NOVÁK ELŐD (Jobbik): Miniszterelnök Úr! Közvetve ön nevezte ki a közmédiumok vagyonkezelésének élére Böröcz Istvánt, aki a politikai rendőrség Nádasdy fedőnevű ügynöke volt a kiszivárgott dokumentumok szerint.

(16.20)

Sajnos, ezzel ő nincs egyedül az állami vezetők közt. Nemrég például Ungváry Krisztián azt írta: "A Katonai Biztonsági Hivatal főigazgató-helyettesének a fülkeforradalom után nevezték ki a III/III-as csoportfőnökség egyik tartótisztjét." A történész, mint megtudtam, az UD Zrt.-s Horváth Józsefre célzott. De említhetném az ön bizalmasát, a D-209-es ügynök egykori kollégáját, Martonyi Jánost, aki 1968. január 5-én adta első jelentését a BM III/II-es csoportfőnökségének Magasdi fedőnéven, helyettese, Németh Zsolt pedig az állambiztonsági múlt feltárásáról szóló vitanapon édesapját hozta föl áldozatként bemutatva, holott Németh Géza valójában szintén besúgó volt, az állambiztonság III/III-as társadalmi kapcsolata. (Zaj a kormánypárti oldalon.) Jellemző, hogy a Magyar Nemzet napilap a belügyi államtitkárt idézve megalapozatlannak nevezte a vádat, miközben a kuruc.info hírportálon megjelent (Derültség a kormánypárti oldalon.) bizonyító hivatalos dokumentumok megjelenését pedig egyszerűen elhallgatta, sőt, kérésemre sem pontosították történelemhamisításukat. De nagyobb baj az, amit Lázár János is beismert a Magyar Hírlap március 17-ei számában: "Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában ma is dolgoznak a III-as főcsoportfőnökség volt munkatársai." Tehát egykori ügynökök, tartótisztek kezelik az iratokat. A levéltár főigazgató-helyettesévé pedig Kövér László nemrég az 1990-es SZDSZ-MDF-paktum egyik aláíróját nevezte ki, egy másik pedig itt sajnos az alkotmányügyi bizottság elnöke lehet.

2060-ig titkosították az ügynöklistákat, az állambiztonsági múltat hitelesen őrző mágnesszalagokat, amelyeket egy egyszerű kormánydöntéssel átadhatnának a levéltárnak a többi irat közé, hogy kutathatók legyenek. Nem kell ehhez Nemzeti Emlékezet Bizottsága, amelynek a létrehozása is fél év, aztán majd abban filozofálgatnak, hogy mit kellene tenni az ügynöklistákkal.

Miniszterelnök úr, a múlt feltárásával, az elszámoltatással meg kell várni a Jobbik kormányra kerülését (Derültség a kormánypárti oldalon.), vagy előbb is tesznek valamit? (Taps a Jobbik soraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage