DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Több mint egy éve nyomja rá a bélyegét az életünkre a koronavírus. A mögöttünk álló hét végén újabb szakaszhatárhoz érkeztünk: szombat óta éjfélre módosult a kijárási tilalom kezdete, a boltok és vendéglátóipari egységek 11 óráig lehetnek nyitva. A védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára megnyíltak a vendéglátóhelyek belső terei, a szállodák, szabadidős létesítmények, állatkertek, múzeumok, mozik, színházak, edzőtermek és sportesemények. A gyerekek, akik mindeddig még nem kaphattak oltást, természetesen elkísérhetik a szüleiket ezekre a helyekre. Egy héttel a teraszok megnyitása után tehát most hétvégén is visszakaphattunk egy darabot a régi életünkből.

Fontos hangsúlyozni, hogy most már van annyi vakcina Magyarországon, ami összességében minden felnőtt számára elegendő, tehát aki be akarja magát oltatni, annak számára a lehetőség adott. Az oltóanyag rendelkezésre áll, az oltás meg van szervezve, most már csak az embereken múlik, hogy jelentkezzenek és beoltassák magukat. Egyelőre a felnőttekről van szó, de a jövő héttől, május 10-étől a 16 éven felüliek számára is megnyílik ez a lehetőség. Tehát arra biztatunk mindenkit, hogy éljen a lehetőséggel, védje meg magát és szeretteit, és ha eddig még valamiért nem tette meg, jelentkezzen és vegye fel az oltást.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a kedvező helyzet, vagyis hogy minden felnőttnek jut oltás, nem lett volna lehetséges, ha a vakcinabeszerzés során kizárólag Brüsszelre hagyatkozunk. Miközben mi beoltottuk a felnőtt népesség 50 százalékát, azok, akik Brüsszelre vártak, alig 20 százalékig jutottak. Sajnos, Nyugaton sokan politikát csináltak ebből a kérdésből, egyfajta geopolitikai szemüvegen keresztül nézték az oltást, ahelyett, hogy az emberek egészségét tartották volna szem előtt. Ennek sajnos meg is van az eredménye. A brüsszeli bürokraták végzetesen elhibázták a vakcinabeszerzést.

Mi azért állunk jól az oltásokkal, mert nem hallgattunk azokra, akik le akartak minket beszélni az önálló vakcinabeszerzésről, nem engedtük, hogy megmondják, hogy mit tegyünk. Mi mindvégig csak egyetlen szempontot tartottunk szem előtt: a magyar emberek érdekét. Magyarország az elsők között fordult alternatív beszerzési forrásokhoz, de ha már mindenki ezt teszi, akár azt is mondhatnánk, hogy minket utánoz. Németország 30 millió adagot akar rendelni a Szputnyik oltóanyagból, és szintén a német kancellár nyilatkozta azt, hogy Kínával érdemes lenne kölcsönösen elismerni egymás oltásait. Sajtóhírek szerint az Egészségügyi Világszervezet, a WHO még ezen a héten jóváhagyhatja a Sinopharm vakcináját. Világos tehát, hogy alaptalanok voltak a keleti vakcinákkal kapcsolatos aggodalmak, alaptalan volt a riogatás, és a vége az lesz, hogy Nyugaton is ugyanezekkel fognak oltani, csak jóval később, mint mi.

Tisztelt Országgyűlés! Egy múlt heti közvélemény-kutatás szerint a kormánypártiak 71 százaléka oltatná be magát, míg a baloldaliaknál ez az arány csak 59 százalék. Ez a baloldal oltásellenes kampányának az eredménye. Sajnos, ezek a kampányok nem voltak hatástalanok, meg is van az eredményük: pártpolitikai szimpátia alapján jelentős különbség van az oltási hajlandóságot tekintve az emberek között. A baloldal végig a vakcinák ellen hergelt, erre politikai cselekvési tervet is felépítettek, először karácsonykor mondta egy stratégájuk, hogy alá kellene ásni az emberek oltási hajlandóságát, majd később egy másik elemzőjük azt sürgette, hogy az elhunytaikat gyászolók fájdalmából szerezzenek szavazatokat. A baloldal másokat lebeszélt az oltásról, de magukat beoltatták, rendszeresen csak a kormány elleni támadási felületet keresik, minket, kormánypártiakat akarják legyőzni és nem a járványt. Szinte lehetetlen felsorolni, milyen akciókat találtak ki az emberek félrevezetése érdekében. Volt itt álhírgyártás, kamuvideó, petíciót is indítottak a kínai vakcina ellen, és Gyurcsány Ferenc vezérletével határozati javaslatot nyújtottak be az oltóanyag ellen, amit azóta sem vontak vissza.

A Fidesz ismételten elutasítja ezt a kíméletlen hozzáállást, mert az emberéletekből nem lehet politikát csinálni.

A baloldalon most az az új taktika, hogy sunyin megkérdőjelezik az oltások hatékonyságát. A napokban Varju László parlamenti képviselő, a Gyurcsány-párt alelnöke álmegoldásnak nevezte, hogy Magyarországon keleti vakcinával oltják az embereket. Szerinte éppen ezért pártja, a Demokratikus Koalíció helyesen jár el, hogy bírálja az orosz és kínai oltóanyagokat. Mi ezt elutasítjuk, tisztelt képviselőtársaim, mi arra biztatunk mindenkit, hogy jelentkezzen és vegye fel az oltást, mert ez a garanciája a járvány visszaszorításának, majd végül a legyőzésének és annak, hogy visszakaphassuk régi életünket, és szabad nyarunk legyen. Köszönet illeti ezért az oltásban, szervezésben részt vevőket és azokat a honfitársainkat is, akik felvették a vakcinát.

És végül a mai nap margóján az érettségi kapcsán szeretnék gratulálni minden pedagógusnak, és sok sikert kívánok minden érettségizőnek. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage