(9.20)

Itt is azt a fajta kormányzati politikát lehet sajnos tetten érni, amelyik is egyik oldalról elkötelezettségét fejezi ki a kollektív megállapodásokban, abban, hogy a munkavállalóknak legyen lehetősége a saját munkahelyi biztonságuk érdekében helyi alkut kötni a munkaadóval; a munkaadónak legyen lehetősége kiszámítható és egyensúlyos munkahelyi viszonyokat teremteni kollektív szerződéssel, és mégis, a szabályozás ilyetén volta csökkenti annak a lehetőségét, hogy partnerek és reprezentatív partnerek legyenek képesek kollektív szerződésekben egymással megállapodni. A 276. § megfelelő bekezdései szerint nincs lehetőség ugyanis arra, hogy reprezentativitást el nem érő szakszervezetek valamifajta koalíció kötésével felüllépjék azt a határt, amelyik is megteremti a reprezentativitásukat; megteremti azt a szavazói, azt a munkavállalói kört, mennyiséget, amelyik utána már képes garantálni a megállapodás teljesítését, azaz például két, 9 százalékos támogatottsággal rendelkező szakszervezet együttesen se képes kollektív szerződést kötni, és ez nyilvánvaló módon csökkenti a kollektív szerződéskötés lehetőségét.

Az sem méltányos megoldás, hogy a munkavállalók több mint felét tagjául tudó szakszervezet - pedig erre viszonylag ritkán van példa sajnos Magyarországon - nem köthet egyedül kollektív megállapodást, ha van egy másik reprezentatív, akár 10-11 százalékos reprezentativitású szakszervezet. Ez tulajdonképpen, ahogy az általános vitában már példálóztam vele, sajnos azt a lehetőséget teremti meg az adott kérdésben ellenérdekelt munkáltató számára, hogy kibújik a kollektív szerződés, illetve a kollektív megállapodás alól, hogy elkerülje ezt, olyan szituációban is, amikor pedig a munkavállalók meghatározó zöme kész és képes a megállapodáshoz egyfajta álláspontot prezentálni, tárgyalási szituációt teremteni.

Megfontolandó lenne az is, hogy ha a tagság együttesen nem éri el az 50 százalékot, akkor egy kisebbség ne erőltesse rá a többségre az akaratát. A másik oldalról ez azt is jelentené, hogy a későbbiekben, amikor valaki menet közben éri el a reprezentativitási szintet, akkor viszont beleszólást kapjon a kollektív megállapodásokba, azaz hogy ő ne csak tanácskozási joggal kapcsolódhasson be kollektív megállapodáskötési mechanizmusokba.

Summa summarum, azt akartam ezzel a 276. § környéki problémával mutatni, hogy itt bizony az életbe léptető rendelkezések között lett volna mit korrigálni az alaptörvényből, de akkor, amikor megnyitotta a kormány ezt a paragrafust az ajánlás 42. pontjában, akkor tulajdonképpen mi csak arra tudtunk lehetőséget kapni, hogy a meglévő kollektív szerződések lejártukig való életben maradása mellett érveljünk, és ezt próbáljuk meg elérni.

A másik kérdés, amit szeretnék itt az asztalra tenni, és megint csak a szakszervezetek szerveződésével kapcsolatos kérdéskör, ez pedig az a szabály, amelyik is a szervezett tagok számának bemutatását és ezen szám bizonyításának a kényszerét írja elő több érdekvédelmi jogosítvány gyakorolhatóságához, többek között a reprezentativitás kérdése is ide kötött. Ráadásul ezt telephelyenként kell megtennie a szakszervezetnek.

A megelőző vitában próbáltam már arra utalni, hogy olyan viszonyok között, ahol a munkavállalók arra kényszerülnek munkahely hiányában, hogy elvállalják a kollektív szerződések olyan feketefoglalkoztatási változatát, miszerint a 8 órás foglalkoztatásukat 6 órássá írják át, többek között a bérkorrekciós mechanizmusok súlya alatt, azaz dolgoznak továbbra is 8-10 órát, de 6 órás foglalkoztatássá írják át, hogy meg lehessen mutatni a bérkorrekciós mechanizmusban, hogy 6 órához képest mennyivel növelték a munkaadók a munkabérüket, nos, ilyen körülmények között, kérdezem, elvárható-e, hogy a kollektíva ne féljen attól, amikor számba veszik őt, számba veszik a vezető tisztségviselőit, és telephelyenként be kell mutatni, be kell mutassák, mintegy bizonyítékul, hogy kik azok, akik szervezett érdekvédelemben vesznek részt. Olyan körülmények között, amikor Magyarországon tartani kell attól, hogy ha valaki beteg és a betegsége okán nem tud dolgozni, akkor elveszítheti a munkahelyét, amikor az előbb említett munkaszerződéses feltételek méltatlan módon rákényszeríthetők, akkor nem kell-e attól tartani, hogy egy ilyen szabályozás a munka törvénykönyvében tovább fogja csorbítani az érdekvédelem lehetőségét?

A munka törvénykönyve éppen arra való, a munkaügyi szabályozás éppen arra való, hogy a munkavállalót ebben a hátrányos helyzetében, ami sajnos mindig megvan a munkáltatóhoz képest, védje, és olyan mechanizmusokat teremtsen, amelyekben fel sem vetődhet az ő kiszolgáltatottsága. Nos, ez a szabályrendszer nem hangosan...