Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! El kell hogy mondjuk, hogy nem sokban tudunk eltérni attól, amit még a vita általános szakaszában fogalmaztunk meg, hiszen azt látjuk, hogy a módosító indítványok közül, amelyek benyújtásra kerültek, három végül is nyelvhelyességi, illetve helyesírási pontosítást tartalmaz. Egy esetben alakulhatna ki, ott sem nagyobb szakmai vita, hanem érintőleges, az ügyben, hogy amikor az érintett vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyében van bejegyezve, akkor mi történik. Ez esetben is illene elősegíteni azt, hogy a tárgyalás, megegyezés minél hamarabb és minél könnyebben létrejöjjön, de hozzá kell tennünk, hogy tulajdonképpen egy EU-implementációs kísérletsorozat végén, amiről itt szó van, a békéltető testületek tevékenységének amúgy jogos támogatása végén mégiscsak azt látjuk, hogy az alapkérdések nem kerülnek tisztázásra, miszerint ezek a békéltető testületek hogyan, miből, milyen forrásnövekmény mentén lesznek képesek hatékonyabban teljesíteni a rájuk kiszabott feladatokat, mint korábban volt tapasztalható.

Azt is látnunk kell, hogy ezzel a szankcióval való fenyegetés vagy fenyegetettség önmagában még sok, a szürkegazdaság szélén mocorgó vállalkozást nem fog rábírni a megegyezésre, másokat nyilvánvalóan fog. Tehát alapvetően jó irányba indul el a kezdeményezés, ezt ne vitassuk.

Azt látjuk ugyanakkor, hogy a teljes fogyasztóvédelmi terület háttérbe szorítása figyelhető meg ebben a kormányzati ciklusban.

(16.10)

Nem először ismételjük el, hogy az előző négyéves periódusban önálló bizottsága volt ennek a területnek. A Fogyasztóvédelmi bizottság egy új plénumhoz képest mindenképpen jól működött, voltak szakmai meghallgatásai, voltak olyan ajánlásai, amelyek amúgy visszaköszönnek egyes jobban sikerült törvényjavaslatokban is. Most azt látjuk, hogy mióta ez a terület beolvasztásra került a Gazdasági bizottságba, viszonylag kevés fogyasztóvédelmi jellegű törvényjavaslat, módosítás, határozati javaslat kerül elénk, pedig azt is figyelembe kell vennünk, hogy a beavatkozásra érdemes területek száma enyhén szólva megnőtt, elég csak a fogyasztói csoportokat említenünk, ahol lehet, hogy újakat már nem lehet létrehozni, de a korábbiak még mindig a továbbiakban is kifoszthatják a magyar állampolgárokat.

Elég csak az idősek rendszerszintű átverésére, az úgynevezett termékbemutatókra gondolnunk, ahol bár a jelzéseinket már vette a kormányzat, tehát néminemű beavatkozási kísérlet történt, de azért még mindig ott tartunk, hogy a Jobbik budapesti képviselőinek kellett személyesen kiszállniuk több ilyen úgynevezett termékbemutatóra, értesíteni a hatóságokat, és megállítani azt a szabad rablást, ami ott folyik, idős emberek, ártatlan emberek kifosztását, átverését. Tehát amíg ezt egy fővárosi ellenzéki képviselőnek kell valamilyen úton-módon megakadályozni, addig ‑ azt hiszem ‑ elmondható, hogy a felügyeleti rendszer még nincs rendbe téve teljesen, és ez az amúgy teljesen fölösleges intézmény, mint az időseket átverő termékbemutatók legalizált szisztémája legalábbis megkérdőjelezhető, be kellene avatkozniuk.

Beszélhetnénk nagyon sokáig most a tisztességes versenyről is, hogy ez mennyiben valósul meg Magyarországon, különféle állami transzferek mennyiben torzítják magát a versenyt, állításom szerint nagymértékben. Hogy egyetlen példát említsek: az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díj esetében megfigyelhető az, hogy külföldi vállalkozások, amelyekre elvileg kiszabta a jogalkotó ezt az adótípust, ügyes portfóliórendezéssel ‑ tehát a cégbirodalmuk ügyes leszeletelésével és szétdarabolásával ‑ majdnem hogy tökéletesen el tudják kerülni ezt az adófajtát, amelynek célja pedig az lenne, hogy a közteherviselésbe vonja be az érintett vállalkozásokat, amelynek nyomait nem látjuk.

Azt is látjuk, hogy miközben a békéltető testületek kötelesek fenntartani internetes honlapot meghatározott adattartalommal, egyebekkel, nagyon jó irányba indulunk el, egy olyan irányba, ami végre ezt a XX. századi törvényhozási színvonalat, már ami az információtechnológiát és fogyasztóvédelmi ügyeket illeti, egy kicsit elmozdítja a XXI. század felé. Azt szeretnénk még látni, hogy milyen erőforrástömeget kapnak a békéltető testületek ehhez. Tehát ez az intézményrendszer milyen típusú pluszforrásokból gazdálkodhat, és az egész széles körben vett fogyasztóvédelem területe mégiscsak hogyan részesül legalább azokból a bevételekből, amit fogyasztóvédelmi visszaélésekből szed be a magyar állam, vagy a felügyeleti rendszeren keresztül csorognak be ilyen pénzek a költségvetésbe. Mi azt mondjuk, hogy ha ezen bejövő pénzeknek csak 10 százalékát ezen rendszer javítására fordítanák, akkor nagyon hatékonyan elejét lehetne venni a későbbi visszaélésnek, visszaélés-sorozatoknak, de sem a költségvetésben nem láttuk ennek érdemi nyomát ‑ benyújtott módosító javaslataink ellenére, hiszen lesöpörték azokat ‑, sem pedig a kormányzati cselekvésben nem látszik annak nyoma, hogy ilyen nagyságrendű összegtömeggel támogatnák meg a fogyasztóvédelem területét, ezen belül pedig a békéltető testületek tevékenységét. Márpedig elvárható lenne, hogy ne csak új feladatokat szabjon meg a jogalkotó számukra, hanem az ehhez szükséges forrásokat is rendelje ide.

Éppen ezért összefoglalva elmondhatom, hogy támogatható az, ami előttünk fekszik, bár csak részterületeket rendez; nagyon fájdalmas az, hogy nemcsak Budapest és nemcsak magyar ötletek mentén rendezi ezeket, hanem bizony itt azért külső kényszer is van ebben a rendszerben; és elmondható, hogy nagyon sok egyéb területen kellene beavatkozni. Tehát arra biztatom, arra ösztökélem a kormányzatot, hogy a közeljövőben számos fogyasztóvédelmi típusú kezdeményezéssel álljon elénk.

Mi a magunk részéről partnerek leszünk minden jobbító módosító javaslat keresztülvitelében. De ehhez önök is kellenek, az kell, hogy a fogyasztóvédelmi terület ne legyen ennyire elhanyagolva, legalább azt a figyelmet szenteljék neki, mint az előző négyéves saját ciklusukban. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiból.)