SZABÓ REBEKA (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tehát azért sem tudjuk elfogadni ezt a törvényt, mert azzal kezdődik, hogy számos más törvény és szabály alól kivonja ezt a beruházást. Itt nem érvényes az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény, az erdőről és az erdő védelméről szóló törvény, a természet védelméről szóló törvény sem. Ebből is látszik, hogy ez egy kivételezett beruházás, aminek önök még a hatástanulmányok elkészülte előtt akarnak törvénnyel megágyazni.
Ráadásul időközben az is kiderült, hogy amit az indoklásban felhoztak, hogy úgymond a fővárosi polgárok akaratának engedelmeskedve hozzák létre ezt a beruházást, ez nem igaz. Kedves képviselőtársam, hatalmas a tiltakozási hullám. Mi elkezdtünk egy aláírásgyűjtést: csupán az első nap több száz aláírás összegyűlt, civilek saját maguk falragaszokkal tiltakoznak a Normafa területén ez ellen a beruházás ellen, hiszen önök csak azokat felejtették el erről megkérdezni, akikre önök hivatkoznak. Persze, általában ez a szokásuk, hogy úgy hivatkoznak az emberek felhatalmazására, hogy elfelejtenek kimenni közéjük, és elfelejtik őket megkérdezni.
Mi azt gondoljuk, hogy ez a törvény így elfogadhatatlan, éppen ezért benyújtottunk olyan zárószavazás előtti módosítót, amely legalább megpróbálja valamelyest enyhíteni az önök által okozott fenyegetést, és eltolja ennek a törvénynek a hatálybalépését. Ezt egy külön törvénnyel lehet megoldani, és el kéne tolni ennek a törvénynek a hatálybalépését akkorra, amikorra lezajlanak azok a hatástanulmányok, amelyekre alapozva önök képesek lesznek eldönteni, hogy valóban egy ilyen helyrajzi számra lebontott, részletes beruházási tervet - mert ez a törvény tulajdonképpen az, egy beruházás terve - el lehet-e fogadni. Kell a Natura 2000 hatástanulmány, a megvalósíthatósági tanulmány, és nem utolsósorban az embereket kéne megkérdezni, nemcsak a XII. kerületi lakosságot, de az egész főváros lakosságát, hiszen mint a Margitsziget esetében, azt gondolom, a Normafa sem pusztán kerületi jelentőségű.
Ezért kérem, hogy fontolják meg a zárószavazás előtti módosító javaslat megszavazását, ne lépjen hatályba most ez a Normafa-törvény, várják meg, amíg a hatástanulmányok elkészülnek, és utána felelősen tudnak dönteni a beruházásról.
Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiból.)