DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Arra gondolok, hogy szinte normatív alapon például minden szállásadó szobánként egymillió forint támogatáshoz juthatott azért, hogy abban az időszakban, amikor nem tud vendégeket fogadni, fel tudja újítani a szálláshelyeket, s majd utána tudja fogadni a vendégeket; hogy akik megfeleltek a kritériumoknak, megkapták a vállalkozások a munkahelymegőrző támogatásokat. Gondoljunk arra, hogy még májusban is a vendéglátásban, amikor már korlátozottan nyitva lehetnek, még mindig igénybe vehetők ezek a támogatások, akkor szerintem azok a fajta vádaskodások, amelyeket ön itt fölemlegetett, látszik, hogy teljesen légből kapottak.
Az is látszik, hogy a beruházásoknál például a Külügyminisztériumnak ‑ az én választókerületemnek, egyéni képviselő is vagyok ‑ a 800 ezer eurós támogatása hihetetlenül jó hatást fejtett ki, pontosan azokat a középvállalkozásokat segíti, akiket kell.
Ami pedig a halálozási adatokat illeti, javaslom képviselő asszonynak, hogy az Eurostat adatait is nézze meg, amelyek a többlethalálozásokat tartalmazzák, és uniós viszonylatban is látszik, ami szintén súlyos tragédia, de a középmezőnyben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) szerepelünk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)