Mi azt gondoljuk, hogy 1980 forint állampolgáronként van akkora költség, amelyet érdemes beruházni a demokráciába. Mi azt gondoljuk, hogy nem ezen kell spórolni. Lehet spórolni a Közgépen, lehet spórolni Nyerges Zsolton, Simicska Lajoson. (Taps az LMP soraiban.) Lehet spórolni az önök által intézményesített iparszerű korrupción a közpénzek kiszivattyúzásában, de nem 1980 forinton állampolgáronként.

Egyébként, ha már a pénzek kerültek előtérbe, akkor hadd mondjam el önöknek, hogy mennyibe került volna az, ha azokat a rendelkezéseket, amelyeket mi foganatosítottunk ebben a népszavazási kezdeményezésünkben, tényleg megtenné az ország. Azt lehetett olvasni, igen, a Magyar Nemzet állítása volt, hogy akár 100 milliárdos kiesést is okozhat a 2012-es büdzsében, ha sikerrel jár az LMP által kezdeményezett népszavazás. Ez, kérem szépen, egyáltalán nem felel meg a valóságnak. Négyből kettő kérdésnek semmiféle költségvetési hatása nem lenne. Egyszerűen a munkavállalók embernek éreznék magukat, sokkal inkább embernek, mint teszik azt most.

A másik az, hogy megpróbáltuk megbecsülni azt, hogy az álláskeresési járadékot, ha meghosszabbítanánk, akkor az körülbelül 60 milliárd forintot tenne ki. A tankötelezettség módosításával kapcsolatos költség egyébként 22 milliárd forintra tehető a kormány titkos háttéranyaga alapján. Éves szinten és 2013-tól így mintegy 65-82 milliárd forintos kiadásnövekedéssel lehetne számolni akkor, ha a népszavazási kezdeményezésünk sikeres lenne, és a parlament megszavazná azt, hogy ezeket a kérdéseket demokratikus módon fel lehessen tenni népszavazásra ebben az országban.

Tehát semmiképpen nem igaz az, hogy 100 milliárd forintos átcsoportosításra lenne szükség, és hasonlóképpen téves az a beállítás, hogy a legfeljebb 89 milliárd forintos befektetés az oktatásba és a foglalkoztatásba mindenképpen rontaná hazánk felzárkóztatási esélyeit. És különben is, de tényleg, ez itt az alapvető kérdés, hogy miért ezeken a dolgokon akarunk spórolni. Miért pont az egészségügyön? Miért pont az oktatáson, és miért pont a dolgozó embereken? Miért ezeken a kérdéseken akarunk spórolni?

Itt a valódi tét teljesen más. Itt a valódi tét arról szól, hogy felzárkózunk vagy végletesen leszakadunk; hogy Skandinávia, Szlovénia, Csehország példáját követjük, vagy megyünk Malajziába és Bangladesbe. Nézzék, Európában nálunk a legdrágább a foglalkoztatás. Itt a legmagasabb a munkabérre rakódó adó- és járulékteher. Egész egyszerűen ezért nem éri meg ebben az országban foglalkoztatni. Ezen ugyanakkor nem a kizsákmányolás növelésével kell változtatni, nem az a fajta rugalmasságnövelés - amit itt mantraszerűen ismételgetnek folyamatosan - a helyes válasz arra, hogy hazánk foglalkoztatási problémáit megoldjuk. Nem ebben kell versenyezni a világgal, itt jó oktatásra van szükség, jó egészségügyre, magasan képzett munkavállalókra, és nem pedig eldobható, alacsonyan képzett munkaerőre. Nem ez a munkaerő alapú társadalom!

Ha konkrétan a kérdésekbe bele akarunk menni, akkor hadd emeljem ki azt, hogy az álláskeresési járadék meghosszabbítása miért lenne fontos. Miért lenne fontos az, hogy egy olyan országban - ahol 18 hónap alatt lehet állást találni, ahol kígyóznak a sorok, hogy az embereknek munkájuk legyen; és én, aki az országot járom most már több mint egy hónapja, síró embereket látok, hogy bár kapnának munkát, bármilyen munkát, csak kapnának; ebben az országban 18 hónap, még egyszer mondom, egy állást találni - önök ne három hónapig biztosítsák nekik azt, hogy ember módjára el tudjanak menni, fizikálisan meg tudják közelíteni az állásinterjút, és úgy nézzenek ki, mint ahogy egy munkavállalónak kinézni kell: tiszták legyenek, jól tápláltak legyenek, és egyáltalán legyen erejük arra, hogy állásra pályázgassanak.

Kinek az érdeke az - tegyük fel ezt a kérdést -, hogy az emberek rövidebb ideig keressenek munkát, és hosszabb ideig legyenek munkanélküliek? Ki áll emögött? Mi azt szeretnénk, ha senki nem állna, és mi azt szeretnénk, hogy az embereknek legyen ereje ahhoz, hogy munkát tudjanak keresni, ha már munkahelyet senki nem teremt nekik ebben az országban.

A másik az, hogy ez a szabadság kérdése nem annyira lényegtelen, mint amilyennek tűnik. A harmadik pedig az, hogy három hónapnál tovább ne lehessen próbaidőn tartani a munkavállalót. Nézzék, nagyon kevés olyan munka van, ahol indokolt az, hogy hat hónapig megfigyeljék azt, hogy az illető hogyan dolgozik, illetve ha a kölcsönösséget nézzük, akkor ő is meg tudja nézni azt, hogy mennyire megfelelő számára az a munkáltató. Nagyon indokolatlan az, hogy hat hónapig, fél évig az embereket próbaidőn lehessen tartani, amikor még szabadságra sem tudnak menni, és egyáltalán a munkavállalói jogaikat korlátozottan tudják érvényesíteni.

Ráadásul itt merül fel az a kérdés megint: kinek az érdeke az, hogy ennyire eldobhatóak legyenek az emberek? Kinek az érdeke az, hogy folyamatosan cserélhetők lehessenek? Azt gondolom, hogy egy felelősen gondolkodó kormány semmiképpen nem gondolkodhat abban, hogy a Keletre nyitást ilyen sajátosan értelmezve, egy tál rizsért dolgoztat embereket, akiket bármikor lecserélhet. Egy felelősen gondolkodó kormány és egy parlament olyan, amely támogat egy olyan Magyarországot, ahol mindenki megtalálja a helyét, jól érzi magát, és nem elvándorol az országból, hogy a lehető legmesszebb kerüljön ettől a borzalomtól, amit ők itt megtapasztalnak; az igazából abban gondolkodik, hogy itt jól képzett emberek, megbecsülten munkát találhassanak, és ott a legjobb tudásuk szerint dolgozhassanak.

Mi akármerre járunk az országban, azt látjuk, hogy a magyar emberek erre készek. A magyar emberek tudnának dolgozni, jól dolgozni, ha kapnának erre lehetőséget, és amikor ott álltunk a standokon - esőben, szélben, ahogy szoktunk, vagy éppen napsütésben -, akkor olyan emberekkel találkoztunk, akik nagyon sok üzenetet adtak át nekünk. Az egyik és a legfontosabb üzenet a csalódásé volt. Ők nem ilyen országot akartak. Ők nem ilyen irányba akarnak menni. Ők dolgozni akarnak, ők családot akarnak, ők életet akarnak ebben az országban. Az LMP szerint is egy élhetőbb, egy igazságosabb Magyarországra van szükség, ahol nem kiszolgáltatottak vagyunk, és nem pedig félelemben élünk.

Nagyon tanulságos volt azt számunkra látni, hogy hány ember mondta azt: aláírnám, képviselő asszony, de nem merem aláírni. Miért nem mernek aláírni? Egy kicsit gondolkodjanak el azon, legyenek kedvesek, hogy miért félnek ezek az emberek annyira?! Miért féltik azt a keveset is, ami van? Nem ér a gazdasági világválsággal, mint egy fügefalevéllel takarózni folyamatosan! Önök felelősek azért, hogy ez az ország milyen irányba megy. Önök felelősek mindenért, amit megtesznek, és önök felelősek mindenért, amit elmulasztanak megtenni. Mi most önöknek felkínáltunk valamit, és az önök legjobb belátására bízzuk, hogy hogyan szavaznak.

Tudniuk kell arról, hogy az az embertömeg, aki aláírta ezt a népszavazást, az konkrétan vállalta névvel, címmel, mindennel, hogy ő szeretne egy olyan országban élni, amely élhető, és amely a családja számára is élhető lehetőségeket kínál. Ez a döntés van most az önök kezében.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az LMP soraiban.)