SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselőtársam! Kicsit sajnálom, hogy most érkeztem csak a vitára, de azon, amit ön elmondott, azon kívül, hogy általánosításokat és sok-sok félremagyarázást tartalmaz, azért csodálkozom, mert általában önnel értelmes vitát szoktunk tudni folytatni itt a parlamentben. Ez a mostani felszólalása azonban nélkülöz minden hozzáértést, ne haragudjon, hogy ezt kell mondanom.

Arról hadd tájékoztassam, csak a Kárpát-medencére kitekintve, hogyha egyébként máshonnan nem tud tájékozódni, hogy épp volt szerencsém múlt héten pénteken átadni Kolozsváron a Kárpát-régió üzletfejlesztési hálózat első irodáját, aminek pontosan az a feladata, hogy a határon átnyúló, vagyis a magyar-magyar, erdélyi magyar és magyarországi magyar gazdasági kapcsolatokat fejlessze. Újranyitottuk ezt az irodát, és még kilenc irodát fogunk újranyitni szeptemberig, Nagyváradon, Udvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Dunaszerdahelyen, Kassán, Ungváron, Újvidéken, Szabadkán és Eszéken, csak hogy bizonyítsuk azt, hogy egyébként koncepciótlanok vagyunk, és semmit nem teszünk a retorikán kívül.

Pont az a feladata, hogy többek között föltérképezze a közel háromszázezer új magyar állampolgár határon túli gazdasági érdekeltségébe tartozó cégeket, hogy be tudjuk őket vonni abba a gazdaságfejlesztési stratégiába, amit ön hiányol, amit egyébként nemrég a kormány elfogadott és támogat.

Tehát én kérném, hogy válogassa meg a külgazdasági stratégiával kapcsolatos szavait, mert elég messze áll a valóságtól és a gyakorlati megoldásoktól az, amit ön itt említett.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti sorokból.)

(21.20)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage