DR. MARUZSA ZOLTÁN VIKTOR, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Előszös is szeretném megköszönni Dunai Mónika, Nacsa Lőrinc illetve Paulik Antal szószóló úr támogató hozzászólását, nyilatkozatát. Ellenzéki észrevételekre kívánok hosszabban reagálni, de csak azokra, melyek a törvényjavaslattal összefüggésben vannak.
Nem vagyok országgyűlési képviselő, és így, bár mindig érdeklődéssel figyelem, ahogy a törvényjavaslatok vitáját tágabb kontextusban értelmezve a képviselők megtalálják azt a lehetőséget, hogy egymást támogatólag értékeljék, mégis ettől tartózkodnék, és tényleg csak a törvényjavaslattal kapcsolatos észrevételekre reagálnék.
Dudás Róbert úr részéről: nagyon köszönöm, ha valóban a törvényjavaslat 90 százalékával egyetért, amivel nem, arra szeretnék reflektálni. Egyrészt azt mondta, hogy az előterjesztés jó lett volna, ha jár egyeztetésen. Azt szeretném megerősíteni, hogy nem olvashattak sehol mást, ez a törvényjavaslat volt egyeztetésen, és az óvodai dokumentumokat is figyelembe vesszük. Ez szintén elhangzott a képviselő úr részéről, hogy miért nem vesszük az eljárásban figyelembe. Eddig is be lehetett nyújtani, ezt követően pedig még a törvényi garanciát is elhelyezzük a törvényben, miszerint az óvodai dokumentumokat be tudják küldeni a szülők, és természetesen mi a manó alapján, ha nem a beküldött szülői kérelem és a mellékelt dokumentumok alapján járna el az Oktatási Hivatal akkor, amikor egyébként az eljárások több mint felében nem is veszi igénybe a pedagógiai szakszolgálat igényét, hanem már a beküldött dokumentumok alapján önmaga meghozza a döntést. Tehát nincs arról szó, hogy egy postás lenne az Oktatási Hivatal. Bizony, az eljárások jelentős részében saját hatáskörben a beküldött melléklet, dokumentumok alapján ‑ nem terhelve a pedagógiai szakszolgálatokat ‑ már megszületik a döntés, és ennek egyik alapját az óvodai dokumentumok képezik.
Szintén elhangzott ez és mások részéről is, hogy az eljárási határidőket hogyan módosítottuk. Többen kiemelték, hogy 15-éről 18-ára módosul a beadás lehetősége, és hogy ezt keveslik. Azt is szeretném azért kiemelni, hogy az Alkotmánybíróság nemcsak azt jelezte, hogy kezdődhetne később az eljárás, hanem azt is jelezte, hogy mindenképpen egy olyan garantált eljárásrendet dolgozzunk ki, hogy véget is érjenek az eljárások a tanévkezdés előtt; tehát nemcsak az elejét, hanem a végét is vegyük még egyszer górcső alá.
Ennek fényében minden eljárási határidőn módosítottunk. Valóban, kicsit kevés idő marad arra, hogy nem tudjuk a nyár irányába tolni az eljárás kezdetét, hiszen akkor nem zárulnának le az eljárások. De talán ez Szél Bernadett képviselő asszony észrevételével is mégiscsak összhangban van, hiszen valóban a törekvés az, hogy valamikor a tavasz folyamán kerüljön sor az eljárások lebonyolítására, tehát a január közepén, második felében beadott kérelmek, amíg a feldolgozásuk, kiértékelésük megtörténik, és a szakszolgálattal megtörténik az időpont-egyeztetés, addig kell ezeket az eljárásokat elvégezni, ennek megfelelően kerültek átalakításra tehát a különböző hivatali, illetve bírósági határidők.
Molnár Gyula képviselő úr hozzászólására reagálnék. Itt egy tágabb oktatáspolitikai vízió is elhangzott. Megmondom őszintén, egyáltalán nem érzem azt, hogy az általunk teremtett iskolarendszerre ne lenne akár igaz az az állítás, hogy érezzék már jól magukat a gyerekek az iskolában. Soha olyan törekvés a kormányzat részéről nem volt, nem fogalmazódott meg, és nem olyan döntéseket hoztunk, hogy rosszul érezzék magukat a gyerekek az iskolában, tehát ebben nincs köztünk vita.
(15.30)
És amikor olyanokat hallok, hogy itt mozdíthatatlan módszerek, a lexikális tudás, a száraz ismeretanyag csak, ami a magyar iskolarendszert jellemzi, én ezt egyáltalán nem gondolom így, és javaslom képviselő úrnak, hogy az új Nemzeti alaptanterv általános bevezető részeit hosszú oldalakon keresztül érdemes ez ügyben átolvasni.
Azt gondolom, hogy ez a kormányzati dokumentum, kormányrendelet világossá teszi azt a módszertani sokszínűséget, ami ezen a téren az oktatáspolitikánkat kell hogy jellemezze.
Arra is kitérnék egy nagyon picit, amikor a kormány családbarátságát, illetve a gyerekeknek az óvodába kényszerítését képviselő úr mintegy ellentétként hozta fel, azt gondolom, hogy ez egyáltalán nincs így, nem ellentétes. Az óvodalátogatási kötelezettség napi négy órában áll fenn, tehát marad matematikai műveletek elvégzése után is azért még húsz óra, amit a családban tud tölteni a gyermek. Tehát hogy hároméves kortól jogszabály erejénél fogva az óvodalátogatási kötelezettség fennáll, azt gondolom, ennek a hasznosságáról, az eredményességéről elmondtam az expozéban azokat az adatokat, amelyek világosan mutatják, hogy igenis szoros összefüggés van az óvodában töltött idő, az iskolára való felkészítés eredményessége, illetve a majdani tanulási eredményesség között. Ez az, ami a kormányt motiválja, és azt gondolom, hogy ez nincs ellentétben azzal, hogy a kormány egyébként a képviselő úr által is üdvözölt módon egy családbarát politikát és intézkedések tömegét követi és hozta az elmúlt időszakban is.
Arató Gergely képviselő úr hozzászólásában a „pozitív szándék és a jól megfogalmazott módosítások” ‑ ez idézet tőle ‑ megjegyzését különösen köszönöm. Köszönöm azt is, hogy a diabéteszügyben is abszolút pozitívan nyilatkozott. Hozzá kell tennem, hogy arra, amit felvetett ‑ hogy ne csak erre a körre, hanem egy bővebb körre terjedjenek ki ezek az intézkedések ‑, a nyitottság a kormány részéről megvan, de szeretném azt jelezni, hogy amikor ez a döntés megszületett, akkor egyébként nagyon pontosan vizsgálta azt a kormány, hogy ez tágabb kontextusban értelmezhető, értelmezendő-e. Nem nagyon találtunk olyan területet ezen túl ‑ hiszen mondom még egyszer, ennek a vizsgálata megtörtént ‑, ahol egyébként ilyen és hasonló jellegű beavatkozásokat jó hatékonysággal lehetne tenni. Ahol ugyanis több beavatkozásra van szükség, ott a pedagógusok előzetes felkészítése már nem elegendő, ott egészségügyi személyzetre van szükség, ahol pedig kevesebbre, ott pedig jó eséllyel nincs szükség ilyen típusú kiemelt ügykezelésre. De ezt a jövő majd eldönti, azt gondolom, hogy léptessük ezt hatályba, fogadja el az Országgyűlés, alakuljanak ki ezzel kapcsolatosan a működés tapasztalatai, nem zárkózunk el a jövőre nézve a tapasztalatok alapján ennek a módosításától sem.
A katonai kollégiumok kapcsán több észrevétel is érkezett, és ezt Csányi Tamás képviselő úrnak is szeretném jelezni, tehát rögzítsük: hosszú éveken keresztül pontosan ugyanez a szabályozás része volt a köznevelési törvénynek. Semmi probléma ezzel nem volt, semmilyen aggály, nehézség nem merült fel. Amikor a szakképzés és a köznevelés különválása megtörtént, akkor tekintettel arra, hogy az a néhány kollégium ‑ valóban néhány intézményről van szó ‑, ami ennek alapján működött, ezek a szakképzés világába és irányába távoztak. Jelenleg köznevelési intézmény, ilyen módon nyilvántartott intézmény nincs. De tudjuk azt, és ezért kereste meg a Honvédelmi Minisztérium az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy lehetséges olyan kollégiumok létrehozatala a jövőben, és ezért tesszük vissza most a törvénybe mintegy tükörszabályozásként a szakképzésben szereplő törvényben szereplő, jelenleg is hatályos szöveg mellett, hogy ha és amennyiben létrejönnek ilyen intézmények. Úgy tudom, hogy a HM részéről néhány ilyen kollégium létrehozatala az, ami tervben van, de érdemben erről én pontos darabszámról nem tudok nyilatkozni, már csak azért sem, mert erre vonatkozó engedélyezési kezdeményezések nem történtek. Azt gondolom, hogy ez nem okoz és nem fog a jövőre nézve sem gondot okozni.
Szeretném talán, ha arra is reagálásra lenne mód, hogy a vezető kinevezése egy ilyen honvédkollégium esetén mennyire aggályos vagy nem aggályos. Őszintén, itt arról beszélünk, hogy egy a HM által fenntartott, speciálisan működő intézmény élére kell egy vezetőt kinevezni. Azt gondolom, hogy ha valahol, akkor itt aztán dönthesse el a HM azt, hogy milyen vezetőt szeretne a saját kollégiuma élére kinevezni ebben az intézményben. Értelemszerűen egy kollégiumról van szó, hogy ott valóban a kollégiumi nevelőtanároknak kell‑e megválasztani ezt a személyt, azt gondolom, hogy ezt bízzuk a HM-re egészen nyugodtan. Ebben a kérdésben itt körülnézve nagy szakértőket nem látok.
Szintén Arató Gergely képviselő úr az alkotmánybírósági döntés kapcsán egy kicsit azért, azt gondolom, hogy a hozzászólásában talán egy kicsit kétségbe vonta azt, hogy a kormány komolyan veszi‑e az Alkotmánybíróság döntéseit. Azt tudom jelezni és jelenteni, hogy ebben a félelme alaptalan volt, egyáltalán nem volt szükség arra, hogy egy törvényjavaslatot az ellenzék is megfogalmazzon. A kormány Magyarország jogállami státuszának megfelelően jár el, és az Alkotmánybíróság döntésének, határozatának megfelelően még most a tavaszi ülésszakra behozta az ezzel kapcsolatos és szükséges módosítást, és az Alkotmánybíróság által kért korrekciót elvégezzük.
Azt is gondolom, itt a megfogalmazásban úgy hangzott el, hogy micsoda kudarc ez a számunkra, én nem így látom. Vereséget ebben a kérdésben az ellenzék szenvedett, hiszen 56 képviselőjük egy tucatnyi kérdésben kérte azt, hogy az Alkotmánybíróság mondja ki a meghozott szabályok alkotmányellenességét, és ezt az Alkotmánybíróság világosan elutasította. Erről szól az alkotmánybírósági határozatnak több pontja. Valóban kért tőlünk is korrekciókat, amiket pedig készséggel végrehajtunk, hiszen ez az ügy érdemét, úgy gondolom, hogy nem érinti.
Csányi Tamás képviselő úrnak még talán annyiban is reagálnék a tankönyvellátást érintő felvetéseire, hogy amennyiben valamely tankönyvben konkrét szakmai problémát, hibát lát, én eddig is mindig nyitott e-mail-címmel álltam rendelkezésre, ez igaz természetesen, ha bármely állampolgár, bármely pedagógus ilyen jellegű bejelentést tesz. Nagyon sokszor egyébként, amikor előjönnek, hogy úristen, ebben a könyvben például mi van, megnézzük, néha öt-hat évvel ezelőtt lejárt tankönyvek, jegyzéken rég nem szereplő tankönyveknek valamilyen oldalát leli fel valaki. Több esetben nem is állami kiadványokról van szó. Tehát ez mindig alkalmas arra, hogy megfelelő felületeken valami kritika érje ezt a területet, de az utóbbi időben én nagyon kevés ilyennel találkoztam. Biztos lesz még, félreértés ne essék!
Most is éppen április 1-jével jött ki az új tankönyvjegyzék, több mint 2500 tankönyv van a szakképzés és a köznevelés világában. Tehát én nem állítanám, hogy ez egy egyszínű, egysíkű, mindenféle választás lehetőségét nélkülöző világ lenne. Azt tudom, hogy nagy számban dolgoznak szakértők azon, hogy a lehető legjobb tankönyveket tudjuk elkészíteni, és egy nagyon komoly modernizáció történt ezen a téren abban a tekintetben is, hogy igenis előálltunk az okostankönyvekkel, igenis előálltunk azzal, hogy minden tankönyv ingyenesen letölthető formátumban, pdf-ben, illetve a KRÉTA tananyagtárában különböző digitális olvasókhoz való formátumban is rendelkezésre áll és használható. Azt gondolom, hogy ezek igenis előremutató fejlesztések.
A rendeletben kijelölés mit takar? Jelenleg is a tankönyvellátás területén az Oktatási Hivatalt kormányrendeletben jelöli ki a kormány, mint amely a tankönyvek fejlesztéséért felelős, és jelenleg is a Könyvtárellátó az, amelyik pedig a tankönyvterjesztésért, a tankönyvek kiszállításáért felelős. Ami változás van ezen a téren, ez széles sajtónyilvánosságot kapott már, hogy a magyar állam megvásárolta az Alföldi Nyomdát, és a jövőre nézve, ha és amennyiben ez szükséges, akkor az Alföldi Nyomda pedig mint állami nyomda, kijelölésre kerülhet kormányrendeletben arra, hogy a tankönyvek gyártásáért felelős nyomda legyen. Ez teljesen racionális, azt gondolom, hogy ezt kritika nem érheti. Valóban, az ilyen jellegű technikai ügyeket a törvényi felhatalmazás alapján a kormány bevett gyakorlata szerint kormányrendeletben szokta elvégezni.
Szél Bernadett képviselő asszony hozzászólására reagálnék még. Amikor bejött és elmondta, akkor még felírtam magamnak, hogy sajnálom, hogy az expozét nem hallgatta meg, de ezek szerint videón megnézte. Akkor, ahogy szokták mondani, ezúton is köszönöm, hogy tájékozódott. Az állításában azt fogalmazta meg, hogy totál káosz volt ez az egész eljárás, szeretném cáfolni, lehet, hogy valami más filmet néztünk ebben. Természetesen minden eljárásnak, amíg be nem áll, a legelején vannak olyan nyitott kérdései, tapasztalatai vagy informatikai rendszereknek olyan, adott esetben még kihasználatlan potenciáljai, amelyek az első évben, mondjuk így, nem feltétlenül kiforrottak még minden vonatkozásban, de azt gondolom, hogy az idei eljárás például nagyon komoly gyorsasággal és mindenféle fennakadás nélkül zajlott és történt. Szépen beállt az OH eljárása. Azt gondolom, hogy talán ő is kaphatott olyan pozitív visszajelzéseket, hogy a megnyíló rendszerbe január 4-én reggel beküldöttekre pár órán belül már a pozitív válaszok igen sok esetben elkezdtek szépen megérkezni, ez egy jól kiépített informatikai rendszert is jelent.
(15.40)
Azt szeretném még kiemelni talán, hogy amikor egy picit visszasírjuk, vagy képviselő asszony visszasírja azt a rendszert, ami korábban volt, hogy az óvodapedagógus dönthetett, én azért ennek a fordítottját is szeretném itt feltenni a mérlegre. Az sem biztos, hogy az rendben volt, amikor háromezer óvoda háromezerféleképpen tudta értelmezni azt, hogy akkor tulajdonképpen mi az iskolaérettség, és kit kell vagy érdemes ott fogni az óvodában. Azt is tapasztaljuk azért, hogy talán azoknak a szülőknek egy része, amelyik nem él azzal a lehetőséggel, hogy egyáltalán kérvényezze azt, hogy a gyermeke az óvodában maradjon, lehet, hogy ezt is nem érezte így a korábbiakban sem, csak egyszerűen helyben valahogy így rábeszélték, hogy mégiscsak maradjon a gyerek egy évet. Én nem akarok ebben tényleg úgy állást foglalni, azt gondolom, hogy azokat az anomáliákat, amelyeket ezen a téren tapasztaltunk, ezeket két évvel ezelőtt elmondtuk. Az, hogy ezt becsatornáztuk egy országosan egységes rendszerbe, én azt gondolom, hogy ennek legalább annyi előnye, sőt több előnye van, mint ahány hátránya, és emellett is vidáman lehet érvelni, és érvelünk is, érveltünk is, hogy ennek az előnyeit nézzük inkább.
Sajnos, amikor azt állítjuk, hogy mert „a szülő pontosan mindent tud”, és „a szülőre kell ebben mindent bízni”, én azt is tapasztalom, hogy azért ez nem minden esetben van így, és néha bizony fontos az, hogy legyenek olyan garanciális állami eljárások, állami odafigyelés, nyomon követése, mondjuk, a tankötelezettség betartásának, ahol bizony, ha egy szülő nem küldi a gyerekét óvodába, nem küldi iskolába, akkor az állam ezért igenis felelősséget visel, és igenis fontos az, hogy ilyenkor erre odafigyeljünk, ezt észleljük, és megtörténjenek a megfelelő beavatkozások.
Amikor régi időket sírunk vissza, szerintem érdemes arra is odafigyelni, hogy mondjuk, az óvodakezdés kapcsán mi volt a bevett gyakorlat nagyon sokáig, mondhatom azt, hogy akár a vonatkozó törvénymódosításig is. Egy településen a jegyző, az önkormányzat kihirdette, hogy mi a helyi beiratkozás napja, a határideje, és általában ezt elhelyezte a honlapon, kitette egy hirdetményben az önkormányzat faliújságján, meg még mondjuk, megjelentette a helyi lapban, és aztán nagyjából ennyi volt. Aki elment, beiratkozott, az beiratkozott, a jegyző meg nyomon tudta követni, ha nyomon tudta követni a népesség jelentős költözködési és népmozgási szokásai mellett, hogy éppen az adott településen ki lakik, aki megjelenik vagy nem jelenik meg az óvodában. Ráadásul, ha nem a helyi óvodába járt, hanem mondjuk, mint ahogy az agglomerációban vagy Budapesten azért például igencsak szokás, hogy nem feltétlenül a körzetes óvodába jár a gyermek, akkor ennek a nyomon követése akár jelentős problémákkal járhatott. Ennek volt az betudható, hogy bizony a gyerekek tízezrei kapcsán egyáltalán nem biztos, hogy a jegyző azt tudta, tudhatta‑e egyáltalán bármilyen nyilvántartásból, hiszen nem fért ehhez hozzá, hogy jár‑e és hova jár az adott gyerek óvodába.
Azóta, mióta az Oktatási Hivatal követi nyomon az óvodakezdés, illetve a tankötelezettség teljesítését az iskolában, a BM-lakcímnyilvántartással összehangoltan, állami adatbázisokból, illetve az OH-nál lévő nyilvántartásokban pontosan látunk minden gyereket, hogy teljesíti‑e, jár‑e valamelyik intézménybe, megtörténik‑e az ő érdekét szolgáló nevelés-oktatásban való részvétele.
Minden gyermek levelet kap központilag a nyilvántartásokban szereplő címére már ilyenkor, a tavasz folyamán, a szülő megkapja értelemszerűen, hogy hahó, ennek a gyermeknek idén óvodába kellene menni. Megkapja szépen a nyilvántartásokban szereplő címére, hogy mi az eljárás. Ha szeretné, hogy még az óvodát ne kezdje meg, akkor a kormányhivatalhoz tud fordulni, vagy be tud iratkozni. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon komoly informatikai support ahhoz képest, amikor egy gombostűvel kitűztük a régmúlt időkben az önkormányzat faliújságjára, hogy mikor kell beiratkozni az óvodába. Ezekről nem szokott szó esni, de azt gondolom, hogy bizony a mai világban a szülőnek is rendkívül hasznos az, amikor megkapja azt a jelzést, hogy most mi a teendő, az óvodai beíratást ekkor és így lehet végrehajtani, ha nem szeretné vinni a gyerekét, akkor ez a teendő. És onnantól kezdve pedig nyomon tudja követni az Oktatási Hivatal, hogy valóban az érintett gyermek a saját érdekének megfelelően, még egyszer mondom, elkezdte‑e az óvodában való, még egyszer mondom, napi 4 óra jelenlétben kötelező óvodai nevelésben való részvételét, és innentől kezdve 16 éves koráig egy egységes állami nyilvántartásban nyomon tudjuk követni.
El nem tudja képzelni néhány ellenzéki képviselő, de lehet, hogy a kormányoldalon sem, hogy milyen eseteket lehet néha feltárni, amikor bizony az a szülő, akiről itt azt gondoljuk, hogy ő biztosan tudja, hogy a gyerekének mi a legjobb, az adott esetben az egyik iskolából elküldött gyereket néhány hónap alatt sem íratja át egy másik iskolába, mert úgy gondolja, hogy tulajdonképpen az, hogy szerel otthon az autószerelő műhelyben, ez tökéletes nevelő feladat. Nem gondolom, hogy ilyenkor az államnak ne lenne felelőssége, és ezek a nyilvántartási rendszerek, amelyeket felépítettünk, éppen azért, hogy ne a jegyző dolga legyen ennek a nyomon követése, ezek a rendszerek tudják garantálni azt, hogy az állam ezen a téren a felelősségét ellássa.
Tehát egy nagyon komoly modernizáció ment végbe azzal párhuzamosan, hogy azokat az egyes kritikus pontokat, amelyeket az Alkotmánybíróság nehezményezett, ezeket most valóban a jelen törvényjavaslattal pontosítjuk, korrekció alá helyezzük, és azt gondolom, hogy egy még jobb eljárást fogunk tudni csinálni a jövőben ezen a téren.
Én ezért kérem szépen, hogy a törvényjavaslatot, amit, még egyszer hangsúlyozom, jónak tartok, az ellenzéki képviselők közül többen is 90 százalékban egyetértenek vele, az Országgyűlés majd támogassa. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)