VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A KSH munkatársai ezt teszik rendszeresen. Ön ezzel a rendszerrel szerintem tisztában is van, hiszen elnökként felügyelte, vezette ezt az intézményt, és nagyon is jól tudja, hogy az a több ezer munkatárs, aki a KSH-ban dolgozik, nem pusztán a magyar jogszabályok, hanem az Eurostat és az Európai Unió elvárásai szerint végzi a munkáját.
Tehát vissza kell utasítanom azt a vádaskodást, amit most itt a parlamentben előadott. A Központi Statisztikai Hivatal igenis jól végzi a munkáját, az Eurostat irányelvei alapján végzi ezt a munkát, tehát megbízható adatokat közöl.
(14.30)
Az, hogy önnek baja van a Statisztikai Hivatal munkatársaival, egyes munkatársaival vagy vezetőivel, ne haragudjon, de e mögött inkább azt érzékelem, hogy már nem ön a Statisztikai Hivatal vezetője; ahogy mondtam: kicsit savanyú a szőlő. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)