DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Legalább már abban egyetértünk, hogy az elmúlt években béremelés volt a szociális szférában, és ez bizony egy olyan terület, ahol igenis nagy igény volt erre, hiszen bármikor is érettségizett ön, azért, akik itt dolgoztak, azoknak nem volt az egy kézlegyintéssel elintézhető, hogy elvettek tőlük egyhavi bért. Itt ülnek ma is ön körül azok a szövetségesei, politikustársai, akik itt a parlamentben szavazták meg, hogy az összes magyarországi szociális dolgozónak csökkentették a bérét.
Tisztelt Képviselő Úr! Itt vagyunk egy olyan időszakban, amikor a világ minden országában nagyon nehéz gazdasági helyzet van, és a tavalyi évben a koronavírus-válság ellenére is 14 százalékkal emeltük a szociális szférában dolgozók bérét. Amíg az előző válság volt, akkor emelték a szociális dolgozók bérét? Nem. Legalább szinten tartották a szociális dolgozók bérét? Nem. Csökkentették a szociális dolgozók bérét? Igen. Ön azokkal kampányol most, akik csökkentették a szociális dolgozók bérét? Igen. És most bejön ide, a parlamentbe, és béremelést kér a szociális dolgozóknak? Igen. Érettségi környékén vagyunk, ez talán egy logikai feladványnak is feladható lenne. Nincs ennek a formál logika szerint megfejtése. Ennek csak a mostani baloldali hatalom iránti vágya a megfejtése, hogy pont az ellenkezőjét mondja, mint az, amit azok tettek, akikkel együtt ön kórusban szokott beszélni itt a parlamentben. Tisztelt Képviselő Úr! Beszéljen azokkal a képviselőtársaival, akik csökkentették a szociális dolgozók bérét, hogy miért tették meg, és miért nem követték meg azóta sem a szociális dolgozókat.
Ezzel szemben, mint ahogy ön is utalt rá, mi igyekeztünk minél többször béremelést végrehajtani, 2014-ben szociális ágazati bérpótlékkal ‑ ez akkor 90 ezer embernek emelte a bérét ‑, majd 2015-ben további bérkiegészítéssel ‑ ez 66 ezer főnek emelte meg a bérét ‑, és ’17-ben és ’18-ban további 9 milliárd forintot fordítottunk béremelésre, egyrészről bölcsődei pótlék formájában, másrészről pedig szociális ágazati összevont pótlékként, ez 14 ezer főnek emelte meg a bérét… (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ‑ és kifutottam az időből, hogy az összes béremelést el tudjam önnek sorolni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)