KOCSIS-CAKE OLIVIO (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is a Párbeszéd nevében sok sikert kívánunk a kis diákoknak, akik ezen a héten érettségiznek. Egy kalappal nekik! Másodsorban pedig természetesen újra megköszönjük a járvány elleni küzdelemben részt vevők munkáját, mindenkinek, aki segít.

Akinek viszont nem jár köszönet, az a kormány és a miniszterelnök. Azt hittem, hogy a márciusi astrazenecás fiaskót már nem lehet alulmúlni, de úgy tűnik, sikerült ezt is alulmúlni. A múlt hét pénteken sokan tették fel a kérdést, hogy mégis mit művel a miniszterelnök úr ezzel a „Pfizert, aki kapja, marja!” akcióval. Mint egy kegyelmes úr százezer vakcinát szétosztott a nép között, kész helyzet elé állítva az embereket, a védekezőket, mindenkit. Egyébként is maximális tisztelet azoknak, akik ezen a napon helytálltak, mert nélkülük bedőlt volna az egész rendszer. Az a kérdés, hogy a kormány tényleg ezt gondolja‑e szervezett, tömeges, biztonságos oltásnak. Komolyan ez az oltási tervük?

A brüsszelezés, a sorosozás, gyurcsányozás, na, az persze megy. A miniszterelnök többórás sorbaállásnak, többórás idegeskedésnek tette ki az embereket; aztán vagy jutott nekik vakcina, vagy nem. Így kell embereket egymásnak ugrasztani, volt olyan hely, ahol sajnos emberek össze is verekedtek. Miközben 60 feletti krónikus betegek több hete várják, hogy megkapják a Pfizert, volt olyan is, aki most regisztráció nélkül megkapta. Káosz az egész!

Azt sem értették az emberek, hogy mi az, hogy ma még be tudnak adni százezer Pfizert, holnap meg már nem. Miért is nem lehet azt beadni szombaton vagy vasárnap, vagy később, miért kellett ezt pénteken? Mi persze sejtjük a választ: Mészáros Lőrinc szállodáinak már ezen a hétvégén ki kellett nyitnia, kell a profit. Ezzel az „aki kapja, marja” húzással a miniszterelnök úr megalázta a magyar embereket. Minimum, hogy idejön és bocsánatot kér, minimum, hogy legalább az egészségügyért felelős minisztert beküldi ide, hogy bocsánatot kérjen. Persze, a brüsszelezés, sorosozás, oltásellenesezés után nem biztos, hogy lesz idejük elnézést kérni, mert erre már nem fogja futni.

A másik blamázs a regisztrációs oldal. Terheléses támadás, aha, terheléses támadás! Nincs erre valami jobb szövegük? Amikor a kínai oltásnál volt a regisztráció, akkor miért nem volt gond? No meg amikor a KRÉTA-rendszert indították be az online oktatásnál, akkor is terheléses támadás volt? Csak az a kérdésem, hogy melyik csókos haverjuk intézi ezeket az informatikai rendszereket. Előre szólunk, hogy a 2022-es országgyűlési választáskor nem akarjuk megint látni, hogy a valasztas.hu újra lefagy terheléses támadás miatt. Lesz ennek következménye? Elszámoltatják a csókosokat, vagy csak megint az oltásellenesezésre futja majd?! A kormány már az oltások számához rendel minden járványügyi intézkedést. Lelkük rajta, de akkor legalább időben megkapnák a védettségi igazolást azok, akiknek ez jár, ha ehhez kötnek bizonyos szolgáltatásokat. De ezt sem sikerült megoldani. Jó páran több hete várják a kártyájukat, pedig már a második oltást is megkapták. Mikor rázzák gatyába ezt a rendszert?

Az is nagyszerű, hogy aki orosz és kínai oltást kapott, az utazhat Bahreinbe. De felhívom a kormánypárti képviselők figyelmét, hogy egy átlagos magyar nem ilyen luxushelyekre jár, mint Dubaj, Bahrein, Maldív-szigetek. Ezek az önök barátai. Mikor intézi el a kormány, hogy Horvátországba, Görögországba, Olaszországba, Bulgáriába is tudjanak utazni azok, akik kínai vagy orosz vakcinát kaptak? (Dr. Orbán Balázs: Heteken belül.) Kérdés, hogy az óvodás oltásellenesezésen kívül tudnak‑e, akarnak‑e még kormányozni, a magyar embereknek igazán fontos ügyekkel foglalkozni.

A Nagy Tavakra vonatkozó határozati javaslatom kapcsán viszont még egy jó kis sorosozásra vagy gyurcsányozásra, oltásellenesezésre sem futotta, semmi választ nem kaptam, pedig írtam e-mailt a Fidesz-frakcióvezetőnek, a KDNP-frakcióvezetőnek, meghívtam őket a ParLexbe, nyílt levelet intéztem a frakcióvezető urakhoz, de semmi válasz. Pedig ezt a javaslatot a civilek állították össze. Összefogtak a civilek és megírták, hogyan tudják megvédeni legszebb és legnagyobb magyar tavainkat. Az a kérdés, hogy ebben az ügyben a kormány kinek a pártjára áll. Az összes ellenzéki párt csatlakozott a javaslathoz, és ők a civilek pártján állnak. Az a kérdés, hogy a kormány a gazdasági érdekcsoportok vagy a civilek pártjára áll. Nos, itt a lehetőség: halljuk, brüsszelezésen, sorosozáson, gyurcsányozáson, oltásellenesezésen kívül futja‑e még valamire a kormány képviselőinek? Köszönöm a szót. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage