KOVÁCS PÁL nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány átgondolt és következetes munkával több ütemben olyan intézkedéseket hajtott végre, amelyek a magyar lakosság által egyre jobban érzékelhető segítséget jelentenek a háztartások fenntartásában. Ezek az intézkedések véget vetettek a 2002 és 2010 között lezajlott sorozatos rezsiköltség-emeléseknek. Magyarországon a legtöbb uniós tagállamtól eltérően 2013-tól nem emelkedtek, hanem mintegy négymillió háztartásban egységesen és egyszerre csökkentek a rezsiköltségek. Ezt a sikert több lépésben értük el.
Elsőként a lakossági energiaárakat fagyasztottuk be a 2010-es választások után. (Dr. Józsa István: Ez nem igaz.) A vezérlő elv az volt, hogy nem növekedhetnek jobban az energiaárak és a háztartási rezsiköltségek árai, mint amekkora az éves infláció. A földgáz esetében 2011 januárjában bevezettük az úgynevezett sávos végfogyasztói árat, e két intézkedés eredményeképpen 2011-ben és 2012-ben is mintegy 200 milliárd forint maradt a magyar családoknál.
Tavaly decemberben a kormány arról döntött, hogy 2013. január 1-jével egységesen 10 százalékkal csökkenjen a villamosenergia-, a földgáz- és a távhőszolgáltatás lakossági fogyasztói ára. A döntést követően az Országgyűlés több jogszabályt elfogadott, amelyek a rezsicsökkentés megvalósítását és a fogyasztók helyzetének javítását szolgálják. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal számos rendeletet adott ki az árszabályozásra vonatkozóan, felülvizsgáltuk a szolgáltatók által alkalmazott számlákat, és felszámoltuk az ezekkel való trükközéseket is. Mindezeken túl 2013. július 1-jétől a PB-gázszolgáltatás, a víz- és csatornaszolgáltatás, a szemétszállítás, a szennyvízszippantás és a kéményseprés díjainak mérséklését is megvalósítottuk.
(19.50)
E döntések eredményeként a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal számításai, illetve előrejelzései szerint a 2010 júliusától 2013. december végéig tartó időszak alatt a lakossági energiafogyasztók terhei összességében mintegy 600 milliárd forintot meghaladó mértékben csökkentek, illetve csökkennek.
Tisztelt Országgyűlés! Határozott szándékunk, hogy a lakosság kiadásainak egyre nagyobb részét kitevő rezsiköltségek emelkedését a rendelkezésre álló eszközökkel megfékezzük, és hozzájáruljunk a fogyasztók terheinek csökkentéséhez. A törvényjavaslat célja, hogy megtegye a korábban bejelentett 2013. november 1-jei 11,1 százalékos villamosenergiaár-, földgázár- és távhőárcsökkentéshez szükséges törvényi szintű intézkedéseket.
A villamos energiáról szóló törvény módosítása révén a lakossági villamosenergia-fogyasztók mentesülnek az úgynevezett külön pénzeszközök megfizetése alól. A tél közeledtével, a fűtési szezon kezdetével a kiemelt feladat most a fogyasztók ellátásának a biztonsága.
A földgázellátásról szóló törvény módosítása megteremti a lehetőséget az energiapolitikáért felelős miniszternek, hogy indokolt esetben a földgáztárolói engedélyeseknek 120 millió köbméter mobilgázzá átminősített párnagáz felajánlását írja elő a volt közüzemi nagykereskedő részére. Felhívom a figyelmet arra, hogy e gázkészletnek a tároló működtetését szolgáló párnagázként való fenntartása nem volt indokolt, annak kitermelhető mobilgázzá történő átminősítését már 2012-ben jóváhagyták az illetékes hatóságok, s ebből a mennyiségből 80 millió köbméter a tavalyi fűtési szezonban már sikeresen értékesítésre is került.
A jogszabályi előírások szerint az egyetemes szolgáltatóknak a fogyasztóik ellátásához szükséges földgáz 60 százalékának megfelelő mértékű betárolt földgázzal kell rendelkezniük a fűtési időszak kezdetére. Ugyanakkor indokolt fenntartani annak a lehetőségét, hogy a tárolóban rendelkezésre álló átminősített párnagázkészlet szükség esetén értékesíthető legyen az egyetemes szolgáltatók számára.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormányzati intézkedések homlokterében a családok és azok az emberek állnak, akik elsősorban munkájukkal szeretnének a saját életükön változtatni, azok számára pedig, akiknek ezt életkoruk, családi helyzetük, egészségi állapotuk nem teszi lehetővé, élhető szociális környezetet kíván teremteni.
A képviselői indítvány célját indokoltnak, az abban foglaltakat pedig messzemenőkig támogatandónak tartom, ezért a javaslat elfogadására kérem a tisztelt Országgyűlést. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)