DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt képviselő úr, igyekszem megfelelni a fokozott elvárásnak. Abban biztos vita marad fenn köztünk, hogy az önkormányzatok helyzete pontosan hogyan is áll. Én úgy fogalmaznék, hogy az önkormányzatok helyzete stabil finanszírozási szempontból is, mondjuk, a 2010-es évhez viszonyítva, amikor a mostani kormány elkezdte a működését, pedig kifejezetten jobbnak minősíthető. Emlékszünk mindannyian az adósságkonszolidációra, emlékszünk mindannyian a feladatok újrastrukturálására, és emlékszünk mindannyian azokra a számokra is, amik itt többször elhangzottak az Országgyűlés előtt, az adóbevételek, tehát az adóemelés nélküli adóbevétel-növekmények, amiket az önkormányzatok, hála istennek, elkönyvelhettek.

Itt vagyunk a koronavírus-járvány kellős közepén, ami természetesen a teherbíró képességét igénybe veszi mind az államnak, mind az önkormányzatoknak, mindenkinek a finanszírozása csökkent, de ennek ellenére azt lehet mondani, hogy az önkormányzatok finanszírozása továbbra is stabil marad. A 2021. évi központi költségvetésben 17 százalékkal több támogatás található, és való igaz, hogy a kormány 400 milliárd forint értékben adókönnyítésekről döntött, ezeknek a finanszírozási alapja részben az állami kör, részben az önkormányzati kör.

Az ön által említett iparűzésiadó-könnyítés, ezt itt aláhúznám, mert itt ebben azért egyet kellene értenünk, hogy ez a magyar kis- és közepes vállalkozási szektornak segít, nagyjából 150 milliárd forint értékben, itt a kormány azt a döntést hozta, hogy a 25 ezer fő alatti településeket egy az egyben kompenzálja, a 25 ezer fő feletti településeken ‑ nyilván adóerő-képesség szempontjából ők állnak a legjobban ‑ egyedi tárgyalások eredményeképpen dönt a kompenzációról. Ezek a tárgyalások lezajlottak Balla György miniszteri biztos úr és Fürjes Balázs vezetésével, és a kormány hamarosan döntést fog hozni.

Minden, alapvetően fejlesztési típusú igényt támogatni fogunk, de az önkormányzatok napi működése párthovatartozástól teljesen függetlenül nincs veszélyben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hacsak a településvezető képességei nem olyanok, de ez meg egy másik kérdés. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage