Amihez szeretnék hozzászólni, az egyrészt a 242., 169. ajánlási számon Bárándy Gergely, illetőleg a 239. és 240. szám alatt Gaudi-Nagy Tamás és társai, valamint 179., 182., illetve 171. számon az LMP-s képviselők által előterjesztett javaslatok.

Szeretném rögzíteni azt, hogy a magam részéről természetesen támogatom a 239. számon Gaudi-Nagy Tamás és társai által előterjesztett javaslatot, hogy kerüljön ki a büntető törvénykönyvből a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása. A tényállás ugyanígy üdvözlendő lenne, hogyha az önkényuralmi jelképek tilalma is kikerülne a büntető törvénykönyvből. De ugyanezzel az érveléssel viszont messzemenően ellenzem, hogy Gaudi-Nagy Tamás és Gyüre Csaba még ki is akarják egészíteni a nemzeti jelkép megsértését a Szent Koronával. Mérjünk egyenlő mércével!

Én azért érveltem már 2010 júniusában is amellett, hogy tartsuk magunkat ahhoz az alkotmánybírósági tételhez, hogy az alkotmány a véleményszabadságot, a szabad véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi, mert azt gondolom, hogy politikai-kulturális konfliktusokat, adott esetben ártalmas, ki-ki számára felháborító nézeteket nem büntetőjogi eszközökkel lehet legyőzni.

Ugyanez igaz akkor is, amikor a különböző szélsőséges eszmék ellen kívánja valaki felvenni a küzdelmet, de ugyanezt az alkotmányos mércét kell alkalmazni akkor is, amikor - és erre elhangzottak nagyon szép hozzászólások a múlt heti vitában - felháborodik valaki azon, hogy valakik a nemzeti jelképeinket úgymond megbecstelenítik. Egy mércét kell alkalmazni. Olyan nincs, hogy valaki egyfelől azt kívánja, egyébként helyesen, hogy lehessen szabadon megvitatni történelmi eseményeket, ne legyenek olyan abszurditások, hogy valaki egy politikai-történeti vitát produkál, és nem tudja, hogy pontosan hol van az a határ, amikor már börtönbüntetés fenyegeti, de ugyanakkor pedig úgy gondolja, hogy az ő magánízlésének viszont annyira fontosak bizonyos szimbólumok, hogy azok mellé büntetőjogi védelmet is kíván rendelni. Ez nem működik. Ez nem működik!

Én elhiszem, egyetértek és átérzem azt a felháborodást, amit például jobbikos képviselőtársaim éreznek akkor, amikor egyesek gúnyt űznek különböző történeti-nemzeti szimbólumokból. Odáig kellene eljutni, hogy akármennyire felháborodik valaki magánemberként a holokauszt tagadásán, tiltott önkényuralmi jelkép használatán, legyen az a vörös csillag vagy a horogkereszt, vagy felháborodik azon, hogy nemzeti jelképekből viccet űznek, ez az ő magánérzeménye. Büntetőjogi szempontból, mint népképviseleti szerv tagja, nincsen joga ahhoz, hogy a saját magánérzéseit, még akkor is, hogyha ez sokak érzésével találkozik, egyben kötelezővé is tegye, általánossá tegye.

A nemzeti jelképek iránti tisztelet, és ez ugyanígy igaz az önkényuralmi népirtó rendszerek elítélésére is, nem attól függ, hogy büntetőjogi tilalomfákat cövekelünk le, hanem attól függ, hogy van-e annyira erős egy politikai közösség, hogy a jogtól független morális eszközökkel kikövetelje például a nemzeti jelképek tiszteletét; kikövetelje azt, hogy a XX. századi népirtások áldozataival szemben tiszteletet kell tanúsítani, még a parlamenti szószékről is. Ezek nem büntetőjogi kérdések!

És azzal kellett szembenézni a megelőző kormányzati ciklusban is, hogy abban a pillanatban, hogyha egyetlenegy kaput felnyitunk a mindenkori hatalom előtt, hogy tartalmi alapon korlátozza a szólást, nincsen megállás. Ma lehet, hogy valakik örülnek annak, hogyha egyik vagy másik embert el lehet ítélni azért, mert mondjuk, relativizálja a kommunizmus bűneit vagy tagadja a holokausztot vagy megbecstelenít nemzeti jelképet. Lehet, hogy aki ma örül ennek, az holnap áldozatává válik egy ilyen jogalkalmazásnak.

Azt kellene megértenünk, hogy vagy követjük azt, amit az Alkotmánybíróság 1992-ben kimondott, hogy a véleményszabadság előtt kizárólag objektív korlátok vannak - az LMP képviselőcsoportja pontosan olyan javaslatokat tett le az asztalra a gyűlölet-bűncselekményekkel szemben, amelyek az objektív korlátokat tartják szem előtt, tehát amikor az erőszak nyilvánvaló és közvetlen veszélye fenyeget -, vagy pedig azt mondjuk, hogy vannak úgymond szubjektív korlátok, tartalmi korlátok; félretesszük az Alkotmánybíróságnak azt a verdiktjét, hogy nem lehet érték- és igazságtartalomra tekintettel értékelni a szabad szólást alkotmány-, illetve büntetőjogi szempontból. Ebben a pillanatban viszont nincs megállás. A mindenkori parlamenti többség összetételétől fog függeni, hogy egyes politikai véleménycsoportok adott esetben a vádlottak padjára fognak ülni.

Tehát az, aki most követeli, hogy a Szent Koronának is adjunk büntetőjogi védelmet, nagyon könnyen ott találhatja magát a vádlottak padján. Az, aki ma azt követeli, hogy a különböző népirtások relativizálását foglaljuk a büntető törvénykönyvbe, nagyon könnyen ott találhatja magát, hogy az ő nézetrendszerét képviselőket is rabláncon fogják elvezetni.

(14.00)

Nem lehet így büntetőjogi eszközökkel a XX. századi traumákat feldolgozni, és főként nem lehet politikai meccseket büntetőjogi eszközökkel megvívni. Az LMP arra tesz javaslatot... (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) Egyetlen percet kérnék, elnézést, elnök úr.

Az LMP képviselőcsoportja arra tett javaslatot, hogy legyenek viszont hatékonyabb eszközök a rendőrség kezében arra, hogy a különböző csoportos, illetve csoportok elleni erőszakos bűncselekményeket akár meg is előzze, akár az előkészületi szakaszban ezeket felfedje, illetve üldözni tudja. Köszönöm szépen.

(Hegedűs Lorántné és Móring József Attila
elfoglalják a jegyzői széket.)