MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Külön szeretném köszönteni az egyetlen képviselő hölgyet ‑ bocsánat, most már kettőt.

No, én még egyszer, utoljára nekiugrok. Tényleg többet nem kívánok ebben a vitában részt venni, hacsak személyes megtámadtatás nem ér, de szeretném még egyszer összefoglalni, hogy mi a probléma és mi a baj. Szeretnék most nagyon-nagyon plasztikus példákat mondani.

Van egy olyan történet, hogy egy férj és a felesége elmennek horgászni. Déltájt a férj lepihen, a felesége pedig bemegy a csónakkal a tó közepére egy könyvvel, és ott elkezd olvasni. Arra megy a halőr, és megkérdezi, hogy mit csinál itt hölgyem. Látja, hogy olvasok és napozok. De tudja, hogy itt tilos horgászni? Mondom önnek, hogy én nem horgászom, én olvasok és napozok. De ott van az eszköz magánál, kénytelen vagyok feljelenteni önt. Na, ha ön engem följelent, akkor én magát beperelem nemi erőszakért. De én magához sem értem. De az eszköz magánál van. (Derültség.)

(12.40)

Azt akarom ezzel mondani, hogy egy olyan helyzet fog előállni, hogy nem tudjuk pontosan azt, hogy aki ott ül fent a pulpituson, az egyébként mit is gondol arról a helyzetről, szituációról, ami itt történik. Szerintem az elmúlt pár órában számtalan példát próbáltak meg a képviselőtársaim ezzel kapcsolatban, ki bátrabban, ki esetleg szolidabban megfogalmazni. Ezért tartom azt fontosnak, hogy még egyszer megismételjük azt, hogy amikor önök ezt a fiókot kihúzták, és láttak egy korbácsot meg egy cukrot, akkor miért a korbácshoz kellett egyből nyúlni. Miért nincs az tényleg, hogy van egy helyzet, ami felé megyünk, jól láthatóan a politikában kevésbé a saját értékek felmutatása felé megyünk, sokkal inkább arra, hogy mi különböztet meg a másiktól minket, és ez óhatatlanul konfliktusokhoz vezet, miért nem próbáljuk legalább itt, ebben a Házban ezt valamilyen formában kezelni?

Valóban elfogadom Czunyi képviselő asszony mondatát, óvodás dolog, hogy ki kezdte ezt. Valóban, ezt talán fölösleges ezen a szinten megvitatni. De én például nagyon hajlok Szabó képviselőtársam kezdeményezésére, próbáljunk meg random módon tíz egyszerű embert az utcán megszólítani, ne a Pesti Srácokat és ne is az M1 tévét, hanem egyszerűen megkérdezzük, hogy szerinte ki okozza, ki miatt van az, hogy egy picit mintha a közbeszéd és a politika eldurvult volna az elmúlt időszakban ebben az országban.

Nos, az „onnan minek látszik?” kérdésére szeretnék egy egyszerű pszichológiai kísérletet bemutatni önöknek. Nézzék meg, hogy önök milyen számot látnak itt, amit felmutatok. (Felmutat egy papírra rajzolt 9-est.) Nyilván értik, hogy mire gondolok. Ha én innen nézem, én 6-ost látok. Az a helyzet van, hogy onnan nézvést a világ valóban annak látszik, innen nézvést viszont ez pont fordítva van. (Varju László: Tiltott eszköz.) Tessék? Tiltott eszközt használtam? Elnézést kérek, akkor ezt vágják ki. (Derültség.)