HAJDU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Trianon 100. évfordulója kapcsán sok megközelítésben volt szó az emlékezetről, a megemlékezésről, részben a szembenézésről is, egy aspektus nem nagyon jött elő, ez pedig az, hogy van egy szintje a magyar-magyar kapcsolatoknak, ezt az önkormányzatok képviselik. Az önkormányzatok közül, 3173 önkormányzat van a KSH szerint Magyarországon, körülbelül 1800-nak formalizált partnervárosi kapcsolatai vannak. Nem azt mondom, hogy mindegyiknek a határon túli településekkel, de mindegyiknek van partnerkapcsolata, és vannak nem formalizált, tehát szerződésileg nem aláírt kapcsolatok, de mégis működő kapcsolatok. Ez, azt gondolom, igen nagy lehetőség a nemzetpolitikai stratégiában is, noha nem nagyon vannak számontartva ezek a kapcsolatok, lehet, hogy ebben a pillanatban is delegációk jönnek-mennek, bár a vírus elleni küzdelem most ezt nem nagyon teszi lehetővé, de nagyon élénk a kapcsolat ahhoz képest, hogy mondjuk, egy hivatalos protokolltárgyaláson Marosvásárhelyen leszáll a repülőgép, jön a testőrökkel a Mercedes, elviszi a nagyfőnökséget, aztán visszautaznak, és megvolt a jó kapcsolat, ott jártak. A testvérvárosi kapcsolat egy élő magyar-magyar kapcsolat, fehér asztal mellett, óvodában, iskolában, sporttelepen, csereüdültetésben, gyereküdültetésben, iskolatámogatásban, pedagóguscserékben, nyelvtanításban. Tehát azt kell mondjam, ha működtetni is akarjuk a magyar-magyar kapcsolatot, akkor nem elegendő szép nyilatkozatot megfogalmazni, nem elegendő dokumentumot elfogadni hozzá, törvénybe iktatni vagy országgyűlési határozatba, vagy felhívni a partnerországok parlamentjeinek a figyelmét, hátha nem tudják, hogy ott élnek magyarok; szóval, azt gondolom, hogy az önkormányzatok kapcsolatait ne becsüljük le ebben a tekintetben.
Én a saját példámat szeretném idehozni, ezért kértem szót. Az egyik: 29 éve van nekünk Hargita megyében ‑ hozzá kell tennem, hogy 30 éve bent vagyok az önkormányzati rendszerben, és mi csak azon a területen alakítottunk ki partnervárosi kapcsolatot, ahol szórványban, kisebbségben van a magyarság. Ott nagyon könnyű, ahol teljesen Magyarországon vagyok, tehát olyan szintű. Olyan helyen, ahol nincs polgármester, tehát hogy protokollban vár a polgármester vacsorára, hanem meg kell teremteni azt, erősíteni kell az ottani magyarokat, hogy fogadjanak bennünket, merthogy egy polgármestert fogadnak a helyi egyesület vagy a helyi szervezet. És hozzá kell alakítani a mi tárgyalási stílusunkat, ha Szlovákiában vagyunk, ha Horvátországban vagyunk, ha Szlovéniában vagyunk, ha Ausztriában vagy éppen Erdélyben, Romániában.
(19.30)
És azokat a programokat el kell tudnunk viselni, hogy ott találkozunk a polgármester mellett vegyes házasságú férjjel vagy feleséggel, aki kicsit beszél magyarul, de inkább románul vagy szlovákul vagy horvátul.
Tehát azt gondolom, nagyon összetett dologról van szó, a száz év nagyon megkeverte ezeket az ügyeket, és ott tudunk hallani ezekről a nagy magyar üzenetekről, amelyeket most itt ilyen nagy pátosszal elmondtunk, hogy az hogyan csapódik le egy-egy településen. Például hogyan csapódik le, mondjuk, Kassán, amely igen nagy városa volt a Monarchiának? Ezen a Kassán nem jelenik meg az a tőke, az a támogatás, azok a nagy lehetőségek, amelyek megjelenhetnek Csíkszeredán vagy Marosvásárhelyen, vagy egyéb nagyobb magyarlakta városokban. Nem szabad benne differenciálni, mert kontraproduktív is lehet egy nemzetpolitika.
Azt gondolom, hogy szót csupán azért kértem, hogy az önkormányzatokról, a magyar lakosság közvetlen kapcsolatát jelentő önkormányzatokról ne feledkezzünk meg, mert oda többpárti delegáció mehet, többpártiak ezek a találkozások, szemben azzal, ami itt történt, hogy még alá se írhat a többi párt. Köszönöm szépen. (Varga Zoltán tapsol.)