TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Mint mindannyian tudják, 1992 óta minden július 1-je a magyar egészségügy napja. Ez a nap Semmelweis Ignác nevét viseli, és arra szolgál, hogy kifejezzük megbecsülésünket és tiszteletünket az egészségügyben dolgozók iránt. 2010 óta Réthelyi Miklós miniszter úr javaslatára ez munkaszüneti nap az egészségügyben dolgozók számára, még akkor is, ha tudjuk, hogy ennek inkább csak szimbolikus jelentősége van, hiszen ezen a napon is ügyelnek, ezen a napon is gyógyítanak, és ezen a napon is megpróbálnak bennünket egészségben tartani.

Ha valamiről meg kell emlékezni ennek a napnak a kapcsán, az most az egészségügy különösen nehéz helyzete. Különösen nehéz ez a helyzet, mert számtalan gond, probléma és teher nehezedik az egészségügyre és az egészségügyben dolgozók vállaira, akik hivatástudatból, munkájuk szeretete okán, a betegek tisztelete okán végzik a munkájukat, néha nagyon méltatlan körülmények között.

A Semmelweis-nap szól tehát nekik, de nem szól azoknak, akik már nincsenek itt, akik valahol Európában keresik a boldogulást orvosként vagy szakdolgozóként. A Semmelweis-nap nem szól nekik, de értük szólhat. Értük szólhatna akkor, ha azt mondanánk, hogy gyertek haza, mert van miért. Az elvándorlás nem csökken, és nagyon sokan mérlegelik azt, hogy vajon a méltatlan körülmények és a lehetetlen bérezés miatt máshol keressék a megélhetést és máshol keressék a boldogulást.

A Semmelweis-nap okán beszélnünk kell arról, hogy ebben az egészségügyi rendszerben, amelyben mi is gyógyulunk vagy megpróbálunk egészségben maradni, létezik a hálapénz rendszere, ami megrontja a viszonyt orvos és orvos, orvos és beteg, orvos és szakdolgozó között, méltatlan körülményeket teremtve. Tudom, a kormányzati többség már visszaszívta azt a kezdeményezést, hogy a hálapénz legyen legális, mégsem lehet nem szólni arról a jelenleg létező gyakorlatról, amelyben orvos és orvos között rossz a viszony, mert az egyik kap, a másik pedig nem; orvos és szakdolgozó között rossz a viszony, mert az egyik többet kap, a másik meg nem; orvos és beteg között, mert a beteg úgy gondolja, hogy meg kell vásárolni a jobb ellátást vagy a jobb ellátás érzetét. És persze, minden egészségügyben dolgozó érzi a pénztelenséget, a lehetetlen körülményeket és azt, hogy kórházban vagy intézményben, járóbeteg-ellátásban vagy máshol lehetetlen körülmények között dolgoznak azok, akik őket gyógyítani akarják.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem segít, ha csak azt mondjuk, hogy némi pénzzel akarunk javítani a helyzetükön. Az egészségügyben dolgozók 50 százalékos bérfejlesztést és belátható időn belül 100 százalékot követelnek; támogatható ez a követelés. Azt mondják, nagyjából 100-120 milliárd kellene most rögtön az egészségügyre, hogy működőképes legyen a rendszer; igen, ez támogatható követelés, és azt gondolom, olimpiai álmok és kongó stadionok árnyékában még inkább támogatható ez a követelés, hiszen ezeket ők is látják.

Amikor arról beszélünk, hogy koncepciók kellenének, akkor megerősítem újfent, hogy az MSZP úgy gondolja, az egészségügy nemzeti ügy, azon kevés ügyek egyike, amit nem lehet négyévente vagy nyolcévente ide-oda rángatva megpróbálni kormányozni. Meg kellene állapodni a szakmával, a képviseletekkel, és meg kellene állapodni a politikának magának is, hogy merre tartson ez az egyébként mondottan ingyenes, valójában nem, szolidaritáson alapuló, de a szolidaritás hiányától szenvedő rendszer. Ez nemzeti ügy, amiből nagyon kevés van; az oktatást, mondjuk, a nyugdíjrendszert tudnám ebbe a körbe sorolni. Hát akkor mi akadályozza meg a kormányzatot abban, hogy a mozaikkormányzás, az elpottyantott ötletek, a becsempészett és tartalmatlan, majd később kormányrendeletekkel kitöltött törvényjavaslatok helyett legyen koncepció? A parlament előtt jelenleg is van olyan törvény, amelynek nincs tartalma; vannak ugyan elvei, de nem tudjuk, mi lesz belőle.

Ezért tehát, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt Ház, azt gondolom, a Semmelweis-nap kapcsán időszerű lenne arról beszélni, hogy ha nemzeti ügy, akkor cselekedjünk érte közösen. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)