KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt mondtam, hogy nem szólok már hozzá, de a szocialista frakció mintegy papagájként már harmadszorra vagy ötödszörre mondja el, hogy mi van azokkal, akik fával fűtenek. Talán nem tudják, és ezért kértem szót, hogy elmondjam önöknek, hogy a Belügyminisztérium minden évben, most már 2010-2011 óta szociális faakciót hirdet az önkormányzatokon keresztül. Például Budapesten az egyébként tehetősebb polgárokkal rendelkező XVI. kerületbe is jutott még szociális faakció a Belügyminisztérium jóvoltából, tehát ez a kérdés is kezelve van.
Köszönöm a türelmet, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)