DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Én megértem, hogy kellemetlenül érzi magát, amikor arra emlékeztetjük a baloldali pártokat, hogy oltásellenes akciókat vittek végbe az elmúlt hónapokban, de ne várja el tőlünk, hogy ezt ne tegyük meg azért, mert következménye van. Az önök egyik elemző intézete hozta ki teljesen nyilvánvalóan, hogy a baloldali pártok támogatói között csökkent az oltások támogatottsága. Ebben önöknek súlyos felelősségük van. Ezért hozzájuk is szólunk, arra kérjük őket, hogy ne hallgassanak önökre, ne hallgassanak ezekre az akciókra, arra például, hogy az engedélyezési eljárást támadták, arra, hogy aláírást gyűjtöttek vakcinák ellen, arra, hogy egy ponton még be is tiltották volna őket, ne vegyék figyelembe azokat az akciókat, amelyek helyben voltak láthatóak, amelyeknek az volt a lényege, hogy helyben elbizonytalanítsák az ott élőket, mondván, hogy a kínai nem jó vakcina. Sorolhatnánk ezeket az akciókat. Rendkívül felelőtlen volt mindegyik, és önöknek ebben felelősségük van. Ne várja el tőlünk, hogy ne adjunk ennek hangot!

Ha ön szerint az oltásoknak fajsúlyos szerepet kell játszaniuk a járvány legyőzésében, lehet, hogy ön ezzel egyetért, de a baloldali pártok összessége nem, akkor önnel egyetértek. Ezért is nagyon fontos mérföldkő az, hogy a beoltottak száma meghaladta a négymilliót. Joggal gondolhatjuk, hogy ez az átoltottságnak egy olyan szintje már Magyarországon, amely az új fertőzések visszaszorulását eredményezi. Ha megnézzük a számokat, akkor ez így is van. Miközben volt olyan nap Magyarországon, amikor az új fertőzések száma 10 ezer fölött volt, mostanra ez a szám valamivel több mint ezerre csökkent, ez a korábbi szám tizede. Ez még mindig nem kevés, de sokkal kevesebben betegednek meg, mint korábban, és ha kevesebb a megbetegedés, akkor kevesebben kerülnek kórházba, és kevesebb lesz a halálozások száma is.

Alapvető körülmény, hogy most már a tömeges oltások szakaszába léptünk. Nemcsak a háziorvosok hívják a regisztráltakat, hanem foglalni is lehet időpontot. Amire ön utal, valójában azt jelenti, hogy sokféle vakcinát lehet bevetni ebben a programban Magyarországon.

(11.10)

Ez olyan lehetőség, amely Európa legtöbb országában jelenleg nem adott. Arra szeretném felhívni a figyelmet, tisztelt képviselő úr, hogy valamennyi, Magyarországon engedélyezett vakcina hatásos. Ahelyett, hogy sértegetném az ebben közreműködőket, szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki részt vesz az oltások lebonyolításában, orvosoknak, ápolóknak, az adminisztrációért felelős munkatársaknak, sofőröknek, rendőröknek, katonáknak. Óriási művelet ez, óriási munka, ezért a köszönetnek is nagynak kell lennie.

Csak összehasonlításként, kedves képviselő úr, Magyarországon 41 százalékos az átoltottság, az uniós átlag 24, Németországban ez az arány 27 százalék, ők majd júniustól biztosítják minden állampolgárnak azt, bármilyen korosztályba is tartozzon, hogy megkapja az oltást. Ezzel szemben Magyarországon rövid határidőn belül mindenki megkaphatja az oltást, és nemsokára elérjük azt a pontot, amikor a 16-18 év közöttiek is megkaphatják azt. Erre mondja ön, hogy összeomlás. Ez minden, csak nem összeomlás.

A hétvégén újabb öles ‑ mondhatom ezt: öles ‑ lépéseket tehettünk annak érdekében, hogy visszaszerezzük a normális életünket, közösségi és kulturális terek, szolgáltatások nyithattak meg újra, színházak, múzeumok, mozik, edzőtermek, sportlétesítmények, az élet meghatározó terei. Természetesen szigorú biztonsági szabályokat kell betartani, ezzel együtt nagyon sokan várták, hogy az újraindítás ezen szakasza elkezdődjön, és ez mind-mind annak köszönhető, hogy az oltási program eredményesen zajlik. A vírus elleni küzdelem ezzel együtt természetesen még nem ért véget, de jó pályán vagyunk, és minden reményünk megvan arra, hogy az előttünk álló nyár jobban hasonlítson a járvány előtti nyarakra, mint a tavalyira, és azt gondoljuk, ez a gazdasági számokban is tükröződik majd.

Azt őszintén sajnálom, hogy a baloldali politikát a bő elmúlt egy évben az jellemezte, hogy következetesen megtámadtak minden olyan intézkedést, amely akkor épp elsődleges fontosságú volt. Ha ágyszámokról volt szó, akkor azt, ha lélegeztetőgépekről volt szó, akkor azt, ha tesztelésekről döntött a kormány, akkor azt támadták, ha pedig az oltási programról volt szó, akkor azt támadták, mindezt úgy, hogy nyitottak volna, amikor a harmadik hullám felívelő szakaszában voltunk, és zárni akarnak, amikor már nyitni lehet.

Azt gondolom, tisztelt képviselő úr, hogy szüntelen tagadással és politikai golyózáporral nem lehet legyőzni egy járványt, de országot építeni sem lehet. Sajnálom, hogy ezt az utat választották. Léphettek volna a felelősség ösvényére is. A politikai viták mindannyiunkat megvártak volna. Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage