HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Kiemelten fontosnak tartjuk az orvosok és az egészségügyi dolgozók helyzetét, annak javítását, a Semmelweis-terv is külön fejezetet szentel az ő helyzetük megoldására. Köszönöm, hogy ezt ön is így gondolja, és hogy támogatja törekvéseinket.

Az orvosi-szakdolgozói hiány kezelése érdekében az egészségügyi ágazat olyan folyamatot indított el, amelynek eredményeként elérhető, hogy a megfelelő szakembergárda álljon rendelkezésre. A krízis megoldására tett korábbi lépések 2012-ben az egészségügyi dolgozók bérrendezésére irányuló intézkedésekkel folytatódtak. Az összes érintett szakmai szervezet bevonásával került kialakításra a jelenleg rendelkezésre álló forrás felosztására vonatkozó javaslat, amelyet a kormány is elfogadott: 2012-ben az Egészségbiztosítási Alapnál rendelkezésre álló 30,5 milliárd forint béremelés formájában kerül meghatározásra. A bérfejlesztés - ahogy ön is említette - 17 ezer orvost, 68 ezer egészségügyi szakdolgozót, továbbá körülbelül 1400 egyéb felsőfokú végzettséggel rendelkezőt, például klinikai szakpszichológust, biológust, fizikust érint. Összesen tehát közel 86 ezer szakember részesül a béremelésből. Az orvosok és szakdolgozók részére külön-külön 15-15 milliárd forint kerül felosztásra úgy, hogy a rendelkezésre álló forrás a legoptimálisabban tudjon hasznosulni.

Fontos hangsúlyozni, hogy a fizetésemelés nem egyszeri juttatás, hanem beépül az egészségügyi ágazati bértáblába, garantálva ezzel az emelt összegű illetményt. (Gúr Nándor: Bérkiegészítés, nem fizetésemelés!) Tekintettel arra, hogy a megfelelő anyagi helyzet a migráció és a pályaelhagyás tekintetében a leginkább motiváló tényező, úgy gondoljuk, hogy a béremelés mindenképpen pozitív hatással lesz az érintett egészségügyi dolgozókra.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage