DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Erre a kérdésre nem lehet igennel válaszolni. Egyetlen lelkiismeretes ember sem válaszolhat igennel mindaddig, amíg bűnözés van. És azt hiszem, nem is ebben van a vita közöttünk, mert mindannyian úgy vagyunk, hogy természetesen elégtelen mindaddig a büntető törvénykönyv, amíg nem tudja teljes egészében megakadályozni a bűncselekmények elkövetését, különösen a durva bűncselekmények elkövetését. A kérdés csak az, hogy önmagában egy büntető törvénykönyv meg tudja-e akadályozni bűncselekmények elkövetését vagy meg tudja-e akadályozni bűncselekmények elszaporodását.
Mi a magunk részéről az új büntető törvénykönyvvel - sokak bírálatát kiváltva egyébként - azt kívántuk elérni, hogy a büntetési tételek emelésével, illetve a büntethetőség korhatárának leszállításával próbáljuk fenyegetőbbé tenni a büntető törvénykönyvet, és ezáltal talán eltántorítani embereket attól, hogy bűncselekményt kövessenek el.
Ön is említett itt példákat, én is hadd említsek egy olyan példát, amikor egy idős, 65 éves asszonyt egy 19 éves és egy 13 éves elkövető vert meg, rabolt ki, próbált megerőszakolni. A korábbi büntető törvénykönyvnél a 13 éves elkövető nem lett volna büntethető, az új büntető törvénykönyv alapján most már büntethető.
Én megmondom önnek őszintén, én inkább híve lennék a megelőzésnek, mint a megtorlásnak. De mit csináljunk? Jelen pillanatban, ma ilyen állapotban van Magyarország. Én is úgy gondolom, hogy szükség van a megtorlásra.
Én úgy gondolom, hogy az a szigorúság, ami az új büntető törvénykönyvben megjelent, most kellő szigorúság, kellő szigor, önmagában azonban nem hiszem, hogy egy törvény - legyen az bármilyen szigorú - bűncselekményeket tudna megakadályozni. Ha ez így lett volna, akkor már Drakón törvényei megakadályozták volna a bűncselekmények elkövetését, vagy Szent László törvényei megakadályozták volna a bűncselekmények elkövetését, és akkor talán ma már nem is lenne bűncselekményről szó.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)