(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Az LMP népszavazási kérdése úgy szólt, egyetértünk-e azzal, hogy a tankötelezettségi korhatár 18 év alatt legyen. Itt feltehetném azt a kérdést, hogy amikor bevezették annak idején a 18 éves korhatárt, akkor volt-e népszavazás erről a kérdésről. Megkérdezték-e az emberek véleményét, hogy egyetértenek-e a 16 éves korhatár felemelésével 18 éves korra?

De most nem is ez a kérdés. Mi szól amellett, hogy csökkentsük az életkort? Már több érvet is felhoztak, és egypárral magam is előállnék. Európa 19 országában 16 év a korhatár, például Dániában, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Norvégiában. Mindösszesen 4 olyan európai ország van, ahol 18 év az életkorhatár, 5 országban pedig 17 év.

Mindannyian tudjuk, hogy a korhatár csökkentése nem azt jelenti, hogy kötelező befejezni a tanulást, hanem az államtitkár úr is megfogalmazta: a kötelezettség szűnik meg, a tanuláshoz való jog nem. A korhatár a tanulóknak ad lehetőséget annak eldöntésében, hogy mit szeretnének a továbbiakban: tanulni vagy dolgozni. Az állam ezután is biztosítja az ingyenes, illetve térítésmentes oktatást az érettségiig vagy az első szakképzettség megszerzéséig.

A szakmai bizonyítványt kortól függetlenül meg tudja szerezni a tanuló; a felnőttképzésben is bármikor részt vehet, kortól függetlenül. A felsőoktatás megszervezése továbbra is kötelező állami feladat marad. Az iskolarendszerű képzésbe bármikor vissza lehet térni.

Tegyük a szívünkre a kezünket: mindannyian tudjuk, hogy voltak, mindig is voltak, vannak és lesznek is olyan tanulók, akiket, finoman fogalmazva, nem köt le a tanulás, inkább mást csinálnának már 16-17 éves korukban, például dolgozni szeretnének. Ettől függetlenül én elismerem, hogy ez nagyon összetett kérdés, mert azért munkahelyeket kell biztosítani, álláslehetőségeket kell biztosítani vagy megfelelő szakképzést kell biztosítani.

(20.00)

Éppen ezt hidalja át a kormány a korábban már megkezdett 3 éves új típusú, gyakorlatorientált szakiskolai képzés által. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy maga az a tény, hogy a munkába állás előtt a fiatalok milyen hosszú időt töltenek el az iskolapadban, ez nem minőségi feltétel az oktatás részére, mert nem feltétlenül jelenti az élethosszig tartó tanulás képességét, illetve a foglalkoztathatóságot. Dániában például a 15-19 éves kor között 83 százalék az iskolás, Magyarországon ez az arány 87,5 százalék, ugyanakkor a 25-60 év közötti, legfeljebb általános iskolát végzett dán férfiak 25 százaléka részt vesz a nem formális képzésben, átlagosan évente 790 órában, míg itthon ez az arány ugyanebben a korosztályban legfeljebb az általános iskolai végzettséget szerzett magyar férfiak 10 százaléka. Tehát ez meghatározhatatlan, nincsenek adatok. Dániában az általános iskolát el nem végzett férfiak 54 százaléka foglalkoztatott, nálunk a nyolc évfolyamot el nem végzők foglalkoztatási aránya 20 százalék. Tehát sokkal lényegesebb a tanulás hatékonysága és minősége, mint az, hogy hány évig ült iskolában a tanuló.

Figyelembe kell vennünk azt is, mivel a tankötelezettségi korhatár 16 évről 18 évre emelése régebben, több mint tíz évvel ezelőtt történt, egy picit emelkedett a 17-18 éves korban iskolába járók aránya, de ezek az arányok nagyon alacsonyak. 2008-ban a képzésben való részvételi arány a kötelező iskoláztatási korhatárt megelőző életév esetében csak egy picit haladta meg a 90 százalékot, ezzel az európai országok között az egyik legalacsonyabb mutatószámunk van. Ez azt jelenti, hogy Magyarország, bár bevezette 18 éves életkorig a tankötelezettségi korhatárt, a 17-18 éves korosztályban nem tudta elérni azt, hogy ez az arány emelkedjen a többi európai ország átlagához képest, nem tudott felzárkózni. Tehát a tankötelezettségi korhatárt a 18 éves életkort követően nem követik olyan reformok és változások, amelyek eredménye az lett volna, hogy a döntő többség bent marad az iskolarendszerű képzésben 18 éves koráig, vagy utána is valamilyen képzettséget szerezzen.

Csak megjegyzem, ha jól működik az oktatási rendszer, és a gyermekek, a fiatalok, elsősorban a szülők úgy látják, és valóban úgy látják, hogy van értelme a továbbtanulásnak, akkor nem lenne szükség a tankötelezettségi korhatárra, csak annyi történne, hogy az állam pontosan megszabja, milyen oktatási szolgáltatást milyen idős korig lehet ingyenesen igénybe venni; zárójelben - ez most is így van. Az állam biztosítaná, hogyha különböző formában is, de mindenki részesülhessen ezekből a szolgáltatásokból, és ez így van most is, de sajnos még nem tartunk itt, és egy határt sajnos meg kell húzni. Be kell látnunk, hogy a 18. életév azért problematikus, mert a jogszabályt nem sikerült betartani, nem éri el a célját, emiatt is van értelme a korhatárcsökkentésnek. A legfontosabb kérdés azonban az, hogy az iskolák, elsősorban a szakiskolák képesek lesznek-e jobban megtartani a tanulóikat, értelmes és hasznos képzést nyújtva a diákoknak.

Végül engedjék meg, hogy néhány kulcsgondolatot idézzek, az internetet olvasgatva különböző kommenteket találtam ezekkel kapcsolatban, és ebből szeretnék idézni: teljesen mindegy, mennyi a korhatár, hogyha 18 lesz vagy 15 vagy akármennyi, a szülő felelőssége a gyerek nevelése és a tanulás fontossága. Vagy: szerintem nem az államnak kell az életkort előírni, hanem a közfelfogásnak kell megváltozni. A közhely is azt mondja, hogy a jó pap holtig tanul, de attól közhely, hogy ez igaz is. Kötelező vagy sem, tudatos vagy sem, tanulás nélkül nem lehet élni. Más idézet: nem a korhatárt szabnám meg, inkább a minimális végzettséget szabnám meg a nagykorúságig. És egy utolsó: véleményem szerint a tankötelezettség az általános iskola befejezéséig tartson; ez lehet 15-16 év, ez nem fontos kérdés, ettől még nem fogják tömegesen otthagyni a gyerekek az iskolát, és alternatívát is adnánk, például legyen tanműhelygyakorlat, és a két év alatt szakmát adjunk a kezébe, 16-17 évesen megjelennek a munkaerőpiacon, ez egy élő belgiumi gyakorlat.

Attól nem kell félni, hogy aki nem akar tanulni, annak korábban fog kezdődni a munka világa. Fontos az, hogy az oktatási rendszer legyen jól átgondolva, és ne jelentsen a korai szakmaszerzés zsákutcát. Tapasztalatból tudom, hogy a fiatalok, megismerve a munka keménységét, megjön az eszük, felismerik a tanulás fontosságát, és ezért nem tartom fontos kérdésnek a tankötelezettségi életkor kérdését, esélyt és lehetőséget kell adni a továbblépésre. Összegezve: szerintem itt és most nem a tankötelezettségi életkorhatár a legfontosabb kérdés.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)