SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. A szocialistáknak tegnap lett volna ekkora nagy hangjuk, amikor Török Zsolt szóvivőjük ott volt azon a nemtelen, galád tetten, amit egyébként a szövetségeseik követtek el. (Dr. Vadai Ágnes: Beszélj a nyugdíjpénztárról!) Azóta sem hallottam egyébként, hogy fölbontották volna azt a szövetséget, amit kötöttek egymással. (Közbekiáltások az MSZP soraiból.)

Tisztelt Képviselő Asszony! Amit megtettünk ebben az időszakban: először is megígértük az idős embereknek, és meg is tartottuk, hogy a nyugdíjak reálértékét megőrizzük. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Nem igaz.) Sőt, ebben az évben emelkedett a nyugdíjak reálértéke, vásárlóértéke. 2009-ben - érdemes tudni azért ezt az adatot -, amikor a szocialisták a baloldal élén kormányon voltak, közel 7 százalékkal csökkentették a nyugdíjak vásárlóértékét. Hozzáteszem, hogy megígértük azoknak az asszonyoknak, azoknak a hölgyeknek, akik gyermekeket nevelnek, akik emellett pedig korán kezdtek el dolgozni, hogy bevezetjük az úgynevezett "nők 40" nyugdíjat. Ennek eredményeképpen már több mint 95 ezren részesültek ebben a lehetőségben. (Dr. Vadai Ágnes közbeszól.) Azt gondolom, ez óriási nagy lépés volt. És ugyanilyen volt, amit ön is említett (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), igenis, a kötelező magánnyugdíjpénztárakat, amit ráerőltettek az emberekre, erre az egész országra (Göndör István közbeszól.), megszüntettük, és visszavezettük a nyugdíjrendszer teljes rendszerébe.

Köszönöm szépen a felvetését. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage