PÓCS JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kérem, engedjék meg, hogy már csak azért se menjek el Lukács György képviselő úrnak egy megnyilvánulása mellett, mert tudja, Lukács képviselő úr, az a megye, ahonnan mi mind a ketten jöttünk, ott van egy olyan mondás is, hogy rendes ember nem piszkít a saját fészkébe. Képviselő úr, az elég szégyen, hogy ön eljön Jász-Nagykun-Szolnok megyéből, és bűnösnek kiáltja ki az összes gazdálkodót, azokat a gazdálkodókat, akik tisztességesen végigdolgozták az életüket, akik már akkor kérges kézzel az eke szarvát fogták, amikor ön még meg sem született. Képviselő úr, az önök tekintetében bűnös, aki végigdolgozta az életét, aki munkahelyet teremtett, aki adót fizetett?
Képviselő úr, önök fizikai erőszakot alkalmaztak, amikor a földtörvény kapcsán elfoglalták az elnöki pulpitust, most azt hirdetik, hogy fizikai erőszakkal a kormányhivatalokat fogják elfoglalni. Képviselő úr, én azt kérem öntől, hogy majd amikor a Szolnok Megyei Kormányhivatalt elfoglalják, és ön is ott lesz, akkor legyen bátor, azoknak a gazdálkodóknak, akiknek ön a fia lehetne, nézzen a szemébe. Köszönöm, elnök úr. (Közbeszólások a Jobbik soraiból. ‑ Dr. Lukács László György: Ott leszek, gyere el te is! ‑ Taps a kormánypártok soraiban.)