DR. APÁTI ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem akarom azzal kezdeni, hogy null-nullnál, a mérkőzés első perceiben páros lábbal beleszállok a Fideszbe, illetőleg a jelen lévő államtitkárba, egyébként sincs okom egyelőre kételkedni az államtitkár úr nemzeti elkötelezettségében, de azért ahogy ez az általános indoklásban kezdődik, az egy magyar embernek eléggé szomorú vagy egy magyar ember számára eléggé gyalázatos.

Hát, akkor egy kicsit pontosítsuk, bár nemcsak stilisztikailag, hanem igazi nemzeti megközelítésből! Záhony-Csop ‑ az nem Csop, hanem Csap. Tiszabecs-Vilok ‑ Vilok ukránul Vilok, amúgy Tiszaújlak, az a Tiszaújlak, amely közel száz esztendeje a jelenleg Ukrajnának nevezett államalakulat területén fekszik jelenleg. Ha már annyira érzékenyek, meg annyira nemzetiek meg magyarok meg helyenként mélymagyarok a fideszes képviselők, akkor ilyen általános indoklást nem lenne szabad kiadni a kezük közül. Ez nem kukacoskodás meg a kákán csomót keresés, hanem azért ez tényleg bántja az ember szemét meg rosszulesik egy nemzeti érzelmű embernek, amikor a magyar parlamentben egy ilyen napirendi pont tárgyalásánál gyakorlatilag ukrán helységnevek, ukrán településnevek szerepelnek vagy ukrán megközelítésű településnevek szerepelnek. Erre legyenek szívesek odafigyelni, ráadásul pont ez a kettő határátkelő a jelentősebb itt a négyes felsorolásból.

Hogy egyébként még csak a látszatát is kerüljem a felesleges kukacoskodásnak, hadd térjek át arra, ha már itt azt írják, hogy a tulajdonos és a kezelő a két állam 50-50 százalékos arányban, hogy a Tiszabecs-Tiszaújlak-határátkelőhely helyzetéről ejtsek néhány szót, ugyanis a Tiszabecs-Tiszaújlak-határát­kelő­he­lyen lévő, egyébként jelenleg elvileg az ukrán oldalon lévő határhíd katasztrofális állapotban van, tisztelt államtitkár úr, talán egy második világháborús bombázás után is szebben nézhetett ki, mint most. Valahogy az az érzése az embernek, mint ha valahol Bukarest és Tirana között egy negyedrangú vagy ötödrangú úton közlekedne: tankcsapdányi kátyúk, ahogy mifelénk szokták mondani, olyan kátyúk, hogy a koca belefialna úgy, hogy észre se vennék a malacokat, katasztrofális állapotban van a híd vasszerkezete, és nem lepődnék meg, ha egy statikai vizsgálat azt eredményezné, hogy akár hosszabb vagy rövidebb időre le kellene zárni, és egyébként ezzel gyakorlatilag rövidebb vagy hosszabb időre megszűnne a határátkelés lehetősége.

(Dr. Szűcs Lajos elfoglalja helyét
a jegyzői székben.)

Úgyhogy ha már az olyan ritka alkalmak egyike van, hogy pontosan ilyen kérdésekről is tudunk szót váltani itt az Országgyűlésben, akkor érdemes lenne erre odafigyelni, mert egyébként a közúti megközelítése sem egyszerű ennek a határátkelőhelynek, tehát itt a közúti szakasz is bizony igen-igen siralmas állapotban van, konkrétan, mondjuk, Sonkád település után. Tehát amikor tízmilliárdokat költenek el útfelújításra, akkor talán egy ilyen fontos, kiemelt határátkelőhely megközelítését a Sonkád utáni meg a Tiszabecs belterületi szakaszon érdemes lenne figyelembe venni, és érdemes lenne ott is az utat megfe­lelő állapotba hozni.

Külön felhívnám arra a Fejlesztési Minisztérium figyelmét, hogy fektessenek arra nagyobb hangsúlyt, és nézzenek alaposan utána, hogy konkrétan ez a határhíd jelenleg milyen állapotban van, ki ezért a felelős, kinek a hanyagsága vezetett idáig, mert egyébként a forgalom óriási, és nemcsak a személygépjármű-forgalom, hanem a gyalogosok és a kerékpárosok is nagy számban igénybe veszik, ráadásul nagyon komoly munkaerő áramlik át Kárpátaljáról a csonkaország felé, és ahogy elnézzük, itt a különböző hirdetésekkel gyakorlatilag csalogatják ide jobb esetben az ottani magyar, rosszabb esetben a belső ukrajnai ukrán munkaerőt döntően mezőgazdasági idénymunkára.

Azért ennek további jelentősége lesz, és egyre fog növekedni ez a forgalom, egyre növekszik majd a leterheltsége ennek a határátkelőhelynek, tehát egyáltalán nem lényegtelen az, hogy megfelelő állapotba hozzuk a közutakat, és egyébként a határhidat is. Mint ahogy mondtam, siralmas, ha az államtitkár úr megnézné, valószínűleg ugyanez lenne a véleménye, úgyhogy legyen szíves ennek nagyon sürgősen utánanézni.

Itt ugyanezzel a határátkelőhellyel kapcsolatban felmerül egy másik kérdéssorozat. Ha átlépünk csonkahonból Kárpátaljára, akkor a teherforgalom érdekében elkészített vagy készülőben lévő létesítmények torzói láthatóak. Ezt az építőipari kivitelezést a kárpátaljai vagy ha úgy tetszik, az ukrán oldalon hosszú évekkel ezelőtt elkezdték, láthatóan ez félbemaradt, viszont ez, ha jól számolom, két héttel ezelőtt emlékeim alapján, hat-nyolc vagy tíz sávon is lehetővé tenné egyébként a teherforgalmat vagy a kamionforgalmat, viszont ez a kivitelezés egyelőre megállt.

Hozzáteszem, hogy mondjuk, a méltán híres Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei mezőgazdasági termékek Kárpátalja, Ukrajna vagy Oroszország felé történő szállítása érdekében kiemelt jelentőségű lenne, hogy a kamionforgalom meginduljon vagy a teherforgalom meginduljon, de amíg az M49-es gyorsforgalmi elkerülő utat nem méltóztatnak megépíteni, addig meg jobb, ha mégsem indul meg, mert ez egyébként a határátkelőhelytől Fehérgyarmatig ‑ kérdezzék meg Tilki Attila képviselőtársukat, most sajnos nincs itt, ha nem hisznek nekem ‑, aztán Tunyogmatolcs, Győrtelek, Kocsord, Mátészalka belterületi úthálózatát tökéletesen tönkreteszi.

(13.30)

Mivel az M49-es gyorsforgalmi utat immár 15-20 éve csak ígérgetik ennek a környéknek, amelynek az állampolgárait mind az MSZP-SZDSZ-, mind pedig a Fidesz-kormányok hatodrangú vagy tizedrangú állampolgároknak tekintik, mert amikor komoly infrastrukturális fejlesztésre kerülne a sor, ez a szegény térség mindig hátrakerül, mert nincsenek erős érdekérvényesítő képességgel rendelkező kormánypárti képviselői, mindig ennek a levét itta meg ez a környék, ezért most úgy tűnik, hogy ha ez a kamionforgalom vagy teherforgalom megindulna, talán rövid vagy középtávon nagyon komoly hátrányai lennének egész egyszerűen.

Mert a felsorolt települések, és jó sok településről beszélünk, államtitkár úr, legalább 8-10 településről ezen a szakaszon, közte Szabolcs megye Kisvárdával holtversenyben második legnagyobb városáról, Mátészalkáról, addig azt mondom, hogy jobb is, ha ezzel egy kicsit várunk. Ez nagyon szorosan összefügg a közúthálózat fejlesztésével, mert ha az M3-as autópálya Őrtől Csengerig terjedő szakasza vagy Csengersimáig terjedő szakasza, ami pedig már a magyar-román partnerséget érinti, nem épül meg, addig egy idő előtt a Tiszabecs-Tiszaújlak határát­kelőhelyen megengedett, innen átengedett vagy a környékre, úgy mondom inkább, ráengedett teherforgalom totálisan tönkreteszi ezt a környéket. Meg kell nézni, hogy döntően Győrtelek utolsó néhány százméternyi közúthálózata meg egyébként Kocsord meg Mátészalka belterületi úthálózata hogy néz ki, és ha egyébként még a Csengersima, tehát a Partium felől érkező forgalom mellett meg fogja terhelni a Tiszabecs-Tiszaújlak felől érkező személyforgalmon kívül a tehergépjármű-forgalom, akkor az lesz a kegyelemdöfés ennek a környéknek. Szinte minden hónapban történnek vagy halálos kimenetelű, vagy több életveszélyes sérülést okozó balesetek, vagy életveszélyes sérülést eredményező vagy ilyen kimenetelű balesetek. Az utak nyomvályúsak, keskenyek, életveszélyesek, a belterületi ingatlanok katasztrofális állapotban vannak, és ha a Tiszabecs felőli kamionforgalom megindul, akkor elképzelhetetlen, hogy hogyan fogják ezek a települések elviselni a már 2010-es mérések szerint is 16 ezer gépjármű/nap forgalmat.

Úgyhogy én nagyon nyomatékosan felhívnám arra a figyelmüket, hogy ha a közeljövőben van esély arra egyébként, ami mezőgazdasági-kereskedelmi szempontból viszont előnyös lenne, hogy megindulna ez a teherforgalom, vagy az ukrán fél, akár magyar segítséggel, akár uniós támogatással, valahogy befejezné ezt a kivitelezést, aminek, megint mondom, lenne gazdasági észszerűsége és létjogosultsága, akkor ezt csak úgy tegyék, hogy összehangolják az előbb említett M49-es gyorsforgalmi út kivitelezésével, és az ehhez szükséges pénzeket ne Közép-Magyarországra meg ne Nyugat-Magyarországra vigyék el megint, mert éppen az ottani képviselőik az erősebb farkasok a falkában, és elviszik ezeket a forrásokat, hanem akkor ezt legyenek szívesek összehangolni a szatmári és a szabolcsi térség fejlesztése érdekében, meg egyébként a beregi térség fejlesztése érdekében is.

Persze ez azoknak fáj jobban, akik ott laknak, akik megtapasztalják ezeket az áldatlan állapotokat, és akik azt látják, hogy sokszor nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal, mert bármennyire is örülnénk annak, ha a mezőgazdasági termékeinket végre el tudnánk vinni kelet felé, hiszen ez igazi megmenekülés lenne a magyarországi felvásárló maffiától ‑ mert csak így tudom nevezni a felvásárlók egy jelentős részét, tisztelet a kivételnek persze ‑, annyira katasztrófa lenne ez a közlekedésbiztonságnak, az úthálózatnak meg a belterületi ingatlanok állapotának.

Úgyhogy én az államtitkári viszonválaszban kérnék erre egy visszajelzést, vagy ha esetleg most nem áll minden információ rendelkezésre, akkor borzasztóan megtisztelve érezném magam, ha záros határidőn belül erről tudnánk érdemben tárgyalni, és szóban vagy írásban megnyugtató és valós tartalmú válaszokat kapnék, hogy hogy áll ez a teherforgalmi kivitelezés, hogy hogy áll a határátkelőhely felújítása, mi a helyzet a határhíddal, és mikor lesz valami végre a sokszor belebegtetett, de mindig-mindig arrébb tolt M49-es gyorsforgalmi út kivitelezésével.

Hiszen ez egyébként azért is kulcsfontosságú, egyáltalán nem egy marginális kérdés, amiről beszélek, hiszen ha azt nézzük, hogy az M3-as most lenn van Nyírmada, Vásárosnamény környékén, és az M49-esen be tudnánk csatlakozni akár a Partium, akár Kárpátalja felé, akkor ezeket a térségeket, egyébként a csonkahonban lévő településeket és az elcsatolt területeken lévő településeket, térségeket is be tudnánk kapcsolni Nyugat-Európa vérkeringésébe. Tehát stratégiai jellegű kérdésekről beszélek, csak egyelőre úgy tűnik, hogy nem tudjuk, hogy miért van második világháború utáni állapotokban a határhíd Tiszaújlaknál, nem tudjuk, hogy a kárpátaljai vagy az ukrán oldalon mikor fejezik be ezt a megkezdett kivitelezést. Egyébként elég előrehaladott állapotban van, tehát elég nagy mennyiségű, nagymértékű felépítményt láthatunk a határnak a túlsó oldalán, és ez mikor tud összhangba kerülni a már az előbb említett közúti beruházással.

Úgyhogy amellett, hogy természetesen támogatjuk ezt a javaslatot, ezekre az égető kérdésekre szeretnék választ kapni, és nagyon remélem, hogy a Fidesz, illetve a KDNP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei képviselőinek is ennyire fáj meg ennyire fontos, hogy ezek a kivitelezések megvalósuljanak, mert egyébként ott tartunk vagy még ott se tartunk, mint 2010 előtt.

És aztán rám végképp nem jellemző meg általában a Jobbikra nem jellemző, hogy az MSZP irányába elfogultak lennénk, de a nagyon kevés alkalmak egyike, amikor mégiscsak dicsérőleg kell szólni, talán az egyetlen alkalom a 2010 előtti időszakról, a korrektség ezt megkívánja, tisztelt képviselőtársaim, ugyanis legjobb tudomásom szerint 2010 tavaszán önök úgy vették át például ezt a projektet, hogy ha nem rondít bele valaki a ventilátor normális működésébe, hogy finom legyek, akkor ennek az M49-esnek 2013-2014-re már Ököritófülpösig meg kellett volna épülni. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ez tényleg így van!) Ez tényleg így volt.

Az MSZP akkor országos listán bekerült képvi­selője egyébként többet tett ezért, mint az önök nagyon híres egyéni képviselői, akik nagyon el vannak ájulva maguktól, hogy egyéni képviselők, merthogy őket nem a logó miatt választották, hanem kiváló, személyes, egyéni minőségük miatt, de hadd ne mondjam, hogy mit tettek: semmit nem tettek annak érdekében, hogy ez a projekt megvalósuljon. És ez az igazi szégyen, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy országos listáról bekerült MSZP-s képviselő úgy adja át a ciklusát, hogy egyébként egy 15 éves mulasztást egyenesbe hoz, és gyakorlatilag olyan jól állnak az előkészítések, a hatástanulmányok, a tervezés, az engedélyeztetés, hogy ennek az M49-esnek gyakorlatilag körülbelül az 50 százaléka meg is épülhetne egy ütemben, egy szuszra, egy lendülettel, és aztán 2010 tavaszán megint kiéneklik ennek a szegény és sokkal jobb sorsra hivatott környéknek a szájából a sajtot, tehát áthúzzák az egészet, és talán most 2020-ig meg sem fog kezdődni ez a kivitelezés.

Úgyhogy nyugodtan vegyék magukra, ha ezt ilyen értelemben sértésnek gondolják, mert nagyon komoly kritikát fogalmaztam most meg. Én tudom, hogy ezért nem az államtitkár úr a felelős, tudom, hogy akkor még nem volt döntéshozó helyzetben, nem is az ön számlájára vagy az ön rovására írom ezt, de azért érdemes ezeken az összefüggéseken elgondolkodni akkor, amikor egyesek itt egyéni képviselői teljesítményükről méltóztatnak papolni. Most sem veszik a fáradságot egyébként, hogy itt legyenek ennek a napirendi pontnak a tárgyalásánál, pedig nem kora délelőtt van, meg nem késő este vagy késő éjszaka, nyugodtan itt tartózkodhatnának, a becsület meg a kötelezettség ezt megkívánná.

Úgyhogy mindezekre a kérdésekre, erre a kérdéssorra kérnék most vagy záros határidőn belül pontos, precíz válaszokat az államtitkár úrtól. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage