VARGA GÁBOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter úr, köszönöm szépen. A kérdésem arra irányult, hogy miben mesterkednek a szocialisták. (Dr. Bárándy Gergely: Miért nem minket kérdezel?) Megköszönve azokat a lehetőségeket, amelyeket ez a törvényjavaslat, amit a múlt héten tárgyaltunk, lehetővé tesz mind a kormánybiztos számára, mind pedig a törvényjavaslatba foglaltak szerint, amely szerint szeretnénk ezt az értéket, ha már 220 éven keresztül meg tudtuk őrizni, a késő jövő számára is meg tudjuk őrizni. Ezek a lehetőségek és biztosítékok szerepelnek majd a törvényjavaslatban.

Megköszönve miniszter úrnak, hogy kielégítő választ adott erre az elhangzott kérdésre, azért továbbra is fel szeretném hívni a figyelmét Kövér László sokat idézett mondatára, hogy szocialista kutyából soha nem lesz szocialista (sic!) szalonna. (Közbeszólás: Nem így van!) Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban. ‑ Dr. Józsa István: De szép volt!)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage