TORDAI BENCE (Párbeszéd): Tisztelt Országgyűlés! A múlt héten ismét többszörösen bebizonyosodott, hogy nincs még egy akkora tolvajbanda az Európai Unióban, mint az Orbán-rezsim. Napvilágot látott az Európai Csalás Elleni Hivatal 2013-2017-re vonatkozó jelentése, amely szerint a Magyarországnak juttatott támogatások 4 százalékát vissza kellene venni. Összehasonlításul: ez a szám kétszer akkora, mint a második legrosszabb eredményt hozó Szlovákiáé, és több mint kilencszer akkora, mint az uniós átlag. Ízlelgessük csak egy kicsit: korrupcióban az Orbán-rezsim 912 százalékon teljesít. De nem csak a Csalás Elleni Hivatal állapította meg, hogy Magyarországon szétlopja a pénzeket a Fidesz és vidéke. Az Európai Bizottság tavaly az intézményrendszert vizsgálta, és most a jelentéstervezetükben azt mondják, hogy az uniós támogatású projektek hazai közbeszerzési rendszere, különös tekintettel az ellenőrzésre, közel elégtelenre vizsgázott. Olyan közpénzszivattyúkat vettek górcső alá, mint a 3-as metró rekonstrukciója, amely 69 milliárdról 60 milliárd forintra drágult (sic!), a Szántód-Kőröshegy-Balatonszentgyörgy, illetve a Fonyód-Kaposvár vasút fejlesztése, amely 55 helyett 72 milliárd forint lett, vagy éppen a Kelenföld-Százhalombatta vasút-korszerűsítés, amely 31 helyett 51 milliárd forintba fájt.

A teljes intézményrendszer 3-as osztályzatot kapott a négyfokozatú skálán, ahol az 1-es a legjobb jegy. Ez azt jelenti, hogy nagy hibákkal éppen hogy csak működik a rendszer. Annyi szabálytalanságot találtak, hogy átalány 10 százalékos visszafizetési kötelezettséget javasoltak a projektek mindegyikére. Magyarán, ez azt jelenti, hogy a fideszes tolvajok zavartalan működését tevő rendszer miatt 100-150 milliárd forinttal lesznek szegényebbek a magyar adófizetők. Minden magyar állampolgár 10-15 ezer forint büntetést fizet azért, mert maguk nem bírnak leállni a lopással.

Kérdezem az államtitkárt, hogy ilyenkor azért legalább egy kicsit szégyellik-e magukat. Köszönöm. (Taps a Párbeszéd, az MSZP és az LMP soraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage