FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Három héttel ezelőtti napirend utáni felszólalásomban a második világháború után Felvidékről csonka országba kitelepített magyarok tízezreiről emlékeztem meg. Az ő megpróbáltatásaikhoz szorosan kapcsolódik a Magyarországról kiűzött németek emléke is. Már csak azért is szeretném összekapcsolni a két tragikus eseményt, mert a betelepített felvidéki magyarokat sok esetben azoknak a sváb családoknak a házaikba költöztették, akiket a kommunisták ezt megelőzően üldöztek el Németországba. Így volt ez a Bács-Kiskun megyei Hajóson és Császártöltésen is, ahol a történtek ellenére még a mai napig több ezer német ajkú polgártársunk él.

A Kárpát-medencében már ezer éve is éltek német ajkúak, de egy részüket a török kiűzése után, a XVII-XVIII. században telepítették be, a háború következtében megfogyatkozó népesség és munkaerő pótlására. Megítélésük mindvégig sokkal jobb volt a többi kisebbségénél, és ez mindmáig elmondható. A magyar-sváb együttélés a mindennapokban tehát jól működőnek volt mondható, melynek aztán a XX. század viharos történelme vetett véget. 1946. január 19-én Budaörsön kezdődött meg a magyarországi német közösség kitelepítése. A háború végére az országban élő svábokat Hitler szálláscsinálóinak tekintették, a Harmadik Birodalom tetteiért belőlük csináltak bűnbakot, kollektíven itt tették felelőssé a német kisebbség egészét. A kiadott rendelet szerint köteles volt Németországba kitelepülni az a magyar állampolgár, aki a legutolsó népszámlálás alkalmával német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallotta magát, aki magyarosított nevét visszanémetesítette, aki a Volksbund vagy az SS tagja volt.

A hivatalos adatok szerint 1946-1948 között 185 ezer hazai németet fosztottak meg ily módon állampolgárságától, és üldözték el a háború által pusztított, romokban heverő, megszállt Németországba. Persze, ekkor még nem vették figyelembe azt az elvet, hogy a népszámláláson történő adatszolgáltatásnak nem lehet semmilyen következménye az érintettekre nézve. Mentességet csak azok kaptak, akik igazolni tudták, hogy hűségesek maradtak a magyar nemzethez a nehéz időkben, hogy üldözték őket azért, mert magyarnak vallották magukat. Jellemző, hogy a rendelet eleve 10 százalékban maximalizálta a mentesíthetők létszámát.

A kitelepítésről szóló rendelethez kapcsolt végrehajtási utasítások azt is szabályozták, hogy a kitelepített svábok minden tulajdona a magyar államra száll. Erre azért volt szükség, mert a magyar kormány tervei szerint a Csehszlovákiából érkező magyarokat és a földosztásból kimaradt alföldi szegényparasztokat kívánták betelepíteni a svábok üresen maradt házaiba.

Egy gondolatmenet erejéig kitérnék arra is, hogy a már akkor is az emberi jogok és a nemzeti önrendelkezés támogatóinak szerepében tetszelgő nagyhatalmak a háborút követő potsdami konferencián hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország kitelepítheti német nemzetiségű állampolgárait. Erről kevés szó esik, hiszen mint tudjuk, a történelmet a győztesek írják, így ezeket az apróságokat nem részletezi a háború utáni történetírás.

Összességében elmondható, hogy a háború alatti vándorlásokkal együtt a magyarországi németség kevesebb mint felére csökkent, alapvetően megváltoztatva ezzel a Dunántúl etnikai színezetét és felgyorsítva a maradék németség beolvadását. A magyarországi németek összesen 640 ezer holdnyi földbirtokából a földosztás és a kitelepítések során 500 ezer hold földet vettek el. Ezeket túlnyomórészt az országon belül áttelepülő gazdáknak, kisebb részben a Csehszlovákiából menekülő magyaroknak adták. 60 400 házból 15 650 maradt a svábok tulajdonában.

A nagyszámú német ajkú közösségből származott, illetve német felmenőkkel bírt mások mellett: Puskás Ferenc, Gundel János, Hauszmann Alajos, Hild József, Kitaibel Pál, Semmelweis Ignác, Munkácsy Mihály, Herczeg Ferenc, Liszt Ferenc vagy éppen Ybl Miklós, és még sorolhatnám a neveket. Rajtuk kívül is sok olyan alakja volt történelmünknek, közéletünknek, akik büszke német identitásuk mellett magyar önazonossággal is bírtak, és a közös haza jólétének érdekében tevékenykedtek.

Emlékezzünk hát tisztelettel egykori német polgártársainkra, akik a társadalom hasznos tagjaiként több száz évig köztünk éltek. Segítsük őket kultúrájuk megtartásában, hagyományaik ápolásában, hiszen ezzel is hazánkat, Magyarországot erősítjük. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiból.)