Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szerencsés helyzetben érezhetné magát az a képviselő, aki ellenzéki vezérszónokit mondhat, hiszen mondhatják, hogy adóügyekben nem az ellenzékieken van az a felelősség, amely adott esetben egy ország társadalmi csoportjainak sorsát alapvetően határozza meg. Ugyanakkor szerencsétlen ez a helyzet abból a megközelítésből, hogy a költségvetési vita árnyékába elbújtatva, alapvető filozófiai kérdéseket ki nem tárgyalva folytatunk le egy olyan adóvitát, amely álláspontom szerint ilyen szűkös és szánalmas időkeretbe szorítva nem is feltétlenül alkalmas arra, hogy a probléma mélyrétegeit feltárjuk.
Hogy mondjak a mélyrétegek közül egyet: végighallgattuk itt az előterjesztő és fideszes képviselőtársam tündérmeséjét a magyar valóságról. Az én szememben a rögvalóság egészen más, hiszen csak egy példát kiragadva, a 27 százalékos világrekoder áfa még a szakmabeliek egy része is a szegények adójaként csúfolja vagy illeti ilyen megnevezéssel ezt az adófajtát egész egyszerűen a legnehezebb sorban élő magyarokat sújtja a leginkább, viszont sújt minden magyart egyszerre.
Hogy ezen példák sorát egy kicsit kibontsuk, gondoljunk bele, hogy egy demográfiai tél közepette, tehát egy elképesztő népesedési katasztrófa idején ez a kormány, 2010 óta regnálva, a gyermeknevelési cikkek áfatartalmát is egész Európában a legmagasabban tartja. Tehát azért ennek a szimbolikáját, államtitkár úr és képviselőtársaim, gondolják végig, hogy ez a kormány népesedési fordulatot lát, kíván, és én támogatom ebben, mindent támogatok, ami a gyarapodás irányába mutat. Ugyanakkor ez a kormány az, amelyik a legkeményebben százalékos alapon adóztatja a gyermekvállalást az egész kontinensen, a másik zsebben természetesen, a családi adókedvezményen keresztül, általam is támogatott módon, nagyon sok magyar család számára kedvezményeket biztosít. De nem látom a rendszerszintű vizsgálatát annak, márpedig ez egy adóvita alapja kéne hogy legyen, hogy ez a kedvezménytömeg a másik zsebből mennyiben távozik, mondjuk, a 27 százalékos áfával, mondjuk, az indokolatlanul magas rezsiköltségekkel, ami a hibás közműrendezésből adódik, és abból, hogy a világpiaci folyamatokat nem engedik teljes mértékben begyűrűzni Magyarországra.
További példákat sorolhatnánk, de az egész biztos, hogy az EU-n belül az egyik legmagasabb adóék, ami a korábbi viták során is szóba került, olyan szinten sújtja a családokat, hogy megkockáztatom, a kedvezmények szinte teljes tömegét kioltják ezek az általam felsorolt faktorok és tényezők, amellett, hogy a magyarországi sajátosságok hozzájárulnak a kivándorlás felgyorsulásához.
(16.20)
Tehát Magyarország nemcsak a jövő adófizetőit veszíti el, hanem a teljes magyar jövendőt, ha úgy tetszik, hiszen a reprodukcióhoz szükséges népes-séget sem tudjuk pótolni, és még ebből is a kiván-dorlás brutálisan fokozott módon csökkenő tenden-ciát mutatva tűnik el. Azt kell hogy mondjuk, hogy az EU-n belüli egyik legmagasabb adóék, tehát a nettóra rárakódó összes adó- és hozzájárulás jellegű tehernek a volumene, végre megtudtuk, hogy a kormány által elismert módon is egy hátráltató és brutális folyamat. Szerencsére államtitkár úr ezt az előző vitában elis-merte, hogy látják ezt a tendenciát, igyekeznek vál-toztatni rajta. Engem nagyon érdekelne, hogy milyen konkrét lépésekkel igyekeznek. Hiszen azt látjuk, hogy ha az adóéket vizsgáljuk és azt a terhelést, ami egy átlagos munkavállalót Magyarországon ér, akkor nemcsak európai, de regionális viszonylatban is ki-emelkedő mind a magyar családok adóterhelése, mind a magyar, mondjuk, egyedülálló és gyermek-telenek terhelése. Emlékeim szerint az OECD-össze-vetésben ez a három legmagasabb között található még a mai napig is.
Államtitkár úr, ha a magyar bérek színvonalát euróban vizsgáljuk és nem forintban, bár hozzám a forint közelebb áll nyilván, de ha euróban vizsgáljuk, ön is fel fogja ismerni, hogy ez egy kiváló össze-hasonlítási alap arra nézve, hogy a régió országaihoz képest is lassabb a bérek növekménye, mint a kör-nyező országok szinte bármelyikében. Tehát nem-hogy nem közeledünk, mondjuk, Németországhoz vagy a nagybetűs nyugat-európai átlaghoz, hanem bizonyos országok viszonylatában egyértelmű távo-lodás mutatható ki.
Itt adódik a kérdés, hogy ha a kormány szerint impozánsok a gazdasági mutatószámok, a növekedés tartalékai adottak, ezek széles körben rendelkezésre állnak, akkor miért nem enyhítenek, mondjuk, a sze-gények legbrutálisabb adóján, a 27 százalékos áfa-terhen. De ha ezt a csomagot egy kicsit kibontjuk, akkor legalább az összes alapvető élelmiszer áfatar-tamának (sic!) 5 százalékosra történő csökkentésével abszolút érdemi könnyítést tudnának elérni a magyar családok pénztárcája tekintetében. De ha még ennél is kisebbet mer álmodni a kormányzat, akkor legalább az összes tejtermékre terjesztené ki ezt a kedvez-ményt, ehelyett itt van előttünk az UHT- és az ESL-tej áfájának csökkentése. Az a gond ezekkel a nagyon szelektív áfacsökkentésekkel, tisztelt képviselő-társaim, hogy az utóbbi évek vizsgálata alapján volt, amikor az áfacsökkentés árcsökkentéssel is járt, tehát az árakban megmutatkozott. Volt viszont, amikor az áfacsökkentés árnövekménnyel párosult, két okból. Egyrészt vannak helyettesítő termékek, ez senki számára nem meglepő, tehát érdemes kellőképpen széles körben beavatkozni és folytatni egy áfa-csökkentést. Másrészt pedig hiányzik egy olyan moni-toringrendszer, amely vizsgálja azt, hogy mondjuk, egy nagy külföldi áruházlánc tekintetében ha emel-kedik egy áruféleség ára és emelkedik egyébként az egész piacon az átlagár, akkor e mögött meghúzódnak valós piaci folyamatok vagy pedig sem. Ezt profibb országok vizsgálni szokták, és adott esetben tárgyaló-asztalnál találják magukat azok a felek, akik nem piaci folyamatokat követnek, hanem valami egészen mást.
El kell mondjam azt is, hogy én csak az alapvető élelmiszerek teljes körű áfatartam-csökkentésével (sic!) tudnám beérni, és mint említettem, a gyer-meknevelési cikkek áfájának az 5 százalékra, majd később az Unióval történő idézőjeles boksz után a nulla százalékra történő csökkentésével. Tehát ez lenne az a nemzeti minimum, amit úgy gondolom, hogy a jelen költségvetés ismeretében mindannyian tudnánk vállalni. Én biztosan hajlandó is lennék rá.
A hitelintézeti különadóra sok szót nem sze-retnék vesztegetni. Eltörlésre kerül ez, de mivel ez technikai kivezetésnek számít, ezért maximum egy-két mondatot érdemelne. Sokkal fontosabb a bank-adóról és a hitelintézeti járadékról beszélni. Hiszen a bankadó tekintetében azért itt egy mutatószámot államtitkár úr figyelmébe ajánlanék. A tavalyi évben 694 milliárd forint adózott eredményt tudott pro-dukálni az a bankszektor, amelyet álláspontom sze-rint a közteherviselés alá még mindig nem vontak be, amely jórészt felelős a devizahitel-károsultak el-képesztő kálváriájáért. Olyan mély ez a kálvária, hogy állítom, a kivándorlási spirálhoz is érdemben, mér-hető módon járult hozzá az, amit a hitelkárosultakkal tettek; az, amit 2010-ig engedtek felszaporodni, és az a szabotázs, amit azóta ez a kormány, pontosabban a mostani, az elődje és annak az elődje, tehát a Fidesz-KDNP utolsó kettő és ez a nagyon szűk kormánya követett el. Ugyanis azok az állítólagos megoldások, amelyeket foganatosítottak, nem tudták ezeket az em-bereket kiszabadítani a csapdából. Nem egy in integ-rum restitutiót kérek számon, az eredeti állapot hely-reállítása itt nem képzelhető el nagyon sok esetben. Önök a szétszakított családokat nem tudják vissza-adni, azokat sem, amelyek az önök regnálása alatt szakadtak szét; vagy azoknak az embereknek az életét, akik akkor lettek öngyilkosok.
Amit én vártam volna, az az, hogy ha valaki 165 forinton vette föl az úgynevezett hitelét, annak 165 forinton forintosítsák azt. Tehát a Jobbik a felvétel-kori árfolyamon történő forintosításért küzdött és küzd mintegy nyolc éve. A helyzet az, hogy önök nem ezt tették. A szerencsésebbek végtörleszthettek, amúgy az egyszerű magyar ember számára a piaci ár-folyamú forintosítást találták ki anélkül, hogy a Kúria, az Alkotmánybíróság vagy bárki más erre kapacitálta volna önöket.
A bankadó tekintetében azt láttuk, hogy mi-közben ezeket a bankokat nem terhelték olyan mó-don, ami a devizahiteles rendezéshez, mondjuk, kellett volna, a rekordnyereségeik esetében a bankadó mértékét még csökkentették is. Azt kell mondjam, a Jobbik egyértelmű követelése a bankadó vissza-állítása az eredeti 0,5 százalékos kulcsra. Nemcsak azért, mert ettől már azonnal 8 milliárd forintos többletbevétel lenne várható a költségvetésben, nem. Pusztán közteherviselési szempontból, az igazsá-gosság is ezt követeli. Mindemellett a hitelintézeti járadék, amely korábban kivezetésre került, szintén visszaállításra kerülhetne, vagy legalábbis ez egy szakmai vita tárgyát képezhetné. Ez nagyságrendileg 10 milliárd forintot hozhatna a költségvetésnek. Tehát nem egy olyan tehertételről van szó, ami a 694 milliárdos profittal bíró, csak az érintett időszakban ekkora profittal bíró bankrendszert megremegtetné, de úgy gondolom, hogy a közteherviselés jegyében legalább vitára érdemes lenne.
Ami viszont már büntetést és vádlottak padját érdemelne, az egyértelműen a tranzakciós illeték körüli bohóckodás. Hiszen itt ez a kormányzat, az előterjesztője számtalanszor elmondta, hogy a tranz-akciós illetéket a pénzintézetekre veti ki, a jogalkotó szándéka az, hogy az érintett intézetek fizessék meg ezt a terhet. Majd a mi fogadóóránkra bejött olyan vállalkozó, akinek kiküldte a bankja papírra leírott levélben ez egy vallomással felérő -, hogy a tranzakciós illeték bevezetése miatt 5 hónapra vissza-menőleg ekkora és ekkora pluszterhet tessék be-fizetni. Ez előfordulhatott anélkül, hogy a kormány bármit tett volna a kérdésben, hogy akármilyen intéz-kedésre szólította volna fel akármelyik alárendelt szervét, vagy legalább érdeklődött volna a független és vizsgálatra jogosult szervektől, hogy tetteke valamit ebben a kérdésben.
Önök hagyták áthárítani a tranzakciós illetéket anélkül, hogy a fülük botját mozgatták volna, két-harmados felhatalmazottsággal. Tehát egészen elké-pesztő tehetetlenségről árulkodik mindez. Nem aka-rom azt sejtetni, hogy árulkodhat a bankokkal való összejátszásról is, mert nem sejtetem, hanem kije-lentem mindezt: önök paktumot kötöttek a Bank-szövetséggel, ahol ígéretben vállalták azt, hogy to-vábbi terheket nem raknak a kereskedelmi bankokra a hitelkárosultak helyzetének javítása érdekében.
Ez a kormány lepaktált az EBRD-vel is, Tállai államtitkár úrral számtalanszor lefolytattuk ezt a vi-tát, nem kívánom újranyitni, hiszen most egy adó-csomagról tárgyalunk, de azt mindenképpen el kell mondanom, tarthatatlannak tartom, hogy teljes mér-tékben áthárították a tranzakciós illetéket a lakossági és vállalati ügyfelekre. Csak a tavalyi évben 217 milliárd forintról beszélünk, egy elképesztően magas számról. Nem tudok olyan elfogadható gazdasági, erkölcsi, etikai érvet felhozni, ami ezt a helyzetet így fenntarthatná. Tehát ehhez hozzá kell nyúlni.
Önmagában az a kozmetikai jellegű dolog, amit Tállai államtitkár úr is említett a korábbiakban, mi-szerint 20 ezer forintos utalásig lényegében mente-sülhet az ügyfél az illeték megfizetése alól, hát, ez aszpirin a haldoklónak, államtitkár úr. Tehát egy több mint 200 milliárd forintos indokolatlan elvonás esetében a 20 ezres tételeken bohóckodni, hogy az illetékmentes, de amúgy azért 200 milliárdot lehú-zunk a magyar állampolgárokról, ez egy vicc! Ha ez a kormány komolyan veszi magát, akkor ez egy vicc, és akkor érdemben kell beavatkozni. (Jelzésre:) Nem ilyen vicces a helyzet, államtitkár úr! Az a helyzet, hogy ha önök legalizálják azt, hogy a bankrendszer az önök törvényei alapján fosztja ki a lakosságot, akkor miben különbek azoknál, akik ráerőltették a deviza-hiteles szerződéseket a lakosságra?
Hozzáteszem, abban is volt felelősségük, mert 2001-ben az egyoldalú szerződésmódosításokat nem egy kismadár engedélyezte, és nem a földönkívüliek voltak azok, akik ezt engedélyezték és lehetővé tették. Gondoljunk arra, hogy ki volt akkor kormányon, de ez megint csak túlfeszítené az általános vita kereteit, és igyekszem nem visszaélni elnök úr és a jelenlévők türelmével.
(16.30)
Ugyanakkor azt el kell hogy mondjam, hogy ebbe a csomagba bekerül az úgynevezett bevándorlási különadó, ez némiképp az adócsomag megvitatásának komolysági alapjait csorbítja, megrengeti, másrészt pedig bevándorlási különadóról, úgy gondolom, csak politikai jellegű vitát lehet folytatni, nyilván képviselőtársaim hozzá fognak járulni ehhez a vitához, én szerettem volna szakmai alapon csak az adókérdésekről és azoknak is csak egy részéről beszélni. De óriási szerencséje a Fidesznek és a KDNP-nek, hogy ezen javaslat szerint a pártok nem esnek abba a körbe, amelyek bevándorlási különadót fizethetnének, hiszen ha a pártok is ebbe a körbe esnének, akkor az önök pártcsaládjának a teljes vagyona rámehetne ezen adóteher megfizetésére, hisz az a húszezer gazdag migráns, akit családtagostul engedtek betelepülni Magyarországra, egész egyszerűen vérlázító, az évszázad egyik pénzügyi merénylete Magyarország ellen, és ha úgy tetszik, akkor az évszázad egyik legnagyobb korrupciós ügye.
De ha itt egy korrekt államtitkár és ezt nem cinikus módon mondom, tehát nehogy félreértse -, aki felkészült, és érdemben válaszol a kérdésekre, van még ilyen egyébként a költségvetési viták során, Banai Péter Benőre gondolok például, aki kellőképpen hozzáértő, érdekli is az, hogy miről zajlik a diskurzus a Házban, és szoktunk vele érdemi párbeszédet folytatni; ha most egy hasonló képességekkel megáldott szereplő van itt, hadd használjam ki az alkalmat. Igen érdekelne a bevándorlási különadó kapcsán, hogy az államtitkár úr érzie a Fidesz-KDNP felelősségét, mondjuk, a letelepedésikötvény-konstrukció tekintetében, érezneke felelősséget azt illetően, hogy a magyar költségvetést 17,5 milliárdos kár érte ezen konstrukció mentén? Ki a felelőse ennek a károkozásnak? Történike elszámoltatás ebben a kérdésben? ezek költői kérdések persze. De ami legalább ilyen fontos, hogy a közvetítő cégek, a feltételezhetően Fidesz-barát közvetítő cégek több mint 150 milliárd forint közvetítői díjat tudtak szakítani, realizálni, nyereségként eltenni a letelepedésikötvény-üzletágon.
Engem nagyon érdekelne egyébként bármely fideszes vagy KDNP-s képviselő magyarázata, hogyan tudnak nyugodtan lefeküdni annak tudatában, hogy Magyarországra szabadították ezt a pénzügyi poklot, ezt a pénzügyi merényletet. Tehát egészen elképesztőnek tartom, hogy önöknek nincsenek válaszaik arra, hogy a letelepedésikötvény-üzletág hogy kerülhetett ide. Korábban legalább magyarázkodtak, bár az is fals volt, a nemzetgazdaság helyzetével, finanszírozási krízissel és igénnyel indokolták azt, hogy a letelepedési kötvényre szükség volt.
A helyzet az, hogy megvizsgáltuk az akkori adatokat, és nem volt szükség ilyen szintű forrásbevonásra, sőt a kötvények kibocsátása után eltelt rövid időt követően olyan helyzet állt elő, hogy a nemzetközi piacról történő forrásbevonás lényegesen olcsóbb lett volna, mint az, ami történt. Tehát nem állja meg a helyét, amit mondtak.
A másik magyarázatuk az volt, hogy jó-jó, nem annyira jó ez a konstrukció, de Európa minden országában vagy majdnem minden országában van ilyen. A helyzet az, hogy ez sem igaz, ilyen korrupciós mechanizmus Európában nincsen, és olyan sincs, ami által kormányzati szereplők feltételezhető jó barátai ekkora, százmilliárdos nagyságrendű összeget tudtak volna szakítani.
Ha viszont a bevándorlási különadóból befolyt összeget majd a jövőben határvédelemre fordítják, érdekelne nem feltétlenül az államtitkár úr nyilatkozata erről, hiszen nem hiszem, hogy akár ön, akár én határvédelmi szakemberek lennénk, tehát egy ilyen adócsomag esetében nagyon fontos lenne, hogy minden hozzáértő, és a hozzáértők alatt nemcsak Boldog István képviselőtársamra gondolok, hanem hogy mondjuk, a határvédelemhez hozzáértő képviselőtársak is jelen legyenek, akik el tudják nekünk magyaráz-ni, hogy ezt a bevételi forrást hogyan, miként fordítják a határvédelemre, annak mely szegmensére, mely területére, és mondjuk, partnereke abban a költségvetési módosító javaslatban, amit a Jobbik frakciója nyújt be, és amelynek értelmében az önálló határőrség felállítása egy kikerülhetetlen feladat, hiszen tarthatatlan az, hogy katonák, rendőrök a mai napig nem a szolgálati helyükön teljesítenek szolgálatot, hanem odavezénylik őket a határhoz, és olyan helyzet áll elő, amely minden fél számára rossz. Egy önálló határőrség felállítása pedig képes lenne kiküszöbölni mindezt.
De azt is el kell hogy mondjuk, ha az adócsomagról a maga mélységében tudnánk tárgyalni, és nem egy ilyen időkeretes hibrid megoldásból kifolyólag ilyen szűk keretek között, akkor kellene beszélnünk a stratégiai szerződések újratárgyalásáról, azon belül a magyar munkabérek emelésének szándékáról, mert a magyar munkabérek növekménye még az amúgy alacsony szintű termelékenységi növekménytől is elmarad, tehát itt is talál a Jobbik frakciója egy ollót. Beszélhetnénk egyébként a taótól kezdve a kafetéria-rendszer szabdalásán keresztül nagyon sok mindenről, ezt képviselőtársaim meg fogják tenni. Beszélhetnénk arról, hogy vane itt a teremben egyvalaki, aki meg tudja nekem indokolni, hogy a tao tekintetében a legtöbb vállalkozó természetesen magától és jószántából a felcsúti labdarúgó-, akadémiának nehezen nevezhető intézményt támogatja. Vane itt valaki, aki meg tudja magyarázni azt, hogy ezt a műintézményt ezek a cégek önmaguktól, jószántukból ekkora összeggel támogatják? Nem hiszem, hogy lenne.
És ha az áfa tekintetében odáig nem is jutunk el, államtitkár úr, hogy a 27 százalékos áfát az ígérete ellenére nem csökkentette ez a kormányzat, legalább egy nemzeti minimum legyen, legalább annyi legyen, hogy ez a Ház igenis egy nemzeti minimum alapján elfogadhatná, hogy a gyermeknevelési cikkek áfatartalmát csökkenti, hiszen a népesedési katasztrófa elhárításánál fontosabb nemzetstratégiai kérdés nem tornyosulhat előttünk. Vannak kétségeim, de nagyon kívánom azt, hogy el tudjunk jutni odáig, hogy a magyar jövendő érdekében ezeket a minimumokat mindannyian vállaljuk. Én magam és a frakcióm egészen biztos hogy vállalni fogjuk, hogyha a szavazás órája következik.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.)