvénycsomagba bepakoltak, és ami ezt a célt szolgálja, az valójában ezért kell. Tulajdonképpen, ha jól értem, Gulyás Gergely a tegnapi napon tulajdonképpen el is ismerte itt, a Ház falai között, hogy tulajdonképpen erről van szó. Oké, akkor beszéljünk nyíltan!
Tehát a Fidesz igyekszik bebetonozni magát, igyekszik minden módon minden eddig elfoglalt pozícióját megtartani a jövő évi kormányváltás után is. Rendben van, akkor rögzítsük, hogy itt ez van. Természetes az ellenzék részéről, azt gondolom, és természetes a DK részéről is, hogy ezt nem fogjuk megszavazni, nem állhat elő olyan helyzet, hogy ezt megszavazzuk, semmilyen módon sem. De még egyet itt szeretnék leszögezni, és ezt megint csak nem először hallják tőlem, sokszor úgy fogalmaznak a tisztelt kormánypárti képviselők, illetve a kormányzat képviselője, hogy azt gondolják, hogy ezzel meg van oldva a probléma, kipipálták, elfogadják majd ezt a törvényt a kormánypárti javaslatokkal, és akkor meg van oldva, hogy Polt Péter hátradőlhet, és nem kell aggódnia. De ez nem így van, tisztelt képviselőtársaim.
Tehát újra és újra el fogjuk azt mondani, hogy a jövő évi kormányváltás után, hiába van ebbe a törvénycsomagba valami beleírva ilyen módon, hiába próbálják minden módon bebetonozni a káderjeiket és azokat a mechanizmusokat, amelyekből ilyen szép vagyonra tettek szert a tisztelt kormánypárti urak, hölgyek meg a mögöttük állók, ennek vége lesz. Ennek vége lesz! Ennek véget vet az ellenzék, a mostani ellenzék, és ezért aztán ezek a törvények valójában nem örök életre szólnak, hanem fél évre fogjuk itt ezeket alkalmazni vagy elfogadni az önök szavazatával kizárólag.
Tehát én csak azt javaslom, hogy ne dőljön hátra Polt Péter sem, meg az összes többi olyan úr és hölgy, akit ezek pozitívan érintenek, mert a jövő évi választások után ezeket az ellenzék el fogja törölni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az LMP soraiból.)