SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! A felszólalása elején köszönetét fejezte ki az egészségügyi dolgozóknak, és mindenkinek, aki részt vesz a védekezésben. Engedje meg, hogy ehhez csatlakozzam én magam is, hiszen valóban hálásak lehetünk mindenkinek, aki a védekezés kemény munkáját végzi most már hosszú hónapok, több mint egy év óta.
S valóban sok sikert a ma érettségit kezdőknek. Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy ők sikeresek legyenek az életükben, a karrierjükben, akár a tudományos munkájukban, akár a munkaerőpiacon. S róluk szól az a felsőoktatási modellváltás, az ő érdekükben történik a felsőoktatás versenyképesebbé tétele, amit ön folyamatosan támad. Ön lehet, hogy sok sikert kíván itt az érettségizőknek, de közben nem támogatja azt, hogy jobb egyetemeken minőségibb tudást, értékesebb diplomát és jobban használható kompetenciákat, képességeket szerezzenek. Tisztelt képviselő úr, mi pont a most érettségizőkért és az utánuk jövőkért dolgozunk. Azért dolgozunk és azért tartjuk fontosnak a modellváltást, hogy számukra egy jobb felsőoktatást, egy versenyképesebb felsőoktatást tudjunk teremteni.
S tisztelt képviselő úr, amellett sem mehetek el szó nélkül, hogy ön az elmúlt hetekben, az elmúlt hónapokban láthatóan stratégiát váltott. Ön elkezdett még erősebben és még hangsúlyosabban Gyurcsány Ferenc kottájából énekelni, eltanulva azokat a szavakat, eltanulva azokat az indulatos felszólalásokat, amelyeket eddig Jakab Pétertől, Gyurcsány Ferenctől vagy Arató Gergelytől hallhattunk. Hát, tisztelt képviselő úr, van egy rossz hírem: ezt a versenyt, hogy ki tud hangosabban kiabálni, ön nem fogja tudni megnyerni. Én azt remélem, tisztelt képviselő úr, hogy vissza lehet térni a normális vitákra, amelyek arról szólnak, hogy mi a jobb az országnak, hogyan lehet fejleszteni az ország különböző területeit, hogyan lehet akár a felsőoktatásban eredményesebb, versenyképesebb működést létrehozni. Képviselő úr, erre biztatom önt. Ne akarjon versenyre kelni Gyurcsány Ferenccel és mindazokkal, akik most önnek parancsba adják, hogy ilyen indulatos felszólalásokat kell tennie az Országgyűlésben!
S tisztelt képviselő úr, arra is biztatom, hogy hagyja abba ön is az álhírterjesztést. Hagyja abba azoknak a megtévesztő információknak az ismételgetését, amelyekről többször elmondtuk a magyar nyilvánosságban, többször elmondtuk itt is, többször elmondtuk számtalan fórumon, hogy nem igazak. Ön azt állítja, hogy a kormány nem szeretné vagy nem fogja megvalósítani azokat a fejlesztéseket, amelyek a felsőoktatás megerősítéséhez szükségesek. De ez nem igaz! Ez nem igaz. Világosan elmondtuk többször is, hogy forrástól függetlenül ezeket a fejlesztéseket meg fogjuk valósítani. Azért jó a modellváltás, és azért is célszerű ebben az időpillanatban ezt a döntést meghozni, mert így már egy jobb, újabb, versenyképesebb struktúrában lehet ezeket a fejlesztési forrásokat elkölteni. Ne keltsen álhírt, tisztelt képviselő úr!
S az is világos, hogy ön egyetlenegy dolog miatt van felháborodva, azért van felháborodva, mert nem veszünk fel egy újabb hitelt, egy olyan hitelt, ami olyan feltételeket tartalmaz, ami nem a legkedvezőbb Magyarország számára, tisztelt képviselő úr. Ön azért van felháborodva, mert nem adósodunk el újabb hitellel. Megérkezett a baloldalra, tisztelt képviselő úr, már ha csak ezt az egy gondolatát, ezt az egy mondatát vesszük. Ön megérkezett azokhoz a barátaihoz, azokhoz a politikai szövetségeseihez, akik eladósították Magyarországot, akik rettenetesen rossz IMF-hitellel és egyéb konstrukciókkal tették tönkre a magyar gazdaságpolitikát. Tisztelt képviselő úr, ön hitelpárti, ön eladósodáspárti, ön rossz fejlesztéseket akar megvalósítani hitelből, miközben mi jó fejlesztéseket akarunk megvalósítani akár saját forrásból, akár bármilyen rendelkezésre álló finanszírozási konstrukcióban.
Tisztelt Képviselő Úr! Ráadásul ön támadja a magyar kormányt azért, mert világosan elmondtuk, hogy alapvetően olyan kuratóriumokra van szükség, amelyek a nemzeti értéket, a nemzeti érdeket tartják első helyen, akik szuverenista módon tudnak gondolkodni ahelyett, amit önök a baloldalon művelnek. Az ön főnöke, tisztelt képviselő úr, európai egyesült államokban gondolkodik. Ön ezért küzd, ezért harcol itt a magyar Országgyűlésben is. Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.)