KOSZORÚS LÁSZLÓ, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági és informatikai bizottság a mai napon, 2012. május 7-én tárgyalta a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi törvény módosításáról szóló T/6952. számú törvényjavaslat általános vitára, illetve tárgysorozatba való alkalmasságát. Nagyon röviden ismertetném a bizottság többségi álláspontját, miszerint a Magyar Export-Import Bank és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt.-hez fűződő kormányzati, külgazdasági, államháztartási kapcsolatok indokolttá teszik az állami tulajdon kizárólagosságát, és a tulajdonosi jogoknak a külgazdaságért és a Kárpát-medencei gazdasági övezet gazdaságfejlesztéséért felelős miniszter általi gyakorlását.

Ezt a célt a jelen törvényjavaslat kapcsolódó előzményeit képező, a Magyar Export-Import Bank Zrt. és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. feletti tulajdonosi jogok gyakorlásával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat valósítja meg a jövőben, amelyben foglalt rendelkezések végrehajtását követően szükséges a jelenlegi törvényjavaslat szerinti, sarkalatos törvényt érintő módosítás elvégzése.

Lényegében az előző vitánkkal függ össze ennek a törvénymódosításnak a létjogosultsága, mint ahogy azt államtitkár úr is jelezte az imént, a kettő kéz a kézben jár, úgyhogy a bizottság - együtt tárgyalva ezt a törvénymódosító javaslatot - 18 igen szavazattal, illetve 8 nem szavazat ellenében a javaslatot általános vitára, illetve tárgysorozatba-vételre alkalmasnak találta.

Köszönöm a szót, elnök úr.

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage