Ennek alapján felkérem Bana Tibor és Demeter Márta korjegyzőket, hogy legyenek most segítségemre az ülés vezetésében. (Bana Tibor és Demeter Márta elfoglalják jegyzői széküket.)

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Képviselőtársaim! Kedves Vendégeink! Az elmúlt sok év tapasztalata és hagyománya alapján a korelnöknek lehetősége van arra, hogy szóljon a Házhoz, hogy gondolatait itt megossza önökkel, képviselőtársaimmal s ezen keresztül az egész országgal. Ugyanakkor azt is világosan tudni kell és le kell szögezni, hogy a korelnök köszöntője nem lehet programbeszéd, a korelnök köszöntője nem több annál, mint egy megválasztott képviselő gondolatai, vágyai, elképzelései múltról, jelenről és jövőről, amelyet csak azért mondhat el, mert Isten kiváló kegyelménél fogva ő bizonyult a legidősebbnek.

Tisztelt Ház! 1990 óta minden első ülése a parlamentnek ünnepi és ünnepélyes volt.

(10.30)

Valamennyien megadtuk, megadták elődeink az ünnepélyes voltát ezeknek az üléseknek, mert ez nem a mi ünnepünk, nem a képviselők ünnepe, hanem a magyar demokrácia ünnepe. Ez annak a népnek az ünnepe, amely megválasztotta ezt a Házat, megadta a bizalmát, és el is várja, hogy a bizalmának alapján teljesüljenek az ő reményei és vágyai.

Az 1990-et követő kormányváltások rendszeresen nem voltak többek, mint egyik kormány váltotta a másikat, és nagyjából-egészében folytatta azt a korábbi politikát, amelyet ugyan egyszer-egyszer bal-, másszor jobboldalinak neveztek, de lényegi változást az ország sorsában nem hozott.

1998 volt az első olyan pillanat, amikor egy - akkor még nagyon fiatal - miniszterelnök azt találta mondani, hogy több mint kormányváltás, ami most következik. Hogy ennek nem lett igazán folytatása, az a 2002-es választáson múlott. Az ezt követő évek azonban az egész világon, Európában és különösen itt, Magyarországon olyan súlyos válságot robbantottak ki, amely egyértelművé tette, hogy 2010-et követően Magyarországon ugyanazt nem lehet folytatni, amit korábban a kormányok folytattak. A 2010-es választás előtt egyértelmű volt az üzenet: Magyarországnak új utat kell keresni, olyan új utat, amely elsősorban magyar, de amely illeszkedik az európai közösséghez, amely illeszkedik az európai népek nagy családjához. Ezt az utat 2010-től 2014-ig nehezen, sokszor, azt kell mondanom, sokfajta gonddal és bajjal úgy jártuk végig, hogy a négy évet sikeresnek mondhatjuk. Nem én mondom sikeresnek, tisztelt Ház, hiszen sokan hangoztatták a választás előtt és alatt, hogy ez a szavazás, ez a választás népszavazás lesz - népszavazás arról, hogy vajon jó úton haladt-e Magyarország az elmúlt négy évben, azt az utat választotta-e, amely az elkövetkezendő időkben Magyarországnak tud új erőt, új energiát, új lehetőséget biztosítani.

Ahogyan a köztársasági elnök úr mondta: a választások tisztán, demokratikusan lefolytatásra kerültek, és a nép - az, amelynél fenségesebb a politikában nem létezik - egyértelműen állást foglalt: világosan állást foglalt a folytatás mellett.

Ugyanakkor, tisztelt Ház, azt hiszem, valamennyien tudjuk, és azt gondolom, nemcsak én gondolom ezt így, hogy nem ugyanúgy folytatjuk, azt az utat folytatjuk, de most sok mindenben, amiben esetleg az idő rövidsége, esetleg éppen a gyorsaság miatt, amelyre a Ház rákényszerült azért, hogy meg tudjunk az idő kihívásainak felelni, hibáztunk, azokat a hibákat most helyre fogjuk hozni. Erre is bizalmat kaptunk. Bizalmat kaptunk arra is, hogy azokat az, azt kell mondanom, talán túl gyorsan hozott törvényeket, amelyekbe mindig becsúszhatnak hibák, ki tudjuk javítani, azokat helyes útra tudjuk terelni. De az alapvető irányunk, az alapvető célunk nem lehet más, mint Magyarország megújításának folytatása.

Én ma itt nemcsak korelnökként szólok, tisztelt Ház, hanem egy egyesek szerint már kiveszőfélben lévő magyar fajtának, a kisgazdának a képviselőjeként is. Azért tartom ezt szükségesnek elmondani, mert az én nézetem szerint az elkövetkezendő négy év nagymértékben szól arról, hogy mit tudunk adni, mit tudunk változtatni a magyar vidék életében.

Azt világosan látnunk kell, hogy két nagyon fájdalmas dolog van ebben az országban. Az egyik a demográfiai helyzetünk. Így örököltük, így van nagyon hosszú ideje, hiszen már Kodolányi János néphalálról beszélt. Nem ott tartunk, hála a Jóistennek, rettentő sokat tettünk az elmúlt négy évben, erőnkön fölül próbáltunk segíteni azon, hogy megszülessenek a magyar gyermekek, de meggyőződésem szerint még ennél is többet kell tennünk. Egyértelmű az én álláspontom szerint, hogy a magyar nők akarnak gyermeket, a magyar nők szeretik a családot, és családot akarnak, mindent megelőzően, még a karriert megelőzően is. Nekünk azonban azt kell biztosítani, hogy ne lemondással, ne egyfajta karrierfeladással, hanem a pálya folytatásának lehetőségével, mindenkor a jövő építésének a lehetőségével tudjanak gyermeket vállalni.

A másik, azt gondolom, nagyon nagy fájdalma ennek az országnak, és nem árt, ha ezt is most számba vesszük, hogy a magyar vidéknek bizonyos részein bizony nagy szegénység van. És ebben a pillanatban, azt kell mondanom, szeretnék hivatkozni nemcsak a mi, a keresztények, hanem az egész világ élő lelkiismeretére, Ferenc pápára. Ferenc pápa azokat az intelmeket nemcsak a keresztényekhez, hanem a világ minden népéhez intézte, amelyeknek az a lényege, hogy minden társadalomnak kötelessége, szent kötelessége azokat a társadalmi rétegeket segíteni, támogatni, amelyek ma a nyomor és az ellehetetlenülés szélén állnak.

Az elmúlt négy év arról szólt - és én ebben hiszek, hogy ezt kell folytatni -, hogy tanulás és munka. Meggyőződésem, hogy amikor folytatásról beszélünk, ezt kell folytatni: biztosítani kell a tanulás lehetőségét, és biztosítani kell a munka lehetőségét. Ehhez azonban a magyar vidéken igen jelentős változások szükségesek. El kell tudnunk érni, hogy az a négyéves fejlődés, amely az agráriumban végbement, elérje azt is, hogy egyre több munkahely legyen, hogy egyre többen jussanak munkához, és egyre többen vallhassák azt, hogy ők már földmívesek.

Tisztelt Ház! A mai napon szilárd meggyőződésem szerint elindulunk egy olyan folytatás mentén, amely ennek az országnak a föllendülést, egy jobblétet és az elkövetkezendő időben a magyaroknak egy még nagyobb szabadságot hozhat. Mi mást kívánhatnék én, mint azoknak, akik hisznek Istenben, áldást, azoknak, akiknek a hit még nem adatott meg, jó szerencsét és nekik is áldást kívánjak, hogy együtt folytathassuk a munkánkat úgy, hogy Magyarország föllendüljön, Magyarország még erősebb legyen.

Tisztelt Ház! Magyarország vágyik a békére, és ezt a békét csak az erős adhatja meg. Most, amikor megkaptuk ezt a felhatalmazást a néptől, akkor az erőt is megkaptuk hozzá. Ezt az erőt a békére kell felhasználni. Ezt az erőt arra kell felhasználni, hogy az egyes társadalmi rétegek közötti feszültség és ellentét minél kisebb legyen. Minden képviselőnek külön felelőssége van ebben, hogy ezt képviselje mindenhol, ahol megszólal, mindenhol, ahol megjelenik. Hitem szerint ez az egyik nagy jövendő.

A köztársasági elnök úr Deák Ferencet idézte, és akkor engedjék meg, hogy én befejezésként azt mondjam, nagy öröm a számomra, hogy ez a Ház, a mi Házunk, az ország Háza külsőleg erőteljesen megújul. Olyan új szobrok jelennek meg, amelyeknek én örülök, és amelyeket elfogadok, de van egy picike hiányérzetem, mert ezen a téren valahol Deák Ferencnek is ott lenne a helye. Meggyőződésem, hogy a magyar parlament Deák Ferenc nélkül nem azonos azzal, mint amilyen a mi hosszú, sokszor nehéz, de mégis hősies történelmünk volt.

Tisztelt Ház! Én azt kívánom, hogy mindannyian a magyar haza érdekében együtt és közösen dolgozva folytassuk a munkánkat.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Nagy taps.)

Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a mai napon hatályba lépett az országgyűlési törvény módosítása és az új határozati házszabály. Ezek adják mai ülésünk új kereteit.

Az alaptörvény, valamint az Országgyűlésről szóló törvény rendelkezik a képviselői és a szószólói tisztséggel való összeférhetetlenségről.

Felkérem Bana Tibor korjegyző urat, hogy tegye meg az összeférhetetlenséggel kapcsolatos bejelentést.