GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Annyit szeretnék a vitához hozzátenni, hogy a Fidesz-kormány azzal kezdte az ámokfutását 2010 után, hogy rögtön elkezdte bevonszolni a mozgássérült és fogyatékkal élő embereket mindenféle hivatalok elé, és kiderítette róluk, hogy aki addig mondjuk, 85 százalékos rokkantsággal rendelkezett, az tulajdonképpen mostantól csak 27 (Közbeszólások a Fidesz soraiból.), pedig senkinek nem nőtt ki a lába azóta. Önök ezt csinálták tömegesen. (Dr. Kovács Zoltán közbeszólására:) A felülvizsgálatot a Gyurcsány-kormány valóban elkezdte, de amit önök tömegesen műveltek ezzel, az minimum vállalhatatlan és minimum keresztényietlen magatartás volt.
A másik pedig, hogy hosszasan tudnám sorolni azokat a törvényeket is, amelyeket a fideszes és KDNP-s képviselők nem szavaztak meg a 2002 és ’10 közötti kormányzás idején, pedig azok valóban az emberek javát szolgálták volna, akár béremelésekről van szó, akár a családi pótlék emeléséről; ilyen esetekben a Fidesz és a KDNP képviselői nemmel szavaztak. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)