DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! A dél-koreai SK Innovation, a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártó vállalata 2018-ban helyezte el komáromi üzemének alapkövét. A beruházások során kiderült, hogy az ipari parknak több vízre van szüksége, ezért felvetődött, hogy a tatai, tatabányai karsztvidéket is bekapcsolják a vízellátásba. A projektet a kormány is biztosította a támogatásáról, így születhetett meg az 1050/2020. (II. 18.) kormányhatározat, amelyben jelentős összegeket különítenek el a Tata-Komárom vízvezeték megvalósítására.
Ugyanakkor szaporodni kezdtek azok a jelek, amelyek a beruházás káros hatásaira figyelmeztetnek a tatai források vidékével kapcsolatosan. A megyei kormányhivatal megállapította, hogy az ügyben részletes környezeti hatásvizsgálat szükséges, a tervezett vízkiemelés ugyanis jelentősen csökkenti a tatai Fényes fürdő és más városi források vízhozamát, becslések szerint a Katonai-tó forrásaiból akár a víz 40 százaléka is eltűnhet. Ez rendkívüli kárt okozna a forrásvidék élővilágában, és a környező természetvédelmi területeket is veszélyezteti.
Az eddigiek alapján tehát sokkal indokoltabb a komáromi ipari park vízellátását a meglévő komáromi vízbázis fejlesztése mellett a szőgyei távvezeték kiépítésével biztosítani, a tatai források bevonása ugyanis sokkal több kárt okozna, mint amennyi hasznot hajtana. Az eddig benyújtott írásbeli kérdésemre a tárca csupán annyit üzent, hogy a beruházás meg fog felelni a környezetvédelmi szempontoknak.
(13.00)
Ez az érvek nélküli súlytalan kijelentés minden, csak egyáltalán nem megnyugtató. Ezért ismét kérdezem, miért támogat a kormány egy olyan beruházást, amely egyértelműen veszélyes Tatabánya és Tata forrásaira. Miért nem vonják vissza az előrelátható környezeti kockázatok miatt a Tata-Komárom távvezeték megépítésére vonatkozó döntést? Kíváncsi vagyok, államtitkár úr, hogy tud‑e nekem erre válaszolni. Köszönöm.