SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar reformkor legjobbjai évtizedeken át tartó országgyűlési küzdelem után, 1848 tavaszán végre rendi államból, parlamentnek felelős kormány által vezetett, a polgári szabadságjogokat és az állampolgári jogegyenlőséget garantáló, modern Magyarországot teremtettek. Politikai, szellemi és társadalmi vezetőink párját ritkító módon mondtak le előjogaikról annak érdekében, hogy korabeli szóhasználattal élve, minél szélesebb néprétegeket az alkotmány sáncai közé fogadva meg tudják menteni Magyarországot és a magyarságot a Herder által jósolt katasztrófától.
Tettük ezt soha el nem halványuló példát mutatva Európa és a nagyvilág minden nemzetben gondolkodó, szabadságszerető és polgári viszonyokat óhajtó országának és népének. A feudalizmus sorvasztó béklyóit lerázó, évtizedes küzdelemben nemzetünk saját önerejére támaszkodva tudott sikeres lenni a Habsburg-uralkodóház beolvasztási kísérleteivel szemben.
Széchenyi, Eötvös vagy Deák sikereinek gyümölcseit azonban nemcsak a magyarság, hanem a Kárpát-medence összes népe élvezhette, még ha ezt manapság hajlamosak is vagyunk elfelejteni. Rájuk is kivétel nélkül vonatkozott a jobbágyfelszabadítás, a tulajdonszerzés és a vállalkozás szabadságának kiterjesztése, ezzel pedig a társadalmi felemelkedés lehetősége, de a sajtó-, a vallás-, illetve a lelkiismereti szabadság is, mint ahogyan a törvény előtti egyenlőség és a közteherviselés. Ez az akkor elérhető jogok teljessége volt. Ennél többet egyetlen európai ország sem biztosított vallási vagy nemzeti kisebbségeinek.
A bécsi udvar azonban nem a reformok polgári viszonyok között történő békés továbbfejlesztésében, hanem a korlátlan uralkodói abszolutizmus visszaállításában volt érdekelt, ezért hamis jelszavakat hangoztatva, ígérgetve, fenyegetve és az ősi „oszd meg és uralkodj” elvét alkalmazva szembeállította a magyarsággal a vele sorsközösségben élő Kárpát-medencei nemzetiségeket. Célja ezzel pusztán a pillanatnyi taktikai előny megszerzése volt, hogy miután úrrá lett a más tartományaiban is fellángoló forradalmakon, minden erejét Pest felé fordítva, visszaállíthassa hazánkban is az abszolutizmust.
(19.20)
Számunkra azonban mindez véres, pusztító és a térség népeinek egymáshoz való viszonyát azóta is meghatározó polgárháborút generált, elsősorban a vegyes etnikai összetételű Délvidéken, illetve Erdélyben.
Tisztelt Országgyűlés! A bécsi kamarilla hatásos aknamunkája következtében ezért 1848 nyarára felkelés robbant ki nemcsak a magyarsággal évszázados társnemzeti viszonyban élő horvátok, hanem a déli határőrvidéket védő szerbek és az Erdélybe a tatár, valamint a török támadásai elől a korábbi évszázadok folyamán befogadott románok körében is. Szeptemberben pedig Jellasics horvát bán már közvetlenül a fővárosra és az ott dolgozó törvényes magyar kormányra támadt hadseregével.
Eközben az erdélyi románság vélt vagy valós sérelmei megtorlására, valamint követelései azonnali megvalósítása érdekében már a nyár folyamán Habsburg-támogatással fegyverkezni kezdett, és nemzetőrségeket alakított Erdély-szerte. A szélsőségesen magyarellenes népvezérek, valamint pópák befolyása alá került erdélyi románság rövidesen lángba és vérbe borította Erdély földjét. A kirobbanó román népfelkelés a szeptember végén beterjesztett és példátlanul nagyvonalú nemzetiségi törvény ellenére is a bécsi udvarhoz kötötte sorsát. Ezzel pedig hátbatámadással fenyegette a Pesten székelő, Jellasiccsal harcoló törvényes magyar kormányt és egyben a modern polgári Magyarországot is.
Tisztelt Országgyűlés! E kétségbeejtő helyzetben gyűlt össze 1848. október 16-án Berzenczey László székelyföldi kormánybiztos hívására 60 ezer székely Agyagfalván, megoldást keresni arra, hogy „miként lehessen testvériesen helyreállítani a békét s ennek áldásaiban megvédeni a királyi széket s az ország megtámadott belcsendét”. A gyűlés ennek jegyében már-már az első napon rögtön kinyilvánította, hogy békésen viszonyul Erdély minden lakójához, de elvárja a felfegyverzett románoktól és szászoktól is, hogy „keblükben minden törvényellenes bujtogatásukat megszűntetvén a bujtogatókkal statárialiter bánjanak”, vagyis fejezzék be az értelmetlen lázongást, büntessék meg a főkolomposokat, és állítsák helyre Erdélyben a békét.
Nem véletlen, hogy már ekkor megszületett a „Szász és román testvérek, polgártársak” című kiáltvány, amely egyedülálló módon, bár sajnos a kölcsönösség legapróbb megnyilvánulása nélkül helyezkedett a teljes nemzetiségi tolerancia talajára, hisz az akkor összegyűlt székelyek kijelentették: „Mi tiszteljük nemzetiségtöket, nyelvetöket és vallástokat, s készek vagyunk azt fegyverünk élével is megoltalmazni.”
Másnap az agyagfalvi székely nemzetgyűlés egyhangúlag állást foglalt az áprilisi törvények védelmében, és fegyverkezni kezdett az Erdélyben tartózkodó császári csapatok és a Bécs, valamint saját pópáik által megtévesztett, ám annál nagyobb kegyetlenséggel tomboló erdélyi román népfelkelőkkel szemben.
A székelység tehát pontosan azt tette Agyagfalván, amit néhány hónappal korábban a magyar nemesség színe-java Pozsonyban, majd pedig Pesten. Megszavazta különféle középkorból maradt kiváltságainak és előjogainak eltörlését. Ezzel vállalta például az adófizetési kötelezettséget is, ami alól ősei évszázadokon át mentesek voltak, és amely kiváltságát évszázadokon át védte, ha kellett, akár fegyverrel is. Gondoljunk csak bele, manapság ki szavazná meg azt, hogy inkább fizessen, mint hogy ne fizessen adót! Gyanítom, meglehetősen kevesen. A székelység azonban ezt az áldozatot is vállalta azért, mert pontosan tudta, hogy helye a modern magyar nemzetben van, boldogulását és gyarapodását pedig nem avítt feudális, hanem polgári viszonyok között kell keresnie.
Azzal pedig, hogy az agyagfalvi gyűlés kimondta az áprilisi törvényekkel megszületett modern polgári Magyarország fegyveres védelmét, nem csupán a szabadságharc katonai megsemmisülésének elkerülését és ezzel az egyébként törvényesen működő országgyűlés és kormány munkájának folytatását tette lehetővé, de megvédte Erdély békés polgári lakosságát az osztrák katonák, valamint a hozzájuk csatlakozott román népfelkelők önkényeskedéseivel, fosztogatásaival szemben is. A döntés lélektani hatásai pedig még a közvetlen katonai erőviszonyokban bekövetkezett változás jelentőségén is alaposan túlmutatnak. A székelység egységes kiállása ugyanis pozitívan hatott mind a csatatereken harcolókra, mind pedig azokra, akik a hátországban segítették a magyar forradalom és a szabadságharc ügyét, nem utolsósorban pedig véglegesen kijelölte a székelység helyét az egységes magyar polgári nemzetben.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Pontosan tudom, hogy sok, nemzetben gondolkodó magyar embernek szívmelengető érzés a székelység önálló nemzeti mivoltáról beszélni, illetve azt szorgalmazni. Azt is pontosan tudom, hogy az interneten számos butaság kering ezzel kapcsolatban, hogy ha Magyarország önálló nemzetiséggé nyilvánítaná a székelyeket, akkor majd Romániának például rögtön területi autonómiát kellene biztosítani a számukra. E Ház előtt is volt ezzel kapcsolatban egy határozati javaslat, amiben arra kértek fel bennünket, hogy támogassuk a székelység nemzeti kisebbségként történő elismerését.
Ám e kezdeményezés sikere éppen az ellentétes hatást váltotta volna ki, az autonómiát támogató anyaországtól szakította volna el és tette volna eszköztelenebbé a székelységet ebben a küzdelemben. Ezért is tartom fontosnak tisztázni: mind a Jobbik és szerintem a téma iránt érzékenységgel rendelkező összes parlamenti párt úgy gondolta, hogy a székelység legkésőbb 170 esztendővel ezelőtt, az agyagfalvi gyűlésen bebizonyította, hogy az egységes modern polgári magyar nemzet része, és közös ügyeinket akár fegyverrel és vére árán is hajlandó megvédelmezni.
A román Securitate a nyolcvanas évek óta dolgozik újbóli szétválasztásunkon, legutóbb is láttunk erre példát, mégis ne legyen kétségünk afelől, hogy ha ennek sokan bedőltek volna, akkor annak a következménye az lenne, hogy még több helyen vissza lehessen nyesni például a nyelvhasználati jogokat, hiszen a magukat székelynek vallók számát gond nélkül vonták volna le a magyar nyelvet használók számából. A kezdeményezést azonban a székelység erős immunrendszere azonnal kilökte magából, az Erdély területén élő mintegy 650-700 ezer székelyből alig több mint ezren vallották magukat székelynek a kérdezőbiztosok előtt magyar helyett. Mi sem bizonyítja ennél jobban azt, hogy az agyagfalvi ősök döntése ma is eleven Székelyföldön, hisz a helyiek boldogulásukat és gyarapodásukat is továbbra is az egységes magyar nemzet részeként képzelik el.
Tisztelt Országgyűlés! Nagy öröm számomra, hogy mint 1848-ban Agyagfalván a székelyek, úgy most a Magyar Országgyűlés is ritkán látott nemzeti konszenzust tud felmutatni. Volt már erre példa a kisebbségvédelmi kezdeményezés vagy éppen az ukrán oktatási törvény elítélése kapcsán, de ellenzéki indítvány esetében azért sokáig kellene itt közösen gondolkodnunk, míg találnánk egy ilyen javaslatot, főleg ha emlékezetpolitikáról, nemzetpolitikáról van szó.
Szeretném üdvözölni ezért, hogy a kormánypártok képesek voltak ebben az ügyben meghaladni sokszor tapasztalt magatartásukat, és csatlakoztak az előterjesztésemhez. Amikor október 16-án, a 170. évfordulón benyújtottam a javaslatot, arról beszéltem, hogy nem kívánjuk kisajátítani a kezdeményezést, ezért minden frakciót arra kértem, hogy csatlakozzon indítványunkhoz, és így tehessünk le egy valóban nemzeti konszenzussal elfogadott javaslatot a nemzet asztalára, erősítve ezzel a határokon átívelő összetartozásunkat, sorsközösségünket.
Mindezt alátámasztja, hogy a Nemzeti összetartozás bizottságának pár héttel ezelőtti ülése után volt alkalmam néhány szót váltani egyik vendégünkkel, Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével, aki szintén megerősítette, hogy keresve sem találhattunk volna jobb időpontot erre az emléknapra, hisz október 16-a a szimbóluma a középkori hagyományokon való túllendülésnek, a székelyföldi feudalizmus felszámolásának és a székelység modern polgári nemzethez való csatlakozásának. Úgy gondolom, hogy kitűnő üzenet ez székely testvéreinknek. Örülök, hogy javaslatunkhoz az LMP azonnal csatlakozott, köszönet érte. Majd pedig Gyurcsány Ferencék kivételével minden parlamenti párt nevére vette ezt. Így az a ritkán tapasztalt egyetértéssel kerülhet elfogadásra. Örömmel látjuk a baloldal nemzetpolitikai jellemfejlődését, köszönöm ezért az MSZP és a Párbeszéd támogatását is. (Korózs Lajos közbeszólása.)
Tisztelt Képviselőtársak! 1848-ban Budapest volt bajban, és a székelység sietett a segítségére. Ma azonban a Székelyföld és Erdély, illetve az ottani magyarság kerül egyre nagyobb bajba, mert az elfogyás, a pusztulás réme fenyegeti. A mi álláspontunk ez ügyben eddig is mindig világos volt: a Székelyföld széles körű, jól bevált dél-tiroli példán alapuló területi autonómiája nélkül nem képzelhető el az ott élők hosszú távú megmaradása és gyarapodása. Ez ügyben természetesen támogattuk és eddig is elismertük a különféle, oktatást, kultúrát, infrastruktúrát és gazdaságfejlesztést szolgáló kormányzati programok hasznosságát és eredményeit.
A székelyek azonban 1848-ban nem csupán küldték a pénzt vagy az ágyút, hanem saját magukat fegyverezték fel, hogy akár életük árán is megvédelmezzék a polgári Magyarországot.
(19.30)
Nekünk ma pontosan ugyanezt kell tennünk. A támogatások mellett hatékony diplomáciával kell kiállnunk Székelyföld jogos autonómiaküzdelme mellett. A mi lelki szemeink előtt egy olyan autonóm Székelyföld lebeg, amely főként nem magyarországi támogatásokból, hanem a helyben megtermelt és helyben felhasznált jövedelmekből képes gyarapodni és fiataljai számára jövőképet felmutatni. Egy olyan Székelyföld, amelynek jövőjét nem Bukarestben vagy Budapesten, hanem elsősorban Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen döntik el, miközben ehhez persze segítséget, támogatást kapnak akár a román, akár a magyar államtól. Egy olyan Székelyföld, amelyet a románság nem idegen testként kezel a román nemzetállamon belül, hanem olyan autonóm régióként, amely az ország és a térség stabilitásának alapvető záloga. És egy olyan Székelyföld, amely a legtermészetesebb módon elismeri és biztosítja a területén kisebbségben élő románok jogait is.
A jövőre megalakuló Európai Parlamentben is egyebek mellett ezért és a többi Kárpát-medencei magyarlakta régió területi és kulturális autonómiájáért kell majd harcolnia minden magyar képviselőnek, magunk is ezt fogjuk majd tenni, Gábor Áronék 170 évvel ezelőtti küzdelme és nemzeti együvé tartozásunk ugyanis ma erre kötelez bennünket.
Köszönöm, hogy meghallgattak, és kérem önöket, hogy támogassák a magyar-székely összetartozás napjáról szóló hatpárti előterjesztést. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)