VIRÁG BARNABÁS, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Urak! Azt kell mondanom, hogy legalább két szempontból nehéz helyzetben van egy ilyen esetben a jegybank alelnöke, amikor egy ilyen vitára reagál. Ez a két szempont az, hogy egyrészt a vita témája a Magyar Nemzeti Bank 2019. évi jelentése és beszámolója, a másik ok pedig, hogy a hozzászólások elején az hangzott el, hogy mindenki igyekszik a tények talaján maradni, tényeket felsorakoztatni. Akkor még én is bizakodva néztem a vita elé, mert mi a Magyar Nemzeti Bank elemző műhelyében pontosan ezen a bázison állunk, hogy minél több tényadatot igyekszünk összegyűjteni és azok alapján döntéseket hozni. De azt kell mondanom, hogy nagyon sok esetben azok a tények, amelyek elhangzottak, vagy nem kapcsolódtak szorosan a témához, vagy pontatlanok voltak, vagy éppen nem tudtam eldönteni, hogy először készült el a hozzászólás, a beszéd, és utána próbáltak valamilyen tényeket hozzáilleszteni, vagy éppen fordítva.

(14.40)

Úgyhogy természetszerűleg nem tudok minden, a vitában elhangzott állításra reagálni, alapvetően azokra az állításokra szeretnék reagálni, amelyek a Magyar Nemzeti Bank működéséhez kapcsolódnak.

Szeretném az infláció kérdéskörével kezdeni. Elnök úr is a beszámolójában azzal kezdte, hogy a jegybanktörvény szerint az MNB elsődleges mandátuma az árstabilitás elérése és fenntartása. E tekintetben 2019-ben, ahogy egyébként 2020-ban is a Magyar Nemzeti Bank sikerrel érte el az inflációs célját, és tartotta fönn az árstabilitást, ez egyébként 2017 óta így van, immár négy éve. Persze, fölmerülhet a kérdés, hogy miért hangsúlyozzuk ezt. Mert ez a feladata a jegybanknak, ezt kell megtennie. Amiért komoly eredmény ez, hogy ezzel kezdhetjük a beszámolót, az az, hogy Magyarországon 2001 óta van inflációs célkövetési keretrendszer, amelyben a jegybank működik, tehát 2001 óta a jegybanknak az a célja, hogy az árstabilitást elérje, az inflációt alacsony szinten horgonyozza, és egészen 2017-ig ezt nem sikerült megvalósítani. És ha már itt idézetek hangzottak el, akkor engedjék meg, hogy én is egy idézetet idetegyek, ami, azt gondolom, a rendszerváltást követő időszaknak az egyik legikonikusabb gazdaságtörténeti idézete még a ’90-es évekből, érdemes utánanézni, ami úgy hangzott, hogy „Nincs az a béremelés, amit ne lehetne elinflálni.” Azért hozom ide, mert azt gondolom, hogy ez a mondat az azt követő időszakban, több periódusban is alapvetően meghatározta a jegybank lehetőségeit.

2001-et követően azt láttuk, hogy a költségvetési hiány óriásira duzzadt egy alapvető gazdaságpolitikai hiba következtében, s ezt a költségvetési hiányt a kormány abban az időszakban rendre minden évben alapvetően az infláció felpörgetésével kívánta elfedni. Ennek a legikonikusabb példája talán a 2007. év, amikor még a válság előtt voltunk, talán mindenki emlékszik rá a tények szintjén, akkor 8 százalék volt az infláció, pont annak következtében, hogy akkor meg nem lehetett tovább fönntartani azt az óriási hiányt, és akkor megint előjött ez az ikonikus mondat, hogy pörgessük föl az inflációt, és ezzel próbáljuk meg helyre tenni a költségvetés hiányát. Gyakorlatilag ez jelent meg a 2009-2010-es válságkezelés időszakában is, amikor valóban az történt, hogy gyakorlatilag azt a béremelést egy az egyben elinflálta az akkori gazdaságpolitika, csökkentek a reálbérek.

Azt gondolom, hogy a 2010-es évtizedben ezzel sikerült teljes mértékben leszámolni, tehát nem véletlen, hogy az elnök úr is a beszámolójában a 2010-es évtizedet foglalta össze, és ahhoz kapcsolta a ’19-es eredményeket, hiszen ahhoz, hogy a jegybank sikeres tudjon lenni az árstabilitás elérése esetében, egy alapfeltétel az, hogy a költségvetés gazdálkodása rendben legyen, a költségvetés hiánya alacsony legyen, az államadósság pedig évről évre csökkenjen. Ezt sikerült elérni a 2010-es évi költségvetési fordulattal, illetve az azt követő költségvetési gazdálkodással, és ez teremtette meg a lehetőséget arra, hogy a jegybank az árstabilitási célját elérje, s ezt, mondom, 2017 óta folyamatosan fönntartja.

Többször elhangzott, hogy elegendő‑e az, hogy a jegybank csak az árstabilitásra figyel. Természetszerűleg mi is azt gondoljuk, hogy sokkal szélesebb mandátummal kell a jegybanknak rendelkeznie, és az alapján működünk is, ahogy az elnök úr beszámolójában is elhangzott, hogy fontos a pénzügyi stabilitás és a kormány gazdaságpolitikájának a támogatása is.

Itt én azt szeretném, ha mindenki világosan látná, hogy amikor a jegybanktörvényben ezek a célok a jegybank számára megállapításra kerülnek, bármely országban, nem csak Magyarországon, akkor amögött mindig az a hosszú távú megfontolás áll, hogy a végső cél a gazdasági növekedés, egy fenntartható gazdasági növekedés, a nemzetgazdaság növekedése, s magyar esetben pedig egy sikeres gazdasági felzárkózás. Azért, mert csak stabil árak, csak stabil pénzügyi rendszer mellett van esélyünk arra, hogy hosszú éveken, évtizedeken keresztül egy fenntartható pályán maradjon a magyar gazdaság, tehát ezért van szükségünk arra, hogy ezeket a célokat elérjük.

Természetszerűleg, fölmerült kérdésként is, hogy akkor ezt a 3,4 százalékos inflációs értéket, amit az idei évben megfigyelhettünk Magyarországon ‑ 2019-ben is ennyi volt ez az érték ‑, hogyan kell értelmezni a nyugdíjak, a bérek s a többi oldaláról. Itt én azt szeretném hangsúlyozni, hogy ha megfordítom ezt a gondolatmenetet, akkor azt kellene mondani, hogy végül is a lehető legalacsonyabb infláció a legjobb. Ha ezt elfogadnánk, akkor azt mondanánk, hogy végül is az elmúlt tíz évben e téren, mondjuk, épp Görögország nyújtotta a legjobb teljesítményt, hiszen ott több évben is negatív volt az infláció, tehát defláció következett be. Természetszerűleg ez az állítás nem igaz, hiszen a defláció egy nagyon veszélyes jelenség, hiszen a gazdaság visszaesésével párosul ‑ ez történt egyébként Görögországban is ‑, úgyhogy a jegybankok azért tűznek ki 2-2,5-3 százalékos célokat, és ekörül próbálják tartani az inflációt, mert ez az, ami hosszú távon képes támogatni a megtakarításokat, a beruházásokat és összességében a gazdaság fejlődését.

S amiben Magyarország összességében, gazdaságpolitikai oldalon sikert ért el, hogy ez az inflációs cél csak akkor elérhető, ahogy említettem, ha rendben van a költségvetés gazdálkodása ‑ ezt láttuk 2010-től ‑, közben növekszik a gazdaság. Azt látjuk, hogy megint csak az Eurostat-tényadatok alapján 2010-19 között gazdasági fejlettség tekintetében a régióban sikerült visszaelőznünk Szlovákiát és Lengyelországot, és Csehország mögött a második legmagasabb GDP/fő mutatóval rendelkezünk vásárlóerő-paritáson mérve. Tehát növekszik a gazdaság, közben növekszik a belső kereslet, tehát növekszik a fogyasztás, a beruházás, és növekednek a bérek, ami szintén nagyon fontos. Láttuk azt, hogy ebben az időszakban egy nagyon jelentős reálbér-növekedés is megvalósult.

Itt lehetnek félrevezetők azok a gondolatok, amelyek itt elhangzottak, hogy az árfolyam különböző változásai mekkora adót jelentenek az emberek számára s a többi. Tehát ez esetben minden alkalommal azt kell megvizsgálni, hogy az árfolyam hatása az inflációra milyen mértékű, milyen mértékben jelentkezik, és az hogyan érinti a magyar emberek vásárlási lehetőségeit. Ha ezt vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a 2017 óta bekövetkezett körülbelül 3 százalékos inflációs átlagos érték ‑ ’19-ben 3,4 és 2020-ban is várhatóan 3,4 százalék ‑ rendre egy nagyon masszív, 2019-ben két számjegyű nominális bérnövekedéssel párosult, ami azt jelenti, hogy a reálbérek kiugró mértékben, 6-7 százalékkal emelkedtek ebben az időszakban.

Tehát szó sincs arról, hogy a monetáris politikán keresztül bármiféle adó terhelte volna az embereket, pont fordítva, egy stabil, kiszámítható inflációs közeg jellemezte a gazdaságot, ami megágyazott a növekedésnek, és közben a reálbérek pedig a már említett körülbelül 6-7 százalékkal emelkedtek. Tehát még egyszer azt szeretném kérni, hogy amikor a jegybank teljesítményét értékeljük, akkor azért van szükség ezen célok mentén értékelni a jegybank teljesítményét, mert ez határozza meg egy ország növekedési lehetőségét.

Itt is fölmerült több állítás is, ezekkel kapcsolatban csak néhány tényadatot engedjenek meg! Gyakran követem a parlamenti vitákat gazdasági témákban, és két állítás szokott elhangozni. Egyrészt, ami a mai vitában is fölmerült, hogy végül is az árfolyamnak az adott évi leértékelődése igazából az itt működő multinacionális cégeket segíti. Ezzel párhuzamosan meg szokott fogalmazódni, gyakran ugyanazon emberek szájából az az állítás, hogy az itt működő multinacionális cégek semmi mást nem csinálnak, csak rengeteget importálnak, összeszerelik, és utána azt exportálják.

Tehát akkor nekem csak az a kérésem, hogy döntsük el, hogy melyik állításban hiszünk: vagy abban, hogy ténylegesen ők a kedvezményezettjei az árfolyamváltozásnak, vagy abban, hogy igazából ők rengeteget importálnak, mert abban az esetben az árfolyam elmozdulása is érinti őket. Én ebben nem szeretném letenni a voksomat, csak azt kérem, hogy aki át mond, az mondja a bét is, és a kettő között találja meg a kapcsolatot.

Amit én szeretnék a tények szintjén hangsúlyozni megint csak, hogy a külkereskedelmi egyenlegben egy óriási változás zajlott a 2010-es évtizedben. Körülbelül 4-5 százalékos GDP-arányos költségvetési külkereskedelmi többletet sikerült elérnie Magyarországnak, ez egy óriási előrelépés.

(14.50)

Amit viszont talán kevesebben tudnak, hogy ennek a külkereskedelmi többletnek az elmúlt években kétharmada jött a szolgáltatószektorból. Tehát nem a nagy feldolgozóipari cégektől, hanem a szolgáltatószektorból, szállítmányozó, turizmusban működő, vendéglátásban működő és egyéb szolgáltató ágazatban működő magyar vállalkozásoktól. Tehát kérem ezt figyelembe venni, amikor azt értékeljük, hogy a külkereskedelemben milyen változások alakultak ki az elmúlt években. Tehát még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a kétharmada a szolgáltatószektorból érkezik a többletünknek.

Mit tesz vagy mit tehetünk… Még mindig ehhez a kérdéshez, hogy a nagyvállalatok versus kkv-k, és hogy e téren mit tehet a jegybank. Itt megint szeretném azt hangsúlyozni, hogy a Magyar Nemzeti Bank, azt gondolom, azzal a növekedési hitelprogrammal, amit már 2013-ban elindítottunk, és azóta folyamatosan folytattunk, egy európai szinten is példás hitelezési programot indított el, egész egyszerűen amiatt, mert egy válságkörnyezetben, illetve azt követően nemcsak magyar jelenség, egyébként ez egy nemzetközi jelenség, hogy általában a bankok úgy működnek, hogy a kkv-szektort mindenki egy picit kockázatosabbnak tartja, nem szívesen adnak számukra hitelt. Értelemszerűen a kkv-k viszont forrásokat csak hitel formájában tudnak szerezni, hiszen ők nem tudnak részvényeket vagy éppen vállalati kötvényeket kibocsátani. És egyébként csak megjegyzem, hogy például pont Mario Draghi, az Európai Központi Banknak a korábbi elnöke hangsúlyozta az elmúlt napokban, pontosan a magyar tapasztalatokra építve ezt az állítást, hogy igenis a jegybankoknak kifejezetten figyelnie kell a kkv-kra, amelyek jellemzően hazai tulajdonban vannak.

És akkor csak hogy számokat mondjak ezen a téren a ’19-20-as évről, azt szeretném hangsúlyozni, hogy 2019-ben 13 711 darab kkv kapott a növekedési hitelprogram keretében olcsó forintfinanszírozást; 2020-ban pedig 23 388 kkv kapott eddig olcsó, alacsony kamatozású, fix kamatozású finanszírozást Magyarországon. Tehát én azt gondolom, hogy a Magyar Nemzeti Bank igenis nagyon sokat tett és tesz azért, hogy a hazai kkv-k is képesek legyenek növekedni, és hogy a hazai kkv-k is egy ilyen rendkívüli időszakban, mint amit a koronavírus-járvány okozott, képesek legyenek talpon maradni. Nem véletlen az, hogy ennyi kkv használta ezt a lehetőséget.

A fogyasztóvédelem kapcsán hangzottak el állítások. Itt én is arra tudom kapacitálni a tisztelt képviselő urakat, hogy amennyiben ilyen problémákat látnak, azt jelezzék a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti hatóságának, és egészen bizonyosan ki fogják vizsgálni. Ezen a téren az elmúlt években óriási előrelépést értünk el, de látható szerintem a sajtóhírekből is, hogy folyamatosan újabb és újabb bírságokat szabunk ki olyan esetekben, amikor valamilyen kihágást látunk. Tehát azt tudom mondani, hogy egészen bizonyosan nem lesz válasz nélküli bármilyen ilyen probléma.

A számlavezetés kapcsán, ami itt felmerült kérdésként, én azt tudom mondani, ahogy azt az elnök úr is elmondta, egy tendencia a Magyar Nemzeti Bank elmúlt évekbeli működésében, hogy folyamatosan új és új, fogyasztóbarát termékekkel jelentünk meg. Ezeknek a célja pontosan az volt, hogy a széles közönség számára a korábbiaknál kedvezőbb, átláthatóbb kondíciókkal rendelkező hiteltermékeket, biztosításokat és egyéb banki pénzügyi rendszert érintő termékeket állítsunk elő. Úgyhogy én azt gondolom, hogy ez a folyamat nem állt meg, tehát azt tudom ígérni, hogy ezt a következő években is folytatjuk, és minél szélesebb spektrumon el fogjuk végezni ezeknek a fogyasztóbarát termékeknek a kialakítását.

Volt a hozzászólásokban néhány tényszerű tévedés, amit engedjenek meg, hogy azért helyre tegyek, csak azért, hogy pontosan maradjon meg a jegyzőkönyvben, illetve a közvélemény esetében egy-egy adat, egy-egy állítás.

Talán Szakács László képviselő úr említett több állítást is itt a jegybank működésével kapcsolatban, egyrészt, hogy mi történik a jegybank eredményével. Csak szeretnék akkor megint pontosan beszámolni. 2019-ben a Magyar Nemzeti Banknak 254 milliárd forint eredménye keletkezett. Ebből az idei év elején 250 milliárd forintot befizettünk a költségvetésbe, és ezzel gyakorlatilag egy rendkívüli időszakban segítettük a magyar költségvetést, és azon keresztül a magyar családokat és a magyar vállalatokat.

A másik állítás, ami sajnálatos módon szintén pontatlan, az volt, hogy nem változott a kamat már évek óta. Ezzel kapcsolatban azt szeretném mondani, hogy nagyon sokáig valóban 0,9 százalék volt az alapkamat Magyarországon, ami egyébként historikusan nagyon alacsony, sőt a legalacsonyabb kamatszint a magyar gazdaságban. Akkor szeretném felhívni a figyelmet, hogy a nyáron a monetáris tanács két esetben is csökkentette az alapkamatot, tehát az igazság, illetve a valóság az, hogy jelenleg 0,6 százalékpont az alapkamat, ezzel is segítve a magyar gazdaságot ebben a rendkívüli időszakban.

Az alapítványok működését is több állítás érintette. Itt is szeretném csak a tényeket megemlíteni. Az alapítványok 2014-ben jöttek létre; az akkori vagyona az alapítványoknak 266,4 milliárd forint volt; a jelenleg elérhető legutolsó, szeptember végi adat szerint 278,4 milliárd forint. Tehát látható, hogy az alapítványok olyan módon működtek és működnek, amellyel egyrészt közösségi célokat, oktatás, kultúra, egyéb célokat szolgálnak ki, és közben pedig megőrizték, sőt növelték a vagyonukat.

Több képviselő úr is érintette az államadósság kezelésének és az államadósság szerkezetének kérdését. Azért azt gondolom, itt is nagyon sok tényadat megkerülésre került, amit érdemes helyre tenni. Tehát elhangzott itt a 20 000 milliárdos szám, illetve a 32 000 milliárdos szám az államadósság tekintetében, hogy 20 000 milliárd forintról 32 000 milliárd forintra növekedett az államadósság mértéke. Hogyha ezt a számot használjuk, ahhoz mindig hozzá kell tenni, hogy a 20 000 milliárd forint nagyon magas kamatszint mellett keletkezett meg, és ezeket a magas kamatokat még évekig ‑ tehát forintban számolva akkor több éven keresztül 8, 10 vagy afölötti kamatszint mellett kapott forrást a magyar állam, de a devizakibocsátások sem voltak olcsók ‑, tehát azokat a magas kamatokat utána évről évre hozzá kellett adni az államadóssághoz. Tehát amikor azt keressük, hogy mi az oka az államadósság növekedésének, akkor ezt nagyon fontos megemlíteni.

Mindemellett az, hogy mekkora kamatkiadása van a költségvetésnek, egy nagyon fontos kérdés. Itt is szerintem érdemes a tények szintjén maradni. Azt láthatjuk, hogy ha az éves megtermelt jövedelemhez, tehát az éves GDP-hez mérten nézzük azt, hogy hogyan áll a magyar költségvetés kamatkiadása, akkor azt mondhatjuk, hogy a 2010-es évek elején ez a mutató olyan 4 százalék fölött volt, tehát 4-4,5 százalék között a GDP arányában, jelen pillanatban pedig 2 százalék közelében. Tehát körülbelül ezt sikerült lefaragni az elmúlt évek költségvetési és monetáris politikájának köszönhetően. Ez milliárd forintban kifejezve azt jelenti, hogy 2019-ig 3600 milliárd, várhatóan az idei év végéig 4800 milliárd forintos kamatmegtakarítás keletkezik.

És én szeretném elmondani, a szuverenitás is nagyon sokszor előjött ebben a kontextusban. Itt megint nem hangzott el egy tényadat, hogy itt a 32 000 milliárdos államadósság mögött jelen pillanatban a szerkezet úgy néz ki, hogy abból 9050 milliárd, körülbelül 9000 milliárd a magyar háztartások, a magyar családok és a magyar megtakarítók kezében van. Tehát az erre fizetett kamat az a magyar családokat gyarapítja és a magyar gazdaságot szolgálja. Én azt gondolom, ez egy nagyon fontos különbség egy olyan időszakhoz képest, amikor itt az említésre került 20 000 milliárd forintos összegnek több mint fele külföldi hitelnyújtók kezében volt, és ennek megfelelően az arra fizetett nagyon magas kamatok többnyire el is hagyták az országot. Tehát itt alapvetően sikerült a meccset megfordítani és nagyon alacsony szintre mérsékelni az ebből adódó külső kamatkiadásokat.

Megint csak azért reagálok rá, mert nagyon fajsúlyos állítás volt, és megint egy nyilvánvaló hibáról van szó a beszédben, hogy a jegybankok a másodpiacon vásárolhatnak‑e állampapírokat vagy sem.

(15.00)

Itt az hangzott el a hozzászólásban, hogy ez törvénybe ütközik, kizárt, nem lehet és a többi. Én csak ezzel kapcsolatban szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem egy újdonság. Vagy arról van szó, hogy a 2008-2009-es válság óta mind az EKB, mind az amerikai Fed vagy sokkal korábban, megelőző módon a japán jegybank gyakorlatilag a törvényeket áthágva teszi ezt a gyakorlatot, vagy arról van szó, hogy pontatlan a tisztelt képviselő úr ismerete ezen a téren. Én azt gondolom, hogy egyértelműen az utóbbiról van szó. Tehát a Magyar Nemzeti Bank azt a gyakorlatot követte, amit egyébként Európában az Európai Központi Bank, Amerikában a Fed, vagy bármilyen más nagy jegybank a régióban, a lengyel nemzeti bank, tehát a másodpiacon vásárolt állampapírokat. Ilyen módon ezeket a tranzakciókat ‑ csak szeretném hangsúlyozni ‑ az EKB folyamatosan, az éves jelentései során megvizsgálja, és ezzel kapcsolatban kifogással nem élt.

Azt szeretném hangsúlyozni, hogy abszolút a törvényi kereteken belül, a törvényi szabályokat betartva tette meg a jegybank ezt az akcióját. Csak hogy a számokat elmondjam itt is, hogy 2020 esetében ez mit jelent ‑ ez az idei évet érintő akció ‑, ez azt jelentette, hogy ebben a rendkívüli évben, amit a koronavírus-járvány okozott, a Magyar Nemzeti Bank a költségvetési, az államadósság-gazdálkodást és -finanszírozást, általában az állampapírpiac stabil működését a másodpiaci vásárlásokon keresztül közel ezermilliárd forinttal tudta támogatni. Itt érdemes megjegyezni, hogy olyan ügyleteket is elindított ez a fedezetthitel-ügylet, aminek a nagyságrendje 2200 milliárd forint volt, amiből szintén további 2100 milliárd forint az állampapírpiacon jelent meg, hiszen az ezt igénybe vevő pénzügyi rendszer egyébként állampapír-vásárlásra használta fel. Összességében arról beszélünk, hogy 3100 milliárd forinttal, a GDP körülbelül 6 százalékával sikerült ezen akciókon keresztül támogatni a magyar gazdaságot és biztosítani a piacainak a stabil működését.

Talán egyetlen gondolat a brókerbotrányok ‑ itt is volt egy felsorolás ‑ ügyében. Itt azt szeretném hangsúlyozni, hogy ezek az ügyek évtizedes ügyek. Ezek nem 2010-ben, ’13-ban meg ’15-ben indultak el, hanem ezek évtizedre visszanyúló ügyek, ahol a jegybank nem felelőse, nem okozója volt ezeknek az ügyeknek, a felderítéseiknek, hanem pontosan fordítva, az ügyeket feltárta és nyilvánosságra hozta, és egy megoldási folyamatot indított el ezen keresztül. Ezt nem érdemes összemosni, vagy ha valaki ezeket az állításokat felteszi, akkor, azt gondolom, érdemes hozzátenni.

Egyetlen gondolat még, hogy mire elég az idei évi teljesítmény, ez is többször előkerült. Azt gondolom, ezt az elnök úr is bemutatta a bevezető gondolataiban. Az idei évben a Magyar Nemzeti Bank egy 6-6,5 százalékos gazdasági visszaesésre számít. Ha megnézzük, hogy ez a nemzetközi mezőnyben mit jelent, egészen bizonyos, hogy jobbak leszünk az Európai Unió átlagánál, egészen bizonyosan jobbak leszünk az eurózóna átlagánál. Várhatóan vagy valószínűleg itt, a régióban jobban fogunk teljesíteni, mint Csehország vagy Szlovákia, de természetszerűleg a tényeknél maradjunk, úgy néz ki, hogy Lengyelország vagy éppen a balti országok kisebb GDP-visszaesést fognak elszenvedni. Ez is azt mutatja, hogy figyelnünk kell ezeket a trendeket, és folyamatosan felkészülni arra, hogy a gazdaság helyreállása 2021-ben minél gyorsabban megtörténjen.

Olyan állításokra már nem szeretnék reagálni, amelyek szintén elhangzottak itt a vitában, hogy Magyarországon 6 százalék az infláció. Most ezzel igazából nehéz a tények szintjén vagy komolyabb szakmai vitát folytatni. Itt azt szeretném hangsúlyozni, hogy a Központi Statisztikai Hivatal a legjobb nemzetközi gyakorlat mentén végzi el az infláció felmérését, ugyanazt a gyakorlatot használja, mint az Eurostat. Ezen tényadatok szerint 2019-ben az átlagos infláció 3,4 százalék volt, és 2020-ban is várhatóan az átlagos infláció 3,4 százalék lesz Magyarországon. Úgyhogy ezzel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy egész egyszerűen érdemes, ha már nem is a KSH-adatot, de akkor érdemes átböngészni az Eurostat-adatokat, és akkor az alapján ezeket a hozzászólásokat pontosítani.

A papírjaimban böngészve, azt gondolom, a legtöbb kérdést érintettem. Voltak költségvetést, illetve adószerkezetet érintő kérdések. Ezekkel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy ez alapvetően a költségvetés feladata. Jegybankként én ezt nem szeretném kommentálni, hogy itt most rövid távon milyen adóintézkedések történnek vagy történhetnek meg. Azt gondolom, azokban az anyagokban, amelyeket a versenyképesség kapcsán az elmúlt években a Magyar Nemzeti Bank letett az asztalra, mondom, a cél minden alkalommal az, hogy a magyar gazdaság hosszú távú növekedési képességét, versenyképességét mozdítsuk előre, azt gondolom, ezeket a kérdéseket, amelyek még itt felmerültek, átfogóan érintettük, és folyamatosan, azt is mondhatom, egy széles körű vitának az asztalára letettük.

Talán egyetlen gondolat még, ami szintén többször elhangzott, hogy most milyen kapcsolat van a Nemzeti Bank és a kormány működése között. Próbáltam jegyzetelni, hogy mi hangzott el. Én alapvetően két irányt írtam fel. Volt egy állítás, hogy a Nemzeti Bank ‑ valahogy így szólhatott ‑ a kormányt kiszolgálja, vagy valami ilyesmi állítás fogalmazódott meg. Ez volt az egyik irány. A másik irány pedig az volt, hogy a Nemzeti Bank a kormányt kritizálja több ponton, versenyképességben, olyan állításokat tesz meg, amelyek a tények alapján kritikát jelentenek a kormány működésére. Tekintve, hogy ez a két irány kristályosodott ki számomra a hozzászólásokból, én azt tudom mondani ez alapján, hogy úgy érzem, a Nemzeti Bank a helyén van, és teszi a dolgát. Teszi a dolgát olyan módon, hogy azzal a magyar nemzet felemelkedését és hosszú távú érdekeit szolgálja. Azt tudom mondani, hogy ezt fogjuk tenni a következő években is, és ezzel szeretném zárni a hozzászólásomat.

Engedjék meg, hogy én is a karácsonyi ünnepekhez közeledve mindenkinek áldott, boldog karácsonyt kívánjak, és természetszerűleg a járványhelyzetre tekintettel pedig azt megjegyezzem, hogy vigyázzunk egymásra, vigyázzunk szeretteinkre! Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)