MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Ön a felvezetőjében egy olyan személlyel kapcsolatos tevékenységét kifogásolta a jordán tiszteletbeli konzulnak, aki idestova több mint egy éve halott. Azt gondolom, képviselő asszony, hogy ez legalábbis nem etikus. Arra kérem, hogy a jövőben az ellenzéki képviselőtársaival egyetemben tartózkodjanak attól, hogy halott embereket citálnak ide az ország nyilvánossága elé. Azt gondolom, hogy ezen az ügyön régen túl vagyunk, Magyarországnak semmifajta kára nem származott ebből az ügyből. Tisztelt Képviselő Asszony! Még egyszer szeretném önnek hangsúlyozni, hogy a Külügyminisztérium semmifajta jelzést azzal kapcsolatban nem kapott, hogy Zaid Naffa magyarországi tiszteletbeli konzuli tevékenységével kapcsolatban nemzetbiztonsági kockázat merült volna fel. Ilyen értelemben a Külügyminisztérium lépést ebben a kérdésben nem tervez. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)