MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Idestova talán egy éve tart az a párbeszéd, amit a képviselő asszonnyal folytatunk ebben a témában, és ennek szóbeli és írásbeli formában is lenyomata van. Ezért én amellett, hogy megpróbálok érdemi választ adni, tisztelt képviselő asszony, remélem, fennmarad a tárgyban folytatott levelezésünk. Igazán kár volna, ha lekerülne a napirendről, hiszen most már lassan napi rutin, hogy ugyanazt a választ, aminél többet nem nagyon tudunk önnek mondani, most már megküldöm önnek.Tisztelt Képviselő Asszony! Engedje meg, hogy néhány sort felolvassak, mert egészen pontos akarok lenni a tények pontos rögzítése végett. Tehát még egyszer szeretném elmondani, hogy a fogadó országba akkreditált tiszteletbeli konzulok kinevezési eljárása a küldő állam által a fogadó országnak címzett szóbeli jegyzék megküldésével veszi kezdetét. Ezt azért fontos tisztázni, és azért fontos visszatérni újra és újra erre a momentumra, mert az ellenzék részéről rendszeresen ér bennünket az a vád, hogy olyan tiszteletbeli konzulok kinevezését kezdeményezzük Magyarországon, akikkel  úgy vélik  valamilyen probléma fennáll. Tehát nem Magyarország kezdeményezi, Magyarország a fogadó állam, tehát jóváhagy. A jelölés a külső ország kizárólag joga.

Ez így történt Jordánia magyarországi tiszteletbeli konzulja esetében is, akinek a jelöléséről Jordánia bécsi nagykövetsége 2003. január 8-án tájékoztatta az akkori Külügyminisztériumot, és egyben kérte Magyarország hozzájárulását a kinevezéséhez, amit a külügyminiszter 2003. szeptember 5-i döntése alapján meg is adott. Szeretném tájékoztatni a tisztelt képviselő asszonyt, hogy a tiszteletbeli konzul úr tevékenységével kapcsolatban az illetékes intézmények a mai napig kockázatot nem jeleztek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage