Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Önfenntartó Európát, önfenntartó Magyarországot ‑ ez az a világ, világképvízió, amiben én hiszek évtizedek óta, és hinni tudok ebben a helyzetben is.

Láthatjuk azt, hogy miniszterelnök úr és csapata az első egy-másfél hétben a vírus megjelenését követően Magyarországon, lényegében kereste a tempót, sodródott az események után, és kereste, hogy egyáltalán mit kellene tennie és milyen formában. Ezt követően egy politikai ‑ akár bravúrnak is tekinthető ‑ akcióval először visszavette a kezdeményezést, majd pedig az ellenzéket igyekezett egy politikai csapdába csalni. Politikai kommunikáció tekintetében lehet, hogy ez számára, még egyszer hangsúlyozom, csak politikai sikereket hozott rövid és középtávon, az biztos, hogy a magyar polgárok létérdeke, és ami legalább ilyen fontos, a magyar jövendő szempontjából viszont fatális, kapitális hibákat vétett Magyarország miniszterelnöke. Látni kell ugyanis, hogy az, ami az elmúlt harminc évben látható módon nem működött, nem fog működni most sem.

Az elmúlt harminc év elszabotált módszerváltási lehetőségei azok, amelyek idevezettek, az, hogy az egészségügyet mindig egy kötelezően pénznyelő rosszként kezelték az egymást követő kormányok, de mindenki megspórolta a valódi rendszerváltást; valamint az, hogy a globális termelési láncba Magyarországot egy igen alacsony fokon kapcsolták be, és ez az alacsony fok a mai napra odafajult, hogy tulajdonképpen nyugati autógyártók szezonális ajánlataitól függ nemcsak a magyar GDP-adat, de az is, hogy magyar emberek, magyar munkavállalók jó nagy része milyen létminőséget tudhat magáénak. És amilyen a globalizált világ szokott lenni, bizony, ahogy Kínában válság tör ki, és ahogy az alkatrész-utánpótlás az egyik pontján a világnak megakad, a leginkább kitett gazdaságokat ez még akkor is megreccsenti, megállítja, ha adott esetben ők önmaguktól még működni tudnának. Magyarországgal is pontosan ez történt: az autógyártók tevékenységére épülő, és még egyszer mondom, egy alacsony beszállítói láncon történő részvételünk azonnal megreccsent, megroppant, és több olyan gazdasági ágazat is megállt, megreccsent Magyarországon, amely egy nem ennyire kitett gazdaság megléte esetében működni tudna.

Mit csinált Magyarország és kormánya ezen a ponton? Nem akkor és nem úgy avatkozott be, ahogy lehetett volna, hiszen most, amikor már 15 európai ország ott tart, hogy konkrétumokat tud mondani arról, hogy a kieső, hiányzó munkabéreket hogy pótolja, egy hónappal a járvány terjedését és Magyarországon a vírus megjelenését követően Orbán Viktor és miniszterei még mindig ott tartanak, hogy a mai napon a parlamentben nem tudtak egyetlen konkrét százalékos számot kiejteni a szájukon azt illetően, hogy hol tart most az ő tervezési fázisuk.

Azt látjuk, hogy a közteherviselés amúgy dicséretes eszméjét feltűzték a zászlóra, én ezt csak támogatni tudom, de akkor azt meg is kell valósítani. Ha a pártok esetében 50 százaléknyi pénzügyi részvételt várnak el, állunk elébe, legyen így, akkor hogyan fordulhat elő, hogy a több mint 600 milliárdos rekordnyereséget produkáló bankrendszer esetében ez a részvételi díj 50 milliárd alatti? Akkor miért nem arányosítjuk a kettőt? Hogyan fordulhat elő, képviselőtársaim, az, hogy az ezermilliárdos évenkénti profitot itt megtermelő, de aztán itt nem adózó multiszegmens ‑ még egyszer mondom, egy ezermilliárdos nagyságrend után ‑ megint csak néhány tízmilliárdot tud betenni ebbe a közös kasszába? Amikor a magyar munkahelyvédelmi alapról beszélünk, akkor ennek az arányosítását hiányoljuk. Tehát ne az önkormányzati szektor vállaljon irreális terheket, hanem bizony a bankszektor, a multinacionális cégek hálózata.

És tekintsünk ki egy kicsit a nagyvilágba, mégis milyen elképzelések mentén igyekeznek orvosolni a válsághelyzetet.

(18.40)

Ausztriában a kieső béreknek nagyságrendileg 80-90 százalékát tudják pótolni, oly módon, hogy a munkaadó csak a valóban ledolgozott munkaórák után fizet, a többit viszont azt állam kipótolja. Bulgáriában ‑ kimondottan a veszélyeztetett iparágakban működő cégekre koncentrálva ‑ a kieső bérek 60-70 százalékát tudják pótolni.

Csehországban azon emberek bérének a 80 százalékát pótolhatják, akiknek a munkahelye ideiglenesen zárt be a válság miatt, de amennyiben megtartják ezeket, a pár hónap lecsengését követően ‑ és reméljük, hogy csak ennyiről van szó ‑ ezek a munkahelyek visszaállíthatók, és építhetik újra a gazdaságot. Dániában 75 százaléknyi ez az arány. Kompenzációhoz juthatnak a cégek, és munkavállalónként akár 1,1 millió forintnak megfelelő kompenzációról beszélünk.

És azt is látnunk kell, hogy Franciaországban a munkanélküli-segély összege akkora, ami a fizetés akár 84 százalékát teheti ki. Nem kérünk sokat, nem kérünk pazarló külföldi megoldásokat. Annyit kérünk a magyar munkavállalók számára, amennyit az európai piac más munkavállalók számára eddig is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) ki tudott termelni, mert hiszünk egy önfenntartó Európában. De sokkal jobban hiszek a jövő önfenntartó Magyarországában, aminek a kiépítését viszont most kell elkezdeni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)